Magyar Péter: Támogatom Orbán Viktor egészségügyi államtitkárának lemondását – elkészítettem a dokumentumot | szmo.hu


Magyar Péter nem tekeróriázott sokat, amint vitába szállt a közösségi médiában Takács Péter egészségügyi államtitkárral, rögtön posztolt is arról, hogy megírta a politikus felmondását. Magyar teljes posztját változtatás nélkül közöljük:

Segítek Orbán Viktor egészségügyi államtitkárának, megírtam a lemondását. Csak alá kell kanyarintania.

Alulírott dr. Takács Péter, a mai napon az alábbi indokok miatt azonnali hatállyal lemondok az egészségügyi államtitkári pozíciómról és bocsánatot kérek a magyar néptől.

1. Az én aktív részvételem révén az Orbán-kormány már évek óta tudatosan csökkenti az állami egészségügyi rendszer finanszírozását, ezzel arra ösztönözve a betegeket, hogy a magánegészségügy szolgáltatásait válasszák.

2. Nem foglalkoztam azzal a ténnyel, hogy évente számos honfitársunk, több tízezer ember, veszíti el életét olyan betegségek következtében, amelyek megelőzhetőek és kezelhetőek lennének, csupán a megfelelő egészségügyi ellátás hiányosságai miatt.

3. Semmit sem cselekedtem annak érdekében, hogy a férfiak harmada elkerülje a halált a 65. születésnapja előtt.

4. Tagadtam, hogy Magyarországon, Európán belül, a kórházi fertőzések aránya a legmagasabb. Nem tettem semmit annak érdekében, hogy Semmelweis Ignác hazájában megfelelő mennyiségű fertőtlenítőszer álljon rendelkezésre, és hogy a kórházak tisztasága megfelelő legyen.

5. Nem tettem semmit annak érdekében, hogy a betegek és az egészségügyi szakemberek ne 40 fokos hőségben kénytelenek szenvedni a kórtermekben, és hogy a műtők legalább megfelelő hőmérsékletet biztosítsanak.

6. Nem tettem semmit annak érdekében, hogy Orbán Viktor megfékezze az ipari szintű korrupciót, és hogy a magyar kórházakhoz eljussanak az ezer milliárd forintos fejlesztési támogatások.

7. Megsértettem a felelősségemet, és nem az volt a célom, hogy orvosoljam a több tízezer ápoló, szakdolgozó és szakorvos hiányt.

8. Otthagytam a háziorvosokat, és felforgattam az ügyeleti rendszert.

Korábban nem vállaltam a felelősséget a mentésirányítás és az EESZT rendszer leállása következtében, ami számos beteg életét sodorta veszélybe.

10. Letiltottam az egészségügyi dolgozókat, hogy az egyre súlyosbodó helyzetről tájékoztassák a magyar közvéleményt.

11. Ahelyett, hogy a gyógyítók és az ápolók, valamint a Kamarák munkatársai iránt partneri hozzáállást tanúsítottam volna, inkább a sarkukba rúgtam, és aláztam őket az arcfelismerő technológiák bevezetésével.

12. Pökhendi, arrogáns, fideszes stílusban belerúgtam a betegekbe, a hozzátartozókba és a saját egészségügyi kollegáimba.

13. Mindent szemrebbenés nélkül letagadtam: a kórházi penész létezését, a csótányokat, a kórház- és osztálybezárásokat, valamint a közegészségügyi szempontból életveszélyes állapotokat.

Minden egyes nap megszegtem az orvosi eskümet, csak hogy megőrizzem a helyemet.

Ma véget vetek ennek a helyzetnek, és kész vagyok vállalni a politikai és jogi következményeket. A mai naptól hivatalosan is lemondok a pozíciómról, és arra kérem Pintér Sándor belügyminisztert, valamint Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hasonló lépéseket tegyenek.

Vasárnap ismét összecsapott a két politikus, akik már többször is megmérkőztek egymással. A közösségi média világában folyamatosan üzengetnek, ezzel is fokozva a feszültséget.

Related posts