Sajtóhír: Yaakobishvili Áron újabb megállapodást köt, de egy időre kölcsönbe kerül.

Hosszútávú szerződést kap a magyar kapus a katalánoktól, de ideiglenesen tovább is áll, hogy bajnoki meccseken is szerepelhessen.
Fabrizio Romano, az olasz átigazolási szakújságíró legfrissebb értesülései szerint a magyar tehetség, Yaakobishvili Áron, 2028. júniusáig szóló megállapodást köt a Barcelonával.
A bejegyzés információi alapján a fiatal utánpótlás-válogatott kapus a következő idényt kölcsönben fogja eltölteni, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjon. Visszatérte után pedig a Barcelona hosszú távú terveinek fontos szereplője lesz.
A kapus 2018 óta a katalán klub utánpótlás rendszerében fejlődik, és nemrégiben elhódította az ifjúsági Bajnokok Ligáját csapatával. Emellett a spanyol élvonalbeli felnőtt csapat kispadján is három alkalommal helyet foglalt. Rendszeresen meghívják a magyar U19-es válogatottba is, ahol a fiatal tehetségek között bizonyíthatja rátermettségét.