Valóságos katasztrófa fenyeget a világ egyik legnagyobb hatalmában: a békeidő alatt bontakozhat ki az összeomlás.
Az elmúlt pár évben a demográfusok szinte csak kapkodják a fejüket, ha a dél-koreai folyamatokról van szó, mivel az ország olyan adatokat produkál, amelyek ezt megelőzően szinte teljesen elképzelhetetlenek voltak békés időszakban. A helyzet azért különösen érdekes, mivel a távol-keleti ország a világ egyik legfejlettebb hatalma: magas az egy főre jutó GDP, fejlett az ipar, modern és versenyképes az oktatási rendszer. A szép számok mögött viszont egy olyan társadalmi összeomlás kezd kirajzolódni, amelyben éppen a remek gazdasági eredményeknek van kimagasló szerepe.
Világszerte megdöbbenéssel figyelik a társadalomkutatók Dél-Korea sajátos népesedési trendjeit, amelyek a globális színtéren páratlanok. Az ország különlegessége abban rejlik, hogy nem egy bevándorlásra alapozott városállamról van szó, mint például Szingapúr vagy Hongkong; sőt, a folyamatos háborús fenyegetések ellenére a helyzet alapvetően nyugodt, a gazdaság dinamikusan fejlődik, és az életszínvonal magasan szárnyal. Külső szemlélőként úgy tűnik, hogy a stabil gazdasági jövőhöz minden szükséges feltétel adott. Azonban a valóság sokkal bonyolultabb, hiszen a történelem, a társadalmi normák és a globalizáció hatásai mind hozzájárulnak a komplex helyzet kialakulásához.
A Koreai-félsziget a második világháború idején egy egységes területként létezett, bár 1945-ig japán megszállás alatt állt. A háború utáni rendezés során a japán befolyás megszűnt, de a nagyhatalmak azonnal kettéosztották a félszigetet: északon Moszkva támogatásával kommunista rezsim alakult, míg délen az Egyesült Államok által támogatott nacionalista kormány lépett hatalomra. A feszültség már a kezdetektől érzékelhető volt, és 1950-re a politikai nézeteltérések fegyveres konfliktussá, majd végül brutális háborúvá fajultak. Ez a véres összecsapás súlyos társadalmi következményekkel járt: a frontvonal többször is átkelt a félszigeten, ami legalább 1,5 millió ember halálát követelte a legóvatosabb becslések szerint. Sok kutató azonban ennél jóval sötétebb számokat valószínűsít, a veszteségek akár 2,5 millióra, sőt egyes vélemények szerint 4 millióra is rúghattak.
Abban mindegyik történész egyetért, hogy a háború drámai hatásokat gyakorolt a lakosságszámra.
Az 1953-as tűzszüneti megállapodás óta a helyzet stabilizálódott, ami a déli ország lakosságának dinamikus növekedéséhez vezetett. A félsziget déli részén a népesség már a háború alatt is folyamatosan gyarapodott, és a béke eljövetelével a helyi lakosok száma meghaladta a 20 milliót, míg az északi területeken körülbelül 10 millió ember élt. A növekedés mértéke szembetűnő volt, hiszen az évtized végére a lakosság átlépte a 25 millió fős határt, és 1966-1967 környékén elérte a 30 milliót, noha ekkor már a növekedési ütem lassulni kezdett. A korábbi években nem volt ritka a 3 százalék feletti éves népességnövekedés, de az idő múlásával ezek a számok fokozatosan csökkentek. Az 1950-es években a teljes születési arányszám (TFR) még jelentősen 6 felett mozgott, míg a társadalmi reprodukcióhoz szükséges szint körülbelül 2,07. Az 1960-as évek közepén a magas születési arány csökkenni kezdett, ám ennek ellenére a népesség továbbra is jelentős mértékben növekedett.
A TFR (teljes termékenységi ráta) olyan drámai ütemben csökkent hazánkban, hogy ez gyorsan új kihívások elé állította a társadalmat: alig két évtized leforgása alatt 2-es szint alá süllyedt. Ez a tendencia világszerte egyedülállónak számít, mivel míg más európai országokban ilyen folyamatok évtizedek, vagy akár évszázadok alatt zajlanak, itt mindez egyetlen generáció időtartama alatt következett be. Érdekes módon ez a változás önmagában még nem eredményezte a népesség csökkenését, hiszen a halálozási arány alacsony maradt, és a várható élettartam folyamatosan emelkedett. A helyzet drámai kontrasztja az 1960-as évekbeli adatokban rejlik: ekkor évente több mint 1 millió gyermek jött a világra, míg a halálozások száma körülbelül 350 ezerre tehető, és ez az érték folyamatos csökkenést mutatott. Azonban a két mutató idővel egyre inkább ellentétes irányba kezdett el mozdulni:
a születések gyors csökkenésnek indultak, míg a halálozások a csökkenést, majd a stagnálást követően elkezdtek növekedni.
A változások egyik figyelemre méltó következménye, hogy Dél-Korea mára a világ egyik legnagyobb népsűrűségével rendelkező országa lett, ahol egy négyzetkilométeren átlagosan 531 ember él. Ezt a számot összehasonlítva, a magyar adatoknak ötszöröse, miközben a két ország területének nagysága is hasonló (Dél-Korea területe éppen hogy egy nagyobb magyar vármegyével bővül). A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Koreai-félsziget déli részén a földrajzi viszonyok rendkívül tagoltak, sok a hegyvidék, így a népesség többsége a szűkös alföldi területeken összpontosul. Ennek eredményeként az ország jelentős részei szinte lakatlanok, míg a városi központokban hatalmas tömeg él. A községekből a városokba való tömeges áramlás, amely a háború utáni időszakban indult meg, tovább fokozta az urbanizációt, csökkentve ezzel a vidéki, elmaradottabb területek lakosságát.
Az 1980-as évektől kezdődően drámai mértékben csökkent a születések száma Dél-Koreában, ami arra utalt, hogy elérkezhet egy olyan időszak, amikor a természetes reprodukció már nem lesz elegendő a népesség fenntartásához. A születésszám 1990 környékén átmenetileg emelkedett, de ez a fellendülés hamarosan véget ért, és azóta is folyamatos csökkenés jellemzi a demográfiai helyzetet. A szöuli döntéshozók előtt aggasztó kilátások állnak, mivel a népességcsökkenés folyamata már megkezdődött, és várhatóan a következő évtizedekben még súlyosbodni fog. Ugyanakkor néhány tényező mégis bizakodásra adhat okot a jövőt illetően:
Bár 2024-ben a születések száma emelkedett, ez a növekedés nem volt elegendő ahhoz, hogy megakadályozza Dél-Korea népességének folyamatos csökkenését, amely már ötödik éve tart. A demográfiai különbségek jelenleg nem okoznak drámai elmozdulásokat, tavaly például körülbelül 120 ezer fővel csökkent a lakosság, de a lélekszám még mindig meghaladja az 51 milliót. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az átlagéletkor ismét növekedett, most 45,3 év, ami azt jelzi, hogy egyre nagyobb arányban vannak jelen az idősek a társadalomban. Ez azt is jelenti, hogy az 1950-es években született generációk jelentős része még mindig él, és a várható élettartam, amely jelenleg 82 év fölött van, egyre több embert ösztönöz arra, hogy hosszú életet éljen. Demográfiai értelemben ez azt jelenti, hogy a halálozás ideje előre tolódik, így a népesség csökkenése "késleltetve" következik be. Korábban...
400 ezres éves születésszámnál húzták meg a "vörös vonalat", mivel úgy találták, hogy ez lehet az a szám, amely alatt már olyan spirálba kerülhet a társadalom, amelyből a politika nem lesz képes visszarángatni a számokat,
ahhoz a teljes társadalmi attitűd megváltozására van szükség. A 2024-ben regisztrált 242 ezer fő ennek alig több, mint a fele, szóval az ország már szinte menthetetlenül egy olyan spirálba került, amely elkerülhetetlenül a lakosság drasztikus csökkenését hozza magával.
A TFR, vagyis a teljes termékenységi ráta, 2023-ban drámai mértékben, 0,72-re csökkent, ami komoly népességfogyást jelez előre. Hasonlóan alacsony értékek a történelemben rendkívül ritkák, a legutolsó példa talán a korábbi Kelet-Németország 1994-es 0,77-es mutatójában rejlik, amikor a gazdasági helyzet válságos volt. Érdemes megjegyezni, hogy ekkor már az újraegyesült Németország egyik részéről beszélhettünk, nem egy önálló államról. Ha ezt a számot konkretizáljuk, akkor Dél-Koreában 200 szülő (100 férfi és 100 nő) összesen csupán 72 gyermeket tervez a teljes élete során. Ez a tendencia azt jelenti, hogy egy generáció alatt az újszülöttek száma a korábbi 36 százalékára csökkenhet, ami radikális népességcsökkenést valószínűsít a jövőben. Bár a 2024-es év növekedési kilátásai trendfordulónak tűnhetnek, valójában csupán a 1990-es években tapasztalt születési számok ideiglenes növekedésének következménye, amely miatt több szülőképes korú nő van jelen a társadalomban. A születési arány emelkedése pedig nem várható, hogy jelentős változást hozna, így a végső szám valószínűleg az előző évhez hasonlóan alakul majd.
Felmerül a kérdés, hogy mi áll a dél-koreai társadalom figyelemre méltó passzivitása mögött a gyermekvállalás terén. A válasz nem egyszerű, hiszen számos tényező együttes hatása formálja azt, hogy az egyes emberek miként döntenek a családalapításról. Az egyik legszembetűnőbb ok a gazdasági helyzet, hiszen Dél-Koreában a lakhatás költségei rendkívül magasak. Ezen felül a kormányzati intézkedések is hozzájárultak a helyzet súlyosbodásához: 2010-ben a kormány, hogy fellendítse az ingatlanpiacot, lazított a felvehető hitelek feltételein, amely lépés akaratlanul is az ingatlanárak drámai emelkedéséhez vezetett.
A döntéshozók igyekeznek a lakhatási lehetőségeket javítani, ám visszatérő kritika, hogy kifejezetten a vagyonosabb rétegeket szólítják meg ezekkel.
A The Diplomat elemzése rámutat arra, hogy a gyermekvállalás csökkenésének egyik kulcsfontosságú oka a generációs különbségekből ered, különösen a 2010 utáni időszakra vonatkozóan. Ekkor kezdtek el igazán elterjedni a modern infokommunikációs eszközök, amelyek anyagiasabb értékrendszert honosítottak meg a társadalomban. Az egyre növekvő fogyasztási igények és a gyermekvállalás között mély szakadék keletkezett, ami a hagyományos családmodell iránti kereslet drámai csökkenéséhez vezetett. A munkakultúra sem kedvez a családalapításnak, ami tovább rontja a gyermekvállalási hajlandóságot. A fiatalok többsége pesszimistán tekint a jövőbe, és sokan érzik úgy, hogy a gyermeknevelés költségei túl magasak ahhoz, hogy családot alapítsanak. Például a magánoktatási rendszer finanszírozása az országban a mediánjövedelem 28,3 százalékát emészti fel, ami jól érzékelteti a helyzet súlyosságát. Ezen kívül az állami támogatások a népességnövekedésre a GDP-hez viszonyítva alig haladják meg az 1,3 százalékot, míg az OECD-országok átlaga 2 százalék felett van. Ez mind arra utal, hogy a kormányzat még sokat tehet a helyzet javítása érdekében, hiszen a hangzatos ígéretek mögött valós cselekvésekre van szükség.
Dél-Koreában a gyermekek számának csökkenése már most is érezhető hatással van a szociális szolgáltatásokra: a bölcsődék és óvodák sorra zárják be kapuikat. Az iskolai rendszerben is megfigyelhető a születési arányok csökkenése, ami a jövőben egyre több oktatási intézmény bezárását vonhatja maga után. Ahogy a fiatalabb generációk belépnek a munka világába, úgy egyre nagyobb munkaerőpiaci válságra lehet számítani. Különösen azokat a szektorokat érinti ez nehezen, amelyek nagy humánerőforrást igényelnek, például az építőipart, a szállítást, az élelmiszeripart és a turizmust. Eközben a népesség elöregedése is folytatódik, ami még inkább megterheli az ellátórendszert. Az ápolók hiányozni fognak, az orvosok pedig már most is túlterheltek, miközben az idősgondozás terén a korábbinál jóval nagyobb figyelmet és erőforrást lenne szükséges biztosítani.
A megoldás kulcsa abban rejlik, hogy Dél-Korea fokozottan épít a külföldi munkavállalókra, így válhat még sikeresebbé gazdasági szempontból.
Az 1970-es évektől kezdődően fokozatosan megkezdődött a munkaerő áramlása más országokból, ám ennek mértéke hosszú ideig viszonylag alacsonyan stagnált. A 2010-es évekre a bevándorlók száma elérte az 1 milliót, míg 2023-ra már 2,5 millióra nőtt. Ez a tendencia ígéretes lehetőségeket rejteget, hiszen elméletileg képes lenne részben kompenzálni a demográfiai csökkenést. Ugyanakkor a várható eredmények korlátozottak lehetnek, számos tényező miatt:
Dél-Korea jövője egy ellentmondásos képet fest, ahol a gazdaság dinamikusan fejlődik és a globális fegyverexportáló hatalmak közé lépett, ugyanakkor a társadalmi kilátások kifejezetten aggasztóak. Az ország átalakulása jelentős hatással van geopolitikai ambícióira is, mivel várhatóan csökkenteni kell a hadsereg létszámát, ami a védelmi képességek gyengüléséhez vezethet. A legnagyobb kihívás ezzel kapcsolatban az, hogy Szöulnak egyre feszültebb nemzetközi környezetben kell biztosítania a szükséges elrettentő erőt. Bár Dél-Korea az utóbbi években komoly katonai hatalommá vált, az új fejlesztések nem tudják majd maradéktalanul pótolni a létszámcsökkenés okozta hiányosságokat. További nehézséget jelent, hogy a költségvetésben egyre nagyobb összegeket kell fordítani az időskorúak ellátására, ami várhatóan csökkenti a hadsereg számára rendelkezésre álló forrásokat.
Vannak olyan zörejek, amelyek mintha éppen most születtek volna meg, egy varázslatos pillanatban, amikor a világ csendje és a természet ritmusai találkoznak.
A népességcsökkenés paradox módon hozzájárulhat a konfliktusok számának mérséklődéséhez, hiszen a csökkenő létszámú csoportok kevesebb fenyegetést jelentenek egymás számára. Amikor a népesség csökken, a különböző társadalmi és politikai csoportok ereje is gyengül, ami potenciálisan csökkenti a rivalizálás és az erőszakos összecsapások esélyét.
Dél-Korea lakossága már elérte a csúcsát, és 2020 óta fokozatosan csökkenni kezdett. Ez a tendencia egyelőre lassú, de a különböző korosztályok elöregedése miatt a jövőben várhatóan felgyorsul. A szöuli politikai döntéshozóknak sürgősen át kell gondolniuk népesedési stratégiáikat. Fontos, hogy csökkentsék a társadalmi egyenlőtlenségeket, és a lakhatási problémákra sokkal nagyobb figyelmet szenteljenek, mint eddig. A gyermekvállalás ösztönzésére jelentős pénzügyi támogatásokat kell biztosítaniuk, illetve a családokat vonzóbb juttatásokkal kell segíteniük. Ha nem találnak hatékony megoldásokat erre a kihívásra, a jövőben akár drámai mértékben, akár a felére csökkenhet a lakosság Dél-Koreában.
