Távozott a Ferencváros cseh ellenfelének trénere | M4 Sport


Közös megegyezéssel hétfőn felbontotta a szerződését Miroslav Koubek vezetőedzővel a Ferencváros korábbi Európa-ligás riválisa, a cseh Viktoria Plzen labdarúgócsapata.

A klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a 74 éves szakember mellett Jan Trousil másodedző is távozott, megbízott vezetőedzőként Marek Bakos felel a szakmai munka irányításáért, segítője Zdenek Becka lesz.

Koubek 2023 óta vezeti a plzeni csapatot, ahol korábban már két alkalommal is dolgozott. 2015-ben sikerült elhódítania a bajnoki címet és a szuperkupát, míg a legutóbbi, 2023/24-es szezonban a Konferencia-liga negyeddöntőjéig jutottak. Jelenleg azonban a hazai bajnokságban csupán az ötödik helyen állnak. A múlt hét csütörtöki, Ferencváros ellen elért 1-1-es döntetlent követően a hétvégén hazai pályán 1-0-ra kikaptak a Zlín csapatától, ami után a vezetőség úgy döntött, hogy edzőváltásra van szükség.

Related posts