**A titokzatos barlang kálváriája** Egy elfeledett vidéken, ahol a fák sűrű lombkoronája eltakarja a napfényt, ott rejtőzik egy titokzatos barlang. Híres-hírhedt legendák övezik, miszerint a falai mesélnek az idő múltjáról, s a benne rejtőző sötétség tit

Számtalanszor tapasztalhattuk, hogy egyes emberi sorsok az idők folyamán furcsa görbék szerint alakulnak. Ilyen eset a természetben is megtörténhet, különösen, ha beleszól az ember. Ennek egyik példája a Pelsőci-fennsík keleti lejtőjén nyíló Leontina-barlang.

A Pelsőci-fennsík lélegzetelállító szépsége már évszázadok óta rabul ejti az embereket, ám a hegy gyomrában rejtőző barlangok titkos világába kevesen merészkedtek. Akadtak, akik a sors kényszerítő ereje miatt keresett ott menedéket, míg mások kincsek vagy friss víz után kutattak a sötétben. Elődeink valamilyen okból rábukkantak a Leontina-barlang alacsony bejáratára is, de ahogy teltek az évek, a természet nem kegyelmezett: egy váratlan kőomlás zárta le a meredek hegyoldalon a barlang nyílását, így e titkos hely újra elfeledtette magát.

A barlang lassan feledésbe merült, csak a rozsnyóiak meséltek róla időnként a hosszú téli estéken. Talán sohasem fog kiderülni, hogy elsőként kinek jutott eszébe újra kibontani a barlangot, tény viszont, hogy 1880 őszén két jeles személyiség fogott neki a bizonytalan kimenetelű munkának.

Az egyik, a rozsnyói Schlosser Albert főgimnáziumi tanfelügyelő, a város közéletének aktív szereplője és a Magyarországi Kárpát-egyesület buzgó tagja, a másik pedig a znojmói német családban született Siegmeth Károly vasúti mérnök, akit abban az időben már neves barlangkutatóként ismertek, később pedig a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Bizottságának elnöki tisztségét töltötte be. Néhány ügyes bányászt is magukkal vittek, akiknek sikerült az omlást annyira eltávolítani, hogy a két kutató bejuthatott a barlangba.

Siegmeth Károly a Rozsnyói Híradó 1880. évi októberi számában így írta le a barlang felfedezésének izgalmas pillanatait: "Miután a bányászok segítségével megnyitottuk a barlang bejáratát, egy lenyűgöző, magasboltozatú terembe bukkantunk, amely valódi táncteremként ragyogott, tele gyönyörű, különleges formákkal, melyeket a triaszmész rétegeiben találhatunk. A teremből egy hatalmas sziklák között kanyargó sikátor vezetett, amelyet egy függöny takart, és ebből a keskeny átjáróból egy kötélhágcsón leereszkedve újabb, rejtett üregekbe juthattunk."

Tisztelt vidéki közönség! Engedjék meg, hogy a barlangot, melyet most először fedeztünk fel, barátom, Schlosser kedves felesége, Leontina tiszteletére Leontina barlangjának nevezzem el. Kérem, fogadják el ezt az elnevezést, hogy méltóképpen adhassunk hódolatot e csodálatos nő előtt!

E barlang könnyen elérhető, s Rozsnyóról szép délutáni kirándulásokat rendezhetni majd ide, kivált, ha a barlang termének földszintje egyengetve és kitisztitva lesz s e termet az ifjuság valóságos tánczteremmé fogja átvarázsolni."

Siegmeth Károly a Lőcsén megjelent Zipser Bote című lapban közzétett német nyelvű írásában arra is utal, hogy tágas termében már korábban is megfordultak emberek. Ráadásul, véleménye szerint a tatárjárás idején ez a hely akár menedékhelyként is funkcionálhatott a lakosság számára.

A nyilvánosságra hozott barlang híre gyorsan terjedt a lakosság körében. Az emberek egyre gyakrabban látogatták, ami az amúgy sem gazdag képződményeinek rongálását vonta maga után. A trianoni békediktátumot követően ez a kedvezőtlen folyamat még fokozódott. A Leontina megkárosításának ügye 1923-ban már a kassai megyei hivatal elé került. A hatóság vizsgálatot is indított, mígnem kiderült, hogy a fő károsító Radola Gajda tábornok, a kassai 11. gyalogezred cseh parancsnoka, a szenvedélyes régiséggyűjtő, aki társaival már a Gömör-Tornai-karszt több barlangjában is ásott engedély nélkül. A Leontina-barlangban emberi koponyatöredékeket, csontmaradványokat, edénydarabokat talált, amelyek aztán Prágában kötöttek ki, minden tudományos értékelés nélkül.

Az igazi sorscsapások azonban csak ezután következtek. A második világháború utáni szocialista tervgazdálkodás teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a Sajó-völgy és a karsztfennsík rendkívüli természeti értékeit - a benne rejlő barlangokat is beleértve - és az eredetileg 1906-ban nyitott jelentéktelen gombaszögi kőbánya gátlástalan fejtése egyre nagyobb darabokat harapott le a karsztos hegyoldalból.

A kőfejtés 1957 végén pedig már közvetlenül a Leontina-barlanghoz ért. Mivel a következő tervezett robbantásnak a barlang is áldozatul esett volna, Juraj Bárta nyitrai régész a leletek megmentése érdekében az év végén egy gyors ásatást végzett benne, és a barlang megmaradásának reményében a kommunista párthoz fordult, de kérése süket fülekre talált. A barlangot ezután lefejtettnek nyilvánították.

A barlang történetének szomorú fejezete itt véget érhetett volna, de a Gömör-Tornai-karszt környékén élő barlangászokat, köztük Máté Tibort, Jerg Zoltánt és Gabriel Lešinskýt nem hagyta nyugodni a kíváncsiság. Ők öreg bányászokhoz fordultak, hogy többet tudjanak meg a barlang rejtélyes sorsáról. Ekkor érte őket a váratlan felfedezés: Nemes Árpád, a híres gombaszögi kőfejtő, elárulta nekik, hogy 1958 tavaszán a fejtési munkálatokat hirtelen átirányították a bánya felső részébe, ahol a mészkő minősége jelentősen jobb volt. Ezt hallva, a három barlangász azonnal akcióba lépett: régi fényképeket és adatokat tanulmányozva, valamint Nemes Árpád szavait figyelembe véve, sikerült beazonosítaniuk a barlang lehetséges helyét. 2006 augusztusában pedig a kőbánya egyik kotrógépével megkezdték a bontási munkálatokat, hogy felfedezzék a titkokat, melyek évtizedek óta rejtve voltak.

Néhány óra fáradságos munka után végre megérkezett a várva várt fordulat: az omladék között egy titokzatos üreg körvonalai kezdtek kirajzolódni. Csak néhány perc választotta el őket attól, hogy belépjenek az elveszettnek hitt föld alatti birodalomba. Különös izgalom kerítette hatalmába őket; ki tudja, kiknek a nyomai rejtőznek még az agyag sűrűjében?

A barlangot alaposan átvizsgálták, és társai segítségével 231 méter hosszúságban feltérképezték. Ezt követően a bejáratát ismét kőtömbökkel zárták le.

Mivel kívánatossá vált a barlang tudományos vizsgálata, a Szlovákiai Barlangok Igazgatósága 2008 júniusában a nyílást ismét kibonttatta. Két nap leforgása alatt a szakemberek részletes földtani, alaktani, biológiai és régészeti kutatást végeztek benne. A régészeti vizsgálatokat végző Marián Soják szerint bebizonyosodott, hogy a barlang a 13. században huzamosabb ideig lakott volt. Ráadásul a leletek - mintegy száz cserépedény-töredék, egy vasból készült kulcs, egy ezüst pénzérme III. vagy IV. Béla korából és egy ausztriai korutáni érme a 13. század első feléből - a tatárjárás idejére tehetők.

Siegmeth Károly megállapítása a tatárjárás menedékhelyéről végül igaznak bizonyult! A Szepsi-barlang mellett – amelyről lapunk előző évi 21. számában számoltunk be – a Leontina is fontos szerepet játszott a tatárjárás borzalmainak túlélésében.

A barlang nyílását jelenleg vastag kőomladék zárja el, amely megvédi értékeit a további pusztulástól. Mivel a gombaszögi kőbánya területén fekszik, az eltakart nyíláshoz való hozzáféréshez is a bánya engedélye szükségeltetik. A barlang tehát ismét hosszú álomba szenderült, de titkát elárulta az utókornak, hogy jobban megismerhessük, megérthessük és megbecsülhessük elődeink cselekedeteit.