"Szeretném elkerülni, hogy úgy éljek, mint a többi fiatal."

Egy vékony, magas őszhajú asszony ül a Szántó Kovács János utcán Pécsen, mobiltelefonján pötyögve. Délután fél kettő van, és az emberek sietve haladnak el mellette, mintha csak egy akadályt kellene kikerülniük, de őt ez láthatóan nem érdekli. Kőhajításnyira tőle egy kormányablak található, ezért bátorkodom megszólítani:

- Ügyfélkaput szeretne létrehozni?

- Jaj, dehogy - mondta egy mosollyal az arcán -, éppen Pokémont vadászok a fiam társaságában.

Tovább faggatom, és megtudom, hogy a hölgy 81 esztendős, és Makay Alfrédné a neve. Egykor a szakmunkásképző intézményben tanított, ahol sok fiatalnak segített elsajátítani a mesterséget. Férjével együtt két fiút neveltek fel, és ma már négy unokával, valamint három dédunokával büszkélkedhet. Régen háromtusázott, és ládányi érmekkel gazdagította a gyűjteményét, de ma már csak az úszásra jár el, ami a friss levegő és a víz örömét nyújtja számára. Párját 30 éve veszítette el, ami mély nyomot hagyott benne, de az élet szépségeit igyekszik megtalálni. Otthonában számítógép várja, amin újságokat olvas és filmeket néz, hiszen a digitális világban a reklámok zaja nem zavarja meg a filmélményét. Gyakran barangol a Facebookon is, ahol kapcsolatot tart a családjával és barátaival. Az ügyfélkapu használatát azonban elkerüli, és a pénzügyi tranzakciókat továbbra is a hagyományos módon intézi, hiszen a technológia világában is megtalálta a saját kényelmét.

Sokan most lépnek be az ügyfélkapu világába, felfedezve az ott rejlő lehetőségeket.

- Nem igazán vagyok otthon a neten - vallja be. A gyerekek gyakran megmutatnak nekem valamit a gépemen, de sajnos nem tudom megjegyezni, mert elég feledékeny vagyok.

Az utóbbi hetekben a média gyakran beszélt arról, hogy az ügyfélkapu plusz és a digitális állampolgárság regisztrálása sokak, különösen az idősebb generáció számára komoly kihívást jelentett a számítógépes ismeretek terén. Ebből kiindulva kíváncsiak voltunk arra, hogy a nyugdíjasok és a nyugdíj előtt álló korosztály hogyan viszonyul az online szolgáltatásokhoz, illetve mire használja laptopját és mobiltelefonját.

Dél-Dunántúl nyolc településén körülbelül ötven embert kérdeztünk meg az utcán. Ez a mintavétel, bár nem tekinthető reprezentatívnak, azt sugallja, hogy a bevezetőben említett Makay Alfrédné internetes szokásai meglehetősen jellemzőek a városokban élő, hasonló korú asszonyok körében, akik jó fizikai és szellemi állapotban vannak.

Nekik általában van laptopjuk és okostelefonjuk, szeretnek vele olvasni és játszani, de ódzkodnak hivatalos ügyeket intézni a neten.

A 68 éves, Pécsen élő Krutki József és vele egykorú felesége viszont régóta használják a netet a számláik fizetésére és ügyeik intézésére, s az elsők között regisztráltak az új ügyfélkapura. Igaz, nekik a munkahelyükön is volt számítógépük, a férfi gépészmérnöki állásból ment nyugdíjba, közgazdász felesége pedig a postán volt vezetői állásban, jelenleg meg online dolgozik a szegedi egyetemnek. Krutkiné úgy véli, fontos együtt haladni a számítógépes kultúrával, ezzel is lassítható az öregedés. Ugyanakkor a házaspár bevallja, hogy nekik is nehéz lépést tartani a netes újdonságokkal, és az ügyfélkapu regisztrálásához a gyerekeiktől kértek segítséget.

A 70 éves Papp Ferenc és felesége, Éva számára is állandó segédeszközök a nethez kötődő masinák. A szekszárdi házaspár a munkahelyén vált napi géphasználóvá, férfi az egyik biztosítónál, Éva a kereskedelemben dolgozott. Éva és Ferenc a laptopon olvasnak híreket, okostelefonnal és okosórával fizetik számláikat. Utóbbiakat lányuktól és fiúktól kapták és ők is tanították meg ezek használatát. Ugyanakkor a házaspár a neten semmit se vásárol.

- Nekünk kell az, hogy bemenjünk egy áruházba - árulja el Éva, férje egyetértésével. - Csak úgy tudunk megvenni valamit, hogy megfogjuk és közelről megnézzük azt az árut. Ebben nem is fogunk megváltozni.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy az idősebb honfitársaink informatikai nyitottságát leginkább a munkahelyi tapasztalataik és gyermekeik támogató hozzáállása befolyásolja.

A korábban autóvezetést oktató Molnár Tibor is telefonnal fizeti számláit, vásárlásait, és erre gyermekei vitték rá. A 75 éves, pécsi férfi azonban nem olvas újságot a neten, és csak a tévén hajlandó filmet vagy meccset nézni.

Az egyik pécsi autószalon garancia-ügyintézője, a 65 éves Csaba, már több mint 20 éve hűségesen dolgozik a számítógép előtt. A munkája során nap mint nap találkozik a technológia világával, ám otthon ritkán ül le a monitor elé. Mobilján pedig egy hír elolvasása is igazi kihívást jelentene számára, hiszen ez a digitális tér nem az ő világa.

- Nem szeretnék olyan lenni, mint az a sok fiatal, aki folyamatosan a telefonja képernyőjébe merül. Ez engem zavar, és néha nehezemre esik elviselni őket. Olyan érzésem van, mintha teljesen elvesznének a külvilágban.

Védeni próbálom a "mobilfüggőket", hogy amit tesznek, az némiképp ugyanaz, mint amikor régen az emberek utaztak vagy vártak valahol, és közben papírújságokat olvastak. Csaba rázza a fejét:

- Szó sincs róla! Ez teljesen eltérő, ez már betegségnek számít!

Ezt a véleményt sok, általam kérdezett nyugdíjas osztotta.

- Teljesen ki vagyok akadva attól, hogy a gyerekek a buszmegállóban és a buszon is csak a telefonjukat nyomkodják - panaszkodott egy 74 éves özvegyasszony Sióagárdon. - Olyan, mintha nem is létezne a körülöttük lévő világ, ahelyett, hogy beszélgetnének egymással vagy csak rápillantanának a másikra, ők csak a kijelzőt bámulják.

Ügyfélkapu: Az Orbán-kormány digitális forradalma nem éppen zökkenőmentesen zajlott, hiszen a rendszer finomhangolása még az utolsó pillanatokban is folytatódott.

Ehhez képest szinte meglepő, hogy a zöld szemű, kifinomultan öltözködő hölgy rendelkezik ügyfélkapuval:

Azért van szükségem erre, mert bérbeadott földjeim vannak, és így sokkal egyszerűbb az ügyeiket intézni. Amúgy filmeket főleg laptopon nézek, de nem vonzanak a modern kütyük. A lányaim állandóan hangoztatják, mennyire praktikus az okostelefon, amivel filmet nézhetek és könnyedén lebonyolíthatom a fizetéseket, de nekem teljesen megfelel a régi telefonom. A csekkeket szépen összegyűjtöm, és elviszem őket a postára. Korábban könyvelő voltam, és még a papíralapú könyvelés híve voltam.

A falvakban az idősebb generáció körében még inkább háttérbe szorul a "gépezés" mint napi szokás. A megkérdezettek többsége ráadásul nem is tartja fontosnak, hogy legyen ügyfélkapuja.

A szedresi templom melletti kocsma délelőtt tizenegykor csendes, mégis élénk beszélgetés színhelyévé vált. Két férfi, Horváth Zoltán és Hőninger Ferenc, a kávézó sarkában ülve, a múlt emlékeivel szőtt történeteket osztanak meg egymással. Zoltán, a 62 éves özvegyember, vörösboros kólát kortyolgatva mesél életéről. Számítógép, ügyfélkapu, modern technológia – ezek számára idegen fogalmak. Mobilja már rég elavult, és a világgal való kapcsolatát a gyermekeivel való távolság csak fokozza. Autószerelői és szerszámlakatosi végzettsége ellenére ma már egyedül éli mindennapjait, és a faluban élő kortársai sem vonzódnak a digitális világhoz. Hőninger Ferenc, a 77 éves bádogos mester, aki maszek munkával kereste meg kenyerét, egyetért Zoltánnal. Ő is az egyszerűbb élet híve, és a két deci fehérbor mellett nosztalgiával idézi fel a régi időket. A kocsma légköre tele van a férfiak bölcsességével, akik a digitális forradalom zajában is megőrizzük a hagyományos, emberi kapcsolatokat. A beszélgetésük nem csupán az idő múlásáról szól, hanem arról is, hogy miként formálta az életüket a technológia hiánya. Az egyszerű, de tartalmas életvitelük igazi kincseket rejt magában.

- Nincs szükségem számítógépre, okostelefonra vagy ügyfélkapura - mondja határozottan a bicegve járó férfi. - Öt éve távozott a feleségem, azóta semmi sem érdekel. Cipőt sem veszek, újra úgysem lenne szükségem. A lábam műtétje várat magára, négy év múlva tudnának csak fogadni. Egy magánklinika azonnal elvégezné, de az 2 millió 700 ezer forintba kerül. A 110 ezer forintos nyugdíjamból erre nem futja. Számítógép vásárlására sem. De igazából nem is vágyom rá. Az egyik unokám velem él, neki van laptopja, de azt se használtam. Inkább kimegyek a kertbe. Ott van a "segédem", a botom, amire támaszkodom, és gyomlálok. Bejövök ide, hogy elmondjam, milyen bort kedvelek. A fehéret tisztán, a vöröset pedig kissé "piszkosan". Azt mondták régen a falusiak, hogy a házasság első ötven éve nehéz. Én pontosan ötven évet éltem a feleségemmel, és nekem az első ötven év könnyedén telt, de azóta, hogy ő már nincs, az élet nagyon megnehezedett. Már semmire sincs szükségem. Ügyfélkapura sem, meg cipőre sem, ez a helyzet kitart.

Egy 67 éves, aktív és fürge gondolkodású férfi vagyok Zombáról, aki hosszú évekig az önkormányzatnál dolgozott. Számomra nem szükséges számítógép vagy okostelefon, mert szeretem a hagyományos módszereket. Az élet egyszerűbb, ha a régi, bevált dolgokat használom: a telefonálást, a papíralapú levelezést és a személyes találkozókat. A technológia néha bonyolítja az életet, és én inkább a közvetlen kapcsolatokat és a valós élményeket részesítem előnyben. Ráadásul, ha bármilyen információra van szükségem, akkor mindig ott van a szomszéd, a barát vagy a könyvtár, és nem kell a képernyő előtt ülnöm. Az élet szép, és én élvezni akarom minden pillanatát!

- Mert ilyen a természetem. Fel sem merül bennem, hogy változtassak.

"Az állam informatikai bántalmazóvá alakult" - A régi ügyfélkapuk bezárulnak, miközben a Digitális Állampolgár alkalmazás letöltése már meghaladta az 1,2 milliót.

Szó szerint ugyanezt mondja az 58 éves Ádám Zoltán. A férfi a Pécs melletti Pellérden öt embernek munkát adó lakatosműhelyt vezet, van ügyfélkapuja, és minden anyagvásárlást és eladást számítógépen bonyolít, de a gépet azon túl semmire se használja. A Facebookon fent van ugyan, ám csakis azért, mert elnöke egy horgászegyesületnek, s a közösségi oldalon cserél a tagokkal információkat, ha másképp nem lehet. Ő maga sosem tett fel egyetlen személyes hírt sem, még a fogásairól sem. Efölötti meglepetésemre így reagál:

A gyerekeim gyakran mondják, hogy elavult vagyok. És talán igazuk van. Még bankkártyát sem használok. A munkám során ugyan számítógépes tranzakciókat végzek, de a magánéletemben ragaszkodom a készpénzhez. Ez vagyok én, és nem tervezem, hogy ezen változtassak.

Karcsu Sándor és felesége a Szentlőrinchez tartozó Tarcsapusztán élnek, egy csendes külterületen. Mindketten 69 évesek, és mivel nyugdíjuk meglehetősen szerény, Sándor még mindig aktívan dolgozik a királyegyházi cementgyárban. Az otthonukban nem található számítógép, és nem is terveznek ilyet beszerezni, ahogy ügyfélkapus regisztrációval sem foglalkoznak. Készpénzes tranzakciókban hisznek, és minden kifizetést így intéznek. Három lányuk felnőtt, és az egyikük szívesen meglepné őket egy okostelefonnal, hogy megkönnyítse a kommunikációt.

- Miért lenne szükségünk erre? - kérdezi Sándor, kissé kétkedve. - Ezzel nem tudunk mit kezdeni. Mit kezdenénk vele? A nyomkodós nekünk tökéletesen megfelel. Nem vágyom arra, hogy egy új dolgot tanuljak.

A kölesdi Borza Györgynének sincs laptopja. Az egykor boltban majd közmunkásként dolgozó, 67 éves özvegyasszonnyal együtt lakik 24 éves unokája, annak van gépe, de ő sosem kéredzkedik melléje. Az okostelefonját viszont szereti, a híreket csak azon olvassa, és gyakran játszik is rajta. Ám ügyfélkaput nem akar.

Mindent személyesen intézek, mert számomra a közvetlen kapcsolat és a bizalom rendkívül fontos. Amikor elautózok Szekszárdra vagy Nagydorogra, és ott csekkel fizetek, érzem, hogy a tranzakcióm teljes mértékben ellenőrzésem alatt áll. A netes fizetésben sosem tudnék igazán megnyugtatóan bízni; mindig ott motoszkálna bennem a kérdés, hogy valóban megérkezik-e a pénz a megfelelő helyre. Az élő, személyes interakciók során pedig azonnal visszajelzést kapok, ami megnyugtató érzést ad.

Egy pécsi házaspár, János és Gizella, különös okból döntött úgy, hogy nem szerzik be a számítógépet. János, aki mérnöki diplomával a zsebében a baromfi-feldolgozó üzemében töltötte el aktív éveit, és felesége, Gizella, aki hosszú ideig pénztárosként dolgozott, aggodalmaskodva figyelik a digitális világot. Félnek, hogy a technológia csapdába ejti őket, és könnyen áldozatul eshetnek a csalásoknak. Az ő szempontjukból a modern világ zűrzavara inkább ijesztő, mint vonzó.

- A gyermekeinknek van ügyfélkapuja, nekünk nem kell - mondja kedélyesen a 70 éves asszony. - Megvan mindenünk, jól élünk, könyvet és újságot olvasunk, tévét nézzünk, nem kell számítógép, mobilunk meg sose volt, csak vezetékes telefonunk van. Így vagyunk boldogok.

Katalin derűsen éli mindennapjait, még ha az öreg laptopja néha meg is makacskodik. Az internet világában ő a bulvárhírek lelkes gyűjtögetője, és minden reggel izgatottan várja, milyen szenzációs pletykákra bukkanhat.

- Ez nekem bőven elég - mondja a 73 éves bonyhádi asszony, aki korábban szalagmunkásként dolgozott. - Két gyermekem van, és néha felhívom őket, amikor megmakacsolja magát a számítógép. Ilyenkor mindig jönnek, és nagyon örülök, hogy itt vannak. Számomra a gép arra szolgál, hogy ezeket a pillanatokat megéljem.