**Nyelvemlék - A Borok Immanenciája** A borok világa nem csupán ízek és aromák harmonikus játékát jelenti, hanem egy mélyebb, szimbolikus jelentéssel bíró tapasztalatot is. Minden egyes kortyban ott rejlik a föld, a napsütés és az évszakok múlása, egyfaj
Hamvas Béla egyszer merész tettével sokkolta az inotai Erőmű Beruházási Vállalat munkatársait, ahol gondnoki feladatokat látott el. Az apátiába burkolózó férfi hirtelen, váratlan mozdulattal fejezte ki belső feszültségét, ami környezetét mélyen meglepte. Mi is történhetett valójában? E gesztus, akár Gogol kisemberének, Akakij Akakijevicsnek vagy Cservjakov tüsszentésének, nem csupán egy pillanatnyi lázadás volt, hanem egy elfojtott indulat kitörése, amelynek nem voltak előzményei. Talán a gondolatai keserűsége öntötte el, és az éppen hogy csak megélt fájdalmait a padlóra fecskendezte? Vagy csupán az a fémes íz maradt a nyelvén, ami az elfojtott szavak következménye? Az események láncolata, amelyet ez a szokatlan cselekedet elindított, mégiscsak komoly következményekkel járhatott.
Dugós, mondta inkább melankóliával a hangjában, mintsem haraggal, amikor rákérdeztek, mi bántja. Az a fránya csopaki tényleg dugós volt. Kicsit még firtatták a dolgot, de mivel poharat vagy palackot nem láttak a közelében, és amúgy sem lett volna illendő, hogy a társaság előtt igyon, beérték azzal a megállapítással, hogy Béla bolond (vagy legalábbis félreértett, ahogy Gazda Albert csodálatos esszéje is fogalmaz). Pedig Béla nem bolond volt, csupán bort kóstolt, hiszen a kertészet monoton varázsa után a tedd ide-tedd oda munka nem elégítette ki a kezei intelligenciáját, ami a fizikai és mezőgazdasági munkák legcsodálatosabb ajándéka. Így hát előhívta emlékeit, a korábbi kóstolások során felhalmozott élményeket, de amikor a palackot szopogatta és a pohár peremét nyaldosta, óvatlanul belefutott egy triklóranizolos borba. Ezért köpött, mert a kis parafatölgy-baktériumoktól dohos korty kiragadta őt a boldog mélázásból. Így aztán érthető a dühös elragadtatás!
