Debreczeni József Holokauszt-naplója 74 évvel megjelenése után vált a világirodalom egyik meghatározó szenzációjává.

A New York Times 2023-ban a legjobb tíz könyv közé sorolta a Hideg Krematóriumot, amely 1950-ben íródott, de Magyarországon csak 2024-ben jelent meg először. A szerző, aki a poklon is átment, egyedülálló puritánsággal és mégis mély emberi érzékkel tárja fel a haláltáborok borzalmait és kegyetlenségét, olyan módon, ahogy azt talán még senki sem tette korábban.

Amikor elhagytuk a topolyai táborudvart, és nekivágtunk a vasútállomás felé vezető négy kilométeres útnak, a batyus, hátizsákos férfiak, a tipegő gyerekek és a fáradt asszonyok még nem voltak tudatában Auschwitz borzalmainak. Ám a szuronyos magyar rendőrök, akiket ötvenméteres távolságokban helyeztek el a németek az út két oldalán, már jól tudták, mi vár ránk.

A rendőrök szemében gyűlölet izzott, mint parázsló parázs egy sötét éjben. Az a gondosan felépített gyűlölet, amelynek gyökerei mélyen a vezényszó által formált "közeg" talajába ásták magukat, s amelynek miértjét kevesen keresik. Mégis, akadt egy ember, akinek józan, paraszti embersége felsejlett az elképesztő látvány hatására. Egy-egy fegyveres szobor, mintha életre kelt volna, száját megnyitotta, mintha szóra akarna bírni minket.

"Isten áldása kísérje Önöket!"

Így kezdődik a főhős, egyben a szerző, Debreczeni József kálváriája 1944-ben, amikor sokan már a megváltásban reménykedtek, rájuk pedig az elhurcolás, majd "Jobb esetben: gázkamra. Rosszabbikban: állati robot, erőfogytáig" várt.*

Az 1950-ben első alkalommal napvilágot látott Hideg krematórium a "klinikai, maró megfigyelés mesterműve" - így méltatta a New York Times a könyvet, amely 74 év elteltével az idei év legjobb tíz műve közé került Debreczeni József tényirodalmi alkotása révén.

A végső célunk az volt, hogy megtaláljuk azokat a könyveket, amelyek mély nyomot hagytak bennünk; olyan történeteket, amelyek belénk ivódtak, és amelyek a szívünk és a lelkünk legmélyebb zugaiba eljutottak - érvelt a neves napilap, amely 2000 óta minden évben összeállítja a legkiemelkedőbb irodalmi művek listáját.

Debreczeni szemtanúja volt, és beszámolt az emberiség legjobb és legrosszabb dolgairól, és lehetővé tette, hogy ezt belátásunk szerint használjuk - indokolták döntésüket a tekintélyes lap kritikusai.

"Debreczeni József nevéhez fűződik a magyar irodalom szinte egyetlen autentikus táborregénye, a Hideg krematórium - ez a hideg forrósággal megírt riportkönyv Auschwitz borzalmairól. Előadásmódja puritán, közlése pedig csak fokozza ennek benyomását, s a legnagyobb írói diadalát abban kell látnunk, hogy emberi nyelven tudott szólni a haláltábor borzalmairól, amelyekről valóban nem lehet beszélni - a halál roppant súlya, egyetemes jelenléte miatt" - így vélekedett a műről több mint négy évtizede Bori Imre, az Újvidéki Egyetem tanára, irodalomtörténész.

A szerző, Debreczeni, emlékeit idézi fel, amikor 39 évesen Auschwitzba deportálták, majd onnan további különböző táborokba került.

Mindent, amivel találkozott az általa "Auschwitzországnak" nevezett "ürülékszagú kísértetállamban" - a robotra kijelölt területeket, a laktanyákat, a testeket, a tetemeket, az éhséget, a névsorolvasást, a munkát, az őrületet, a félelmet, a kétségbeesést, a furcsaságot, a reményt, a kegyetlenséget - elképesztően éles részletekben örökítette meg, ami rendkívüli megfigyelői képességről tanúskodik.

A táborok ennyire rideg borzalmával senki sem kényszerült szembenézni a Hideg krematórium olvasása előtt. Amit Debreczeni átél, karikatúraszerűen kegyetlen, és az erkölcs értelmezésével dacol.

"Giccs. A borzalom mindig giccs. Még ha a valóság szövetébe is ágyazódik, akkor is." - fogalmazta meg egy váratlan, sorsfordító esemény után.

Emberi mivoltukat gyorsan elvesztik, és hogy ez tudatosuljon a rabokban, neveik helyett számokkal illetik őket.

"Mostantól nem csupán én vagyok, hanem a 33031-es szám mögötti személy" - nyilatkozta Debreczeni.

Fogsága végső fázisában a "hideg krematórium" zord falai közé kényszerítették, ahol a munkaképtelen, súlyosan beteg rabokat hagyták szenvedni. Itt, a haldoklók és az elhunytak árnyékában lebegve, kollektív gyászjelentést írt. Szavaiban felidézte társai emberi mivoltát, miközben az ő maradványaik már a mészgödör mélyén pihentek.

A levegőt mindenhol elborította a kellemetlen szag.

A 33031-es fogoly túlélt mindent: az éhezést, az ödémát és a hasmenést, de a legnagyobb megpróbáltatása mégis a tífusz volt, amelyet sikeresen legyőzött. E szenvedések után érkezett el a nap, amikor a szovjet hadsereg felszabadította Dörnhautot, amelyet joggal nevezhetünk a „hideg krematóriumnak” – hiszen itt, ebben a munkatáborban, a legyengült emberek számára már csupán egy hospice intézet maradt, ahol az élet és a halál határvonalán küzdöttek a túlélésért.

A 33031-es szállása az A-blokkban van, egy egykori német-sziléziai gyár kitört ablakú, romos épületében.

Hatszáz férfi pihent a faforgácsos priccseken, többségük meztelenül, kettes vagy hármas csoportokban, az utolsó megkönnyebbülés reményében.

Naponta körülbelül kétszázan haltak meg, és helyükbe azonnal új, magatehetetlen szállítmányok érkeztek. Ez a mindennél szörnyűbb "hideg krematórium", amelynek leírása finnyásoknak nem való.

Sokan túl gyengék voltak még ahhoz is, hogy a latrináig vánszorogjanak. A priccseken és a köztes folyosókon a vizelet bűze terjengett, és folyton emelkedett az ürülékdomb magassága.

Bár a tartalom nyomasztó, mégis rendkívül magával ragadó, így szinte lehetetlen elszakadni tőle – fogalmazott a Jerusalem Post.

"A Hideg krematórium ma is időszerű olvasmány, felejthetetlen és a feledéstől megmentő emberi dokumentumok magasrendű írói megfogalmazása" - vélekedett a könyvről szintén évtizedekkel ezelőtt egy másik vajdasági irodalomtörténész, kritikus, Szeli István professzor.

Debreczeni József, aki 1905. október 13-án látta meg a napvilágot Budapesten, Brunner néven került be az anyakönyvekbe. Az egyetemi tanulmányait hátrahagyva a szenvedélye, az újságírás iránti elkötelezettségét választotta. 1925 és 1932 között a szabadkai Napló munkatársaként tevékenykedett, majd 1933-tól 1938-ig a budapesti Ünnep képeslap szerkesztőjeként dolgozott. A zsidóellenes törvények miatt azonban menesztették pozíciójából.

Három év munkaszolgálat után deportálták a koncentrációs táborokba, és ott szerzett szörnyű élményei alapján született meg a Hideg krematórium.

A második világháború után Belgrádba költözött, ahol a jugoszláviai magyar sajtóban, többek között a Magyar Szó és a Híd című folyóiratokban publikálta írásait. Műveivel folyamatosan jelen volt az Újvidéki Rádió műsoraiban is.

Prózát és verset egyaránt teremtett, emellett műfordítással is gazdagította a kultúrát.

Debreczeni József második világháború előtti pályafutásának mérlege meglehetősen szegényes: csupán néhány ügyesen megkomponált drámája, a formális érzékenységéről tanúskodó versei és regénye, valamint Szentelekyvel közösen fordított szerb költői antológiája emelhető ki a korszak örökségéből – állapítja meg az Arcanum neki szentelt szakasza. 1933 és 1949 között a szerző alig publikált valamit, ami részben a vészjósló korszak körülményeinek tudható be. E több mint másfél évtized azonban mélyreható átalakulásokat hozott írói személyiségében: "a cizellált stílus, az elegancia és a finom nyelvi lelemények mestere helyett egy Auschwitz poklán átesett ember nyers, brutális élettapasztalatai keresnek kifejezést, élményvilága kitágul, s írásaiban egy kritikusabb, tudatosabb írói hozzáállás bontakozik ki".

Hogy a "formája szerint napló, tárgyilagosan, majdnem hűvösen megírt, a tábori élet kis és nagy szenzációinak pontos regisztrálásából összeálló beszámoló szerzője" miért telepedett le a jugoszláv fővárosban, magvas életrajzaiból nem derült ki.

Egyedivé téve a szöveget: Ennek következtében a "Tito viszonylag szabadabb" országában, egészen pontosan az újvidéki Testvériség-Egység Könyvkiadó égisze alatt, 1950-ben elsőként itt jelent meg a Hideg krematórium című mű.

Az ottani, már idézett irodalomtörténészeken kívül szinte senki sem figyelt fel a kötetre annak ellenére, hogy a kiadó jogutódja, az újvidéki Fórum egy évvel Debreczeni 1976-ban bekövetkezett halála előtt, majd 2015-ben kétszer újra megjelentette a megrázó történetet.

Debreczeni vallomása olyan, mintha egy messzi galaxisból érkezett üzenetet tartanánk a kezünkben, amelynek szavai évtizedekkel később találtak utat hozzánk. Ezt a különleges érzést sugallja a Guardian és a Jewish Chronicle publicistájának előszava, miután a Hideg krematórium tavaly végén először látta meg a napvilágot angol nyelven.

Jonathan Freedland magyarázata szerint a "nyugati antikommunista gyomor nem fogadta be, hogy Auschwitz felszabadítójaként a Vörös Hadsereget dicséri, azt pedig, hogy hangsúlyozza, nem a "fasizmus áldozatainak" nehezen behatárolható csoportját, hanem a zsidókat akarták megsemmisíteni, a keleti sztálinisták nem tudták megemészteni".

Amíg a Nyugaton felfedezésre nem került, Debreczeni memoárját Magyarországon viszonylag indifferens reakciók övezték. Csak idén látott napvilágot, a Jelenkor kiadó jóvoltából.

A könyv csak az angol ajkú olvasók által dicsért, az év elején elhunyt Paul Olchváry közvetítésével tett szert nemzetközi sikerre. A Massachusettsben alkotó műfordító először Dragomán György, majd Debreczeni József külföldi hírnevét alapozta meg. Azt írták róla: "munkája és lelkesedése többet nyomott a latban, mint a magyar kormány százmillióiból működő projektek".

A New York Times által idézett Freedland megállapítja, hogy a "gördülékeny" fordítás révén a "Hideg krematóriumban" feltáruló események sokak számára meglepőek lehetnek, még azoknak is, akik úgy vélik, hogy tisztában vannak a holokauszt valóságával. De mit is tud valójában a 21. századi átlagember Auschwitzról? Talán annyit, hogy a zsidók marhavagonokban érkeztek, majd beléptek egy, a zuhanyzó illúzióját keltő helyiségbe, ahol elgázosították őket, és a holttestüket hamuvá égették. Azonban ez a narratíva, bár széles körben ismert, a közelmúltban megjelent más tanúvallomások fényében rámutat arra, mennyire egyoldalú és hiányos ez a kép.

Az angol nyelvű fordítás jelentősége már a szerző testvére, Mirko Bruner számára is nyilvánvalóvá vált. A jugoszláv diplomataként Washingtonban dolgozó Mirko az ötvenes évek során fáradhatatlanul próbálta felhívni az amerikai kiadók figyelmét a könyv angolra való átültetésére és megjelentetésére, ám sajnos minden egyes próbálkozása kudarcot vallott - emlékezett vissza Debreczeni József unokaöccse.

Az apám inspirációja nyomán hoztam meg azt a döntést, hogy "József könyvét elérhetővé teszem a jövő generációi számára" – osztotta meg Alex Bruner. A Hideg krematórium mostantól tizenöt különböző nyelven érhető el világszerte, és különösen szimbolikus, hogy hosszú várakozás után Mirko és József szülővárosában, Budapest szívében is bemutatásra kerül.

A Wall Street Journal a könyvet "kincsnek" titulálja, hangsúlyozva, hogy Debreczeni emlékei jelentős mértékben gazdagítják a holokauszt-irodalmat. Ez a mű nem csupán információt nyújt, hanem új perspektívákat is kínál az auschwitzi "élet" mélyebb megértéséhez.

A Washington Post felidézte: Debreczeni József, a Jugoszláviában élt irodalmár és újságíró azon több mint négyszázezer magyar zsidó egyike, akiket a koncentrációs táborokba deportáltak, miután Hitler megszállta Magyarországot, pribékjét pedig Budapestre küldte. Adolf Eichmann a tőle elvárt hatékonysággal és a magyar kormány segítségével három hónap alatt "megszabadította" az országot a zsidók nagy részétől.

Debreczeni stílusának hideg, távolságtartó jellege lenyűgöző hatást gyakorol - fogalmazott a Washington Post hasábjain az összehasonlító irodalom tiszteletbeli harvardi professzora. Susan Rubin Suleiman Debreczeni legújabb művéből merített, amelyben a szerző egy újabb ágytársának sorsáról számol be, aki a halál kapujában állt:

Eddig nyolc holttestet kellett bemutatnom reggelenként, ami - többek között - azt is jelenti, hogy nyolc éjszakát töltöttem a hideg tetemek mellett. Az ember mindent megszokik. A közelharcot a halottak elhelyezése értelem szerinti különféle falatokért vívtam, és persze azt is, hogy a haldoklók végső pillanatukban gyakran maguk alá piszkítanak.

Bólint, de nem mond semmit. Az arcán felfedezem a végzetlenül pontos jelet. Facies hippocratica. Minden egyes nap számos arcon találkozom ezzel. A halál nyoma ott rejlik a pofacsontok között. Lárvás merevség ül a vonásokon, míg a bőrön márványos, élettelen fény csillog.

Schein Gábor, a magyar irodalom elkötelezett kutatója és irodalomtörténésze, szintén felidézi azt a drámai pillanatot, amikor egy német katona hidegvérrel kivégez egy foglyot, azzal az indoklással, hogy senki ne higgye, hogy az élet értékesebb a semminél. Ezt követően Debreczeni, a már említett frappáns megjegyzéseivel, rávilágít arra, hogy a "borzalom mindig giccs".

"A giccs a történés ürességének felnagyítása, és szándékán kívül éppen az esemény hiányát demonstrálja, semmi mást. Számomra Debreczeni könyve újabb megjelenésének idején, e kétségek és a rémület közepette, még inkább azt bizonyítja, hogy szinte eszköztelenül állunk szemközt a jövővel, és semmi másunk nincs, mint a nyelvi reflexió képessége. És erre szert tenni is milyen nehéz" - írta Schein.

A történtekhez nem sok köze, de talán némi vigaszt szolgálhat, hogy nem a Hideg krematórium az egyetlen irodalmi alkotás, amelyre évtizedek elteltével figyeltek fel.

Paulo Coelho híres regénye, az Alkimista, 1988-ban látott napvilágot, de igazán csak az ezredfordulón kezdett el nagy népszerűségnek örvendeni.

A Stoner - John Williams könyve - 1965-ben jelent meg, és csaknem fél évszázaddal később lett bestseller Európa-szerte. Senki sem tudja, miért. Hollandiában a megjelenés évében, 2013-ban több mint 125 ezer példányt adtak el belőle.

A Zabhegyezőt, a másik címe Rozsban a fogó - J. D. Salinger művét - 1951-ben adták ki, de csak évtizedekkel később ismerték el az amerikai irodalomban, akkor viszont középiskolai kötelező olvasmánnyá vált.

Francis Scott Fitzgerald regénye, A nagy Gatsby 1925-ben jelent meg, de csak a második világháború után lett az amerikai irodalom klasszikusa.

A "Szolgálólány meséje", Margaret Atwood 1985-ben publikált regénye, eredetileg nem aratott akkora sikert, mint ahogyan azt a szerzője várta. Az igazi népszerűséget azonban 2017-ben érte el, amikor a történetből készült sorozat nagy port kavart, és világszerte rengeteg új olvasót vonzott.