A ragyogás határain túl | Demokrata Az életünkben gyakran találkozunk a fény és az árnyék kontrasztjával, amely nemcsak a mindennapjaink része, hanem a társadalmi és politikai diskurzusokban is megjelenik. A ragyogás mögött rejlő valóságok felfedezése, v

A cikk megosztásához egyszerűen kattintson ide, vagy másolja ki a következő linket, és küldje el e-mailben: https://demokrata.hu/kultura/tul-a-ragyogason-925214/

A negyven évezredet felölelő kiállítás nem csupán történeti kronológia, hanem egy innovatív tematikai megközelítést alkalmaz. A kurátorok - Kiss Erika művészettörténész, Pető Zsuzsa és Hegedűs Zsuzsa régészek - hat központi gondolat köré szőtték a tárlat anyagát: kincs, rítus, misztikum, változás, önkifejezés és kapcsolat. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy az ékszerek mögött megbúvó egyedi történeteket felfedezzük, miközben azok szélesebb kulturális és társadalmi kontextusba illeszkednek. A kiállítás bemutatja, hogy az ékszerek milyen sokrétű szerepeket töltöttek be az emberiség történetében, mindezt pedig a múzeum gyűjteményének szubjektív válogatásával tálalják előttünk. A tárlat címe Benczúr Emese hasonló című munkájából származik, amely a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából készült a reformáció 500. évfordulója alkalmából, 2017-ben.

A kiállítás első benyomásra olyan, mint egy főúri kincstár: cizellált, finom kidolgozású vagy éppen robusztusabb ékszerek sorakoznak a vitrinekben a történelem megannyi korszakából, a kiállítótér négy sarkában pedig a régi korok tárgyaira reflektáló, izgalmas elgondolások alapján alkotott kortárs ékszerek. Az alapanyagukul szolgáló materiákkal kapcsolatban is bőven akad mesélnivaló: a tárlat közepén álló hosszúkás tárlók fiókjaiban megannyi háttér-információt találunk ezekről az anyagokról, a nemesfémektől az igazgyöngyön át az édes- és tengervízi kagylókig. A kincsekhez közelebb lépve az elmúlt évszázadok történetei is felvillannak, miközben a válogatás - ahogyan Pető Zsuzsa régész fogalmaz - felvonultatja a Kárpát-medence, benne a magyar művelődéstörténet legszebb, legkülönlegesebb darabjait.

A hajból készült ékszerek készítése, amely ma talán kissé furcsának tűnik, a XIX. század első évtizedeiben vált népszerűvé. A kiállításon bemutatott fülbevaló különleges történetet rejt: egykori tulajdonosának dédunokája adományozta a múzeum gyűjteményének, így a műtárgy nemcsak egyedülálló szépséggel bír, hanem egy családi örökséget is hordoz magában.

- A korszak kifinomult gyászkultúráját a kereskedelmi cégek is fűtötték, a gyászviselethez külön ékszerkollekciót lehetett készíttetni, amelyek a korabeli szentimentális felfogás szerint az elhunyt, szeretett személy hajából is készültek - mondja Kiss Erika művészettörténész. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverését követő Bach-korszakból származó karkötő ugyancsak a gyászhoz kötődik, ám benne sűrűsödik a politikai véleménynyilvánítás, a nemzeti érzelmek felvállalása mint egyfajta önkifejezés is: a tizenhárom apró koporsót koponyák fűzik össze, a koporsókon pedig az aradi tizenhárom nevei olvashatóak.

Hegedűs Zsuzsa régész hangsúlyozza, hogy az ékszerek esztétikai vonzereje mögé kell néznünk: fontos felfedeznünk a tárgyak jelentésrétegeit, valamint azok használatának és viseletének okait. Eddigi kutatásaink során a legrégebbi felfedezésünk egy istállóskői lelet, amely egy mamutagyarból és -csontból készült függő. Bár a mai arany- és ezüstékszerek ragyogása mellett talán furcsának tűnnek, az őskori csontékszerek is jelentős reprezentációs szerepet töltöttek be az akkori társadalomban.

Az ékszerek emberi testen való viselése nem csupán esztétikai kérdés, hanem történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. A múlt évszázadaiban az emberek tudatosan választották ki azokat a látványos alapanyagokat, amelyekkel díszíthették magukat. A rézkor előtti időszakra, körülbelül 6500 évvel ezelőtt, jellemző volt, hogy az arany és más fémek még nem álltak rendelkezésre, azonban a korabeli mesterek figyelme a különleges, akár távoli forrásokból származó nyersanyagokra irányult. Ezzel nemcsak a saját ízlésüket fejezték ki, hanem azt is üzenték a világ felé, hogy az ékszert viselő személy társadalmi helyzete és kapcsolati hálója jelentős. Hegedűs Zsuzsa szerint ezek az ékszerek nem csupán díszítésül szolgáltak, hanem a viselőjük státuszát is hirdették.

A reprezentáció mellett a tárgyak képesek árulkodni viselőik személyiségéről, félelmeikről és hiedelmeikről is. Ezt példázza az a két gyűrű, amelyek Árpád-házi királyainkhoz kapcsolódnak, és amelyek az ékszerek sötét oldalát bemutató installációban kapnak helyet a tárlaton.

III. Béla nyitható fedelű aranygyűrűje titokzatos ereklyét rejthetett, amely a mérgezés ellen nyújtott védelmet – noha a történelem során gyakran méreggyűrűként emlegették, ami valójában félreértés. Könyves Kálmán gyűrűje pedig egy mágikus feliratot hordoz, amely szintén óvó szerepet játszhatott. Az ékszerek között különleges helyet foglal el az id. Baják László által a XX. században, a Gulagon eltöltött évek alatt készített darab, amely valószínűleg hozzájárult mentális épségének megőrzéséhez - mondja Pető Zsuzsa. Megemlíti azt is, hogy a történelem folyamán, bár ritkán, de előfordultak valódi méreggyűrűk is, amelyekben gyilkos anyagokat rejtettek el. A kora újkorban viszont már sokkal ártatlanabb szándékok vezérelték az ékszerkészítőket: például üreges gyöngyökből készült füzéreket alkottak, melyekbe illóolajjal – mint a rózsavíz vagy rozmaring esszenciájával – átitatott anyagot préseltek, így a viselője körül illatos aurát teremtettek, amely fokozhatta a misztikus kisugárzását. Az illatok mellett az ékszerek hangjának is volt figyelemfelkeltő szerepe: a hajba tűzhető rezgőtűk apró csilingeléssel jelezték a hölgyek érkezését, már messziről felhívva magukra a figyelmet.

A tárlat anyaga ugyanakkor a kortárs műtárgyakkal teljes: Spengler Katalin műgyűjtő által kölcsönzött kortárs alkotások reflektálnak a történeti darabokra.

A kortárs művészek műtárgyaik révén különféle értelmezéseket kínálnak az örökség fogalmáról. Ezen alkotások élő, olykor drámai hatását átkonvertálják az ékszerek nyelvére, például azzal, hogy a létrehozás során ősi technikákat alkalmaznak. Más esetekben viszont közvetlen kapcsolatot létesítenek a történelmi tárgyakkal - mondja Kiss Erika. Erre példa Daniel Kruger "Eyes" című munkája, amely az emberi szem ábrázolásait ötvözi egy 1784-ben készült ékszerrel. Ez a darab az akkori walesi herceg, a később IV. György által Maria Fitzherbertnek, a közrendű nőnek ajándékozott miniatűr díszítéssel készült, amely a herceg szemét mintázta. Talán nem is sejtette, hogy ezzel új divatot indít el: a XVIII. század végén számos, a szeretett személy kilétét titokban tartó, azt csak sejtető ékszer készült, amelyek népszerűségét a fényképezés megjelenése vetett véget. Georg Dobler szkarabeuszokat ábrázoló nyaklánca szintén izgalmas kortárs reflexió, amely az örökkévalóság és az élet körforgását szimbolizálja, méghozzá az ókori egyiptomi kultúrában már ismert, az emberi történelem során végigvonuló szkarabeusz motívumon keresztül.

A kurátorok hangsúlyozzák, hogy a kiállítás célja nem csupán a művészet bemutatása, hanem egy gondolatébresztő élmény nyújtása is. Reményeik szerint a látogatók a tárlat végignézése után új perspektívából szemlélik majd saját kedvenc ékszereik történetét és jelentését.

A tárlat különleges együttműködés keretében valósul meg, amely a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tehetséges alkotóit vonja be. Az egyetem hallgatóinak kortárs művei, ékszerei és művészeti reflexiói december 17-től a múzeum Kupolatermében várják az érdeklődőket. Ez a rendezvény nem csupán a művészet ünnepe, hanem egy újfajta dialógus is a hagyomány és a modernitás között.