Az ország keleti határán épp most éri el tetőfokát a szárazság, de az utolsó percben érkezett a várva várt támogatás.

Egyedülálló dokumentumfilmsorozat érkezett, amely az egyik legégetőbb problémánkat célozza meg: a kiszáradó magyar tájak és az aszállyal sújtott régiók megmentésének lehetőségeit vizsgálja. A "Nem víznek való vidék" című új sorozat első epizódja a Békés vármegyei Kis-Sárrétre kalauzolja el a nézőket. Itt egy helyi civil kezdeményezés, a Sárréti Vízőrzők Egyesületének elszánt önkéntesei és szakértői fognak össze, hogy életre keltsék a kiszáradt holtágakat. Az önkéntesek, a vízügyi hatóság támogatásával, önerőből és gépekkel, elkötelezett hittel vágnak neki a feladatnak – mindezt az idő szorításában.

Van egy táj Magyarország keleti peremén, a Berettyó és a Sebes-Körös egykori mocsaras találkozásánál, amelyet a térképen ma is Kis-Sárrétként ismerünk. A neve viszont lassan csalóka lesz, mivel a víz rég elhagyta ezt a vidéket. A föld repedezik, a növényzet sárgul, és a falvak kútjaiból is apad a talajvíz. Itt, Szeghalom szomszédságában született meg egy kezdeményezés, amely most esélyt ad arra, hogy a táj visszanyerje egykori víztesteit.

A Sárréti Vízőrzők és a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) együttműködésében elindult egy izgalmas, több lépcsőből álló vízpótlási projekt, amelynek első állomását a ma bemutatott "Nem víznek való vidék: Kis-Sárrét - 300,000 köbméter remény" című dokumentumfilm-sorozat nyitja meg. Az alkotók szándéka, hogy egy mintaprojekt keretein belül szemléltessék, miként reagálhat egy kisméretű közösség a klímaváltozás kihívásaira és milyen valós megoldásokkal szolgálhat a jövő számára.

A film készítői, Rácmolnár Milán rendező és Csala Dániel szerkesztő hosszú évek óta kutatják azokat a helyi történeteket, melyek filmvászonra kívánkoznak. Céljuk, hogy bemutassanak olyan civil kezdeményezéseket, amelyek vízmegtartó kísérletekkel próbálnak új utakat találni a hagyományos vízelvezetési módszerek mellett. E keresésük során a Sárrét rejtett kincseire bukkantak - egy elhagyatott folyómederre, amely újra felfedheti a víz csillogását.

"Éppen ilyen típusú kezdeményezések után kutatunk - nyilatkozza Csala Dániel, a film egyik alkotója. Olyan helyi gazdálkodók és terület-tulajdonosok érdeklik minket, akik jobb vízellátási megoldásokat keresnek, és aktívan küzdenek az elsivatagosodás problémája ellen. Ezért határoztunk úgy, hogy amennyiben lehetőségünk nyílik rá, figyelemmel kísérjük ennek a folyamatnak a fejlődését."

A dokumentumfilm első felvonása Czirják Csabát, a Sárréti Vízőrzők Egyesületének elnökét kíséri el a Szeghalom közelében található holtág-rendszerhez. Ez a terület egykor a Sebes-Körös régi medrének ad otthont, amely négy és fél kilométer hosszú, s 16 hektáron terül el. Valaha itt buzgón hömpölygött a víz, mára azonban csupán kiszáradt sár és cserjés bozót fogadja az ide látogatókat, emlékeztetve arra, mi volt itt egykor.

Ez a helyszín különösen jelentős számunkra, hiszen jelenleg csupán egy kiszáradt mederben állunk, amely egykoron a Sebes-Körös folyó medrének adott otthont. Az álmaink között szerepel, hogy ennek a medernek az életet leheljük vissza, és ehhez a vízügyi hatóságokkal, valamint az önkormányzattal együttműködve keresünk megoldásokat.

Czirják fellelkesülten tereli a figyelmet az új, még vízmentes vájat körül, ahol a természet izgalmas formációi várják, hogy felfedezzék őket.

Az aszályos évek mély nyomot hagytak a táj arculatán: a csapadék mennyisége drámaian csökkent, a talajvíz szinte eltűnt, és a kutak sorra apadnak. A Sárréti Vízőrzők azonban nem csupán észlelték ezt a súlyos problémát, hanem aktív lépéseket is tettek a megoldás érdekében. A kezdeményezés mögé a vízügyi hatóságok is felsorakoztak, és május óta megkezdődtek a konkrét földmunkálatok, hogy víz áramolhasson vissza a természetes mélyedésekbe, helyreállítva ezzel a táj ökológiai egyensúlyát.

"Úgy döntöttünk, hogy részt vállalnánk a Vizet a tájba programban - meséli Czirják. - Legyen szó földmunkáról vagy bármilyen más támogatásról, ami adódik, szívesen hozzájárulunk. Nálunk olyan mértékű aszályok tapasztalhatók, hogy a víz valóban létfontosságú."

A filmes csapat május elején felfedezőútra indult Szeghalom környékén Czirják Csaba vezetésével, és a tapasztaltak nyomán nem csupán lelkesedés, hanem konkrét intézkedések is születtek. Alaposan felmérték a teljes érintett területet, majd nekiláttak a lobbizásnak, hogy a mélyebben fekvő részekre valamilyen módon vizet tudjanak juttatni. Számos levél és telefonos egyeztetés után júniusban már örömhírt hoztak: a vízügyi hatóság is támogatta a kezdeményezést, így megkezdődhetnek a szükséges munkálatok. Czirják Csaba elmondta, hogy az egyesületük körülbelül fél éve alakult, éppen akkor, amikor a vízügyi hivatal és a kormány bejelentette a "Vizet a tájba" programot. Úgy érezték, fontos, hogy részt vegyenek ebben a projektben, hiszen közvetlenül érintettek voltak a helyszín környezeti problémáiban.

Czirják a konkrét munkálatokra vonatkozóan elmondta, hogy a térségben számos belvízelvezető csatorna található, melyeket eredetileg szántóföldi vízelvezetés céljából alakítottak ki. Sajnos ezek közül sok már jelentős mértékben leromlott, és az átereszek is gyakran évtizedek óta karbantartás nélkül állnak. Bár belvízproblémák már legalább 10-15 éve nem jelentkeztek, úgy vélik, hogy a program révén sikerülhet vizet visszavezetni a tájba. Ennek érdekében gépi földmunkával, önerőből és saját szervezésben kívánják támogatni a folyamatot, különösen azokon a területeken, ahol a vízügyi hatóságok nem rendelkeznek elegendő erőforrással.

Az egyesület működéséről a szakember elmondta, hogy megpróbálnak minden olyan gravitációs lehetőséget kihasználni, amely a nagyobb csatornákra és folyókra van kötve. A tagok önkéntesen vesznek részt ezekben az akciókban, mivel saját maguk is érzékelik, hogy a helyzet súlyos: a talajvíz évről évre csökken, a kutak apadnak, még a helyi falvakban is. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy ha már vannak aktív tagjaik, megszervezik a szükséges lépéseket, és saját módjukon járulnak hozzá a probléma enyhítéséhez.

Ez a jelenlegi beavatkozás egy átfogóbb projekt szerves része, amelynek középpontjában a Szeghalomtól körülbelül egy kilométerre fekvő, "koplaló" néven ismert terület áll. Itt található egy régi, körülbelül négy és fél kilométer hosszú holtágrendszer, amely egykor a Sebes-Körös medrének része volt. Az egyesület célja, hogy ezt a holtágrendszert újjáélessze, ezért hivatalos lépéseket tett annak érdekében, hogy a terület bekerüljön az aszályvédelmi program keretein belül támogatott mesterséges víztározók közé. A vízügyi hatóságok pozitívan reagáltak a kezdeményezésre, és biztosítottak anyagi forrást, továbbá elkötelezték magukat egy nagy teljesítményű dízel szivattyú telepítése mellett, valamint egy kétszáz méter hosszú csőrendszer kiépítése mellett, amely a gáton keresztül biztosítja a víz betáplálását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Sebes-Körös vízét a kiszáradt holtágba irányítják, ezzel segítve a terület revitalizálását.

A projekt látványos része pedig már zajlik, a TIVIZIG munkatársai több száz kilós csőelemeket telepítettek a Sebes-Körösből kiindulva egészen a holtágig egy 200 méteres vezetékrendszeren keresztül. A cél, hogy 400 ezer köbméter víz érkezzen a mederbe - 400 liter másodpercenkénti hozammal.

Az egyesület tagjai elkötelezettek amellett, hogy minden lehetséges támogatást megadjanak a vízügyi feladatok teljesítéséhez, bármennyire is szűkös a pénzügyi keretük. Főként az összefogásra fókuszálnak, és számos gazda is csatlakozott a kezdeményezéshez, akik önként felajánlják idejüket és gépeiket a közös érdek szolgálatában. A csoport már sikeresen megépített egy átereszt, valamint igyekeztek kialakítani a befogadó oldalt, továbbá alaposan felmérték a holtág teljes szakaszát. Ez különösen fontos, mivel bizonyos részek kritikus helyzetbe kerülhetnek, főleg ha a 15. nap után jelentős vízmennyiség érkezik.

A munkát így nem csak a gépek végzik. Az egyesület tagjai kézi erővel és saját gépeikkel segítenek, terepet mérnek, árkokat alakítanak ki, és saját maguk készítették el a víz befogadó állomását is.

Létrehoztunk egy átereszt, és GPS segítségével alaposan felmértük az egész holtágat. Tizenegyen voltunk, erőteljes legények, akiknek nem volt félelem a szemükben. Ez az ősi erdőség mintegy 100 éve érintetlenül állt, egy igazi természetes kincs, amelynek titkai csak ránk vártak.

- meséli Czirják.

Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy miért, és miért pont most teszik mindezt, a válasz azonban jól mutatja, mekkora is a Kis-Sárréten a vízprobléma. A szakemberek szerint az aszály már olyan mértékű, hogy az előző hónapban szinte alig hullott csapadék, és ha valaki kimegy a területre, azt látja, hogy minden kiszáradt és elsárgult. Egyedül azon a részen maradt meg a zöld növényzet, ahol a régi meder található, mert ott még homokréteg fedi a területet - helyenként akár egy méter nyolcvan centi vastagságban is.

Azt mondják, most a víz fogja kiegyenlíteni a felszínt, mivel korábban már készítettek egy videót is arról, ahogy bejutottak a meder négy méter mély részére. Ugyanakkor rengeteg olyan terület is van, ahová még be sem tudtak menni, mert teljesen benőtte a növényzet. Úgy gondolják, idővel a víz majd rendezi ezeket a részeket is. Az egyesület tagjai naponta járőrözni fognak a területen, hogy figyelemmel kísérjék a változásokat, miközben a vízügy folyamatosan biztosítja a vízutánpótlást.

Ezt már a jövő generációiért tesszük. A helyzet olyan súlyos, hogy ahogy sokan megfogalmazták, a huszonnegyedik órában járunk. Most cselekednünk kell. Az előző hónapban annyira csekély volt a csapadék, hogy minden aranyló színbe borult, mindössze 18 milliméter esett. Reméljük, hogy az itt bevezetett víz segíteni fog a meder kiegyenlítésében.

- nyilatkozta a Sárréti Vízőrzők Egyesületének vezetője.

Annyi biztos, hogy a "Nem víznek való vidék" nem pusztán egy sokadik vészharangot kongató dokumentumfilm, hanem egyben egy mozgalom is. A készítők célja, hogy a helyi szintű, gyakorlati megoldásokat országosan is érthetővé tegyék, és bemutassák: a vízgazdálkodás szemléletváltása elkerülhetetlen.

A film alkotói hangsúlyozzák, hogy kiemelkedően fontosak azok a mintaprojektek, mint például a Sárrét térségében zajló kezdeményezés. Véleményük szerint az elsivatagosodás elleni harc egyik legnagyobb kihívása, hogy még a tudományos körökben sincs egyetértés arról, mely megoldások bizonyulnának a leghatékonyabbnak az egyes régiókban – nemhogy országos szinten. Amikor pedig nagy léptékű beavatkozások tervei kerülnek szóba, a hivatalos reakció gyakran az, hogy ezek túl drágák, a várható eredmények kiszámíthatatlanok, és emellett jelentős társadalmi feszültségeket is generálhatnak.

Éppen ezért fontosnak tartják az olyan kisebb léptékű projekteket, ahol innovatív megoldásokat lehet tesztelni. A Sárrét példáján látható, hogy nem csupán elvezetik a vizet, hanem visszatöltik azt egy kiszáradt holtágba – ez a táji szintű vízpótlás egy olyan megoldás, amelyből az ország más részein is sokkal több kéne. A film célja, hogy bemutassa ennek az eredményeit, és inspirálja másokat is a hasonló kezdeményezésekre.

Kiemelkedőek ezek a mintaprojektek! Az elsivatagosodás elleni harc egyik legnagyobb kihívása, hogy nem tudjuk pontosan, mely megoldások működnek a legjobban az adott területeken. Egy országos szintű vízügyi beavatkozás óriási költségekkel járhat, és társadalmi feszültségeket is gerjeszthet. Éppen ezért elengedhetetlenek a kisebb léptékű kezdeményezések. Amikor a vizet nem csupán elvezetjük, hanem visszatöltjük a tájba, az már a táj szintű vízpótlás egy formája. Ilyen megoldásokra nagy szükség van az ország különböző részein!

Csala Dániel stílusában fogalmazva: "Az élet apró csodái gyakran a legváratlanabb pillanatokban tárulnak elénk. Néha csak meg kell állnunk egy pillanatra, hogy észrevegyük a minket körülvevő szépséget, és megértsük, hogy minden egyes nap lehetőségekkel teli. A lényeg, hogy nyitott szívvel és elmével közelítsünk a világunkhoz, hiszen a legszebb élmények sokszor az egyszerűbb dolgokban rejlenek. Merjünk álmodni, és ne féljünk megvalósítani azokat!"

Ehhez pedig úgy tűnik, a Kis-Sárréten már minden készen is áll, a szivattyúk működnek, a csövek a helyükön, a víz érkezik, és a helyiek pedig nap mint nap ellenőrzik a folyamatot. De a történet itt még nem ér véget. Az alkotók célja, hogy a mostani folyamatok nyomon követése mellett újabb helyszíneken mutassanak be hasonló próbálkozásokat.

A Nem víznek való vidék csapata elkötelezett abban, hogy alapvető szemléletváltásra van szükség a magyar vízgazdálkodás terén. Rácmolnár Milán filmes és Csala Dani szerkesztő közreműködésével azon fáradoznak, hogy a vízproblémák és a lehetséges megoldások világos és érthető formában jussanak el az érintettekhez. A szerzők nyitottak olyan érdeklődők jelentkezésére, akik mintaprojektekkel szeretnék bemutatni sikeres gyakorlataikat, vagy éppen a súlyos aszálykitettségüket kívánják a nagyközönség elé tárni.

- áll a csatorna bemutatkozó szövegében.

A film és a projekt így nem csupán a víznek való vidékről szól, hanem azokról az emberekről is, akik hisznek még abban, hogy lehet ezt másként, na meg persze jól is csinálni. Hogy a víz nem ellenség, hanem szövetséges, és ha cselekszünk, a táj még válaszol.