Magyar nemzeti felkelés: A nácik ellen tervezett véráldozat A magyar nemzeti felkelés során a hazafiak a náci megszállás ellen fegyveres ellenállásra készültek. A felkelés célja nem csupán a szabadság kivívása volt, hanem a nemzeti identitás megőrzése is
A világháború sötét árnyékában, amikor a német megszállás és a nyilas terror mindennapossá vált, a magyar ellenállás fénye egyre erősebben ragyogott. Ahogy a hurok szorult, úgy bontakozott ki a bátor ellenállás, ahol arisztokraták és kommunisták egyaránt felemelték szavukat a zsarnokság ellen. Az utcákon nyilasokat üldöztek, míg titkos felkelések szerveződtek Budapest szívében. Százak és ezrek merítettek erőt a reményből, kockáztatva saját életüket, hogy másokat megmentsenek, és védjék meg hazájuk tisztességét és szabadságát. A bátorságuk gyakran a legfájdalmasabb következményekkel járt: sokan kínzások áldozatául estek, vagy életüket vesztették a harc során. A túlélőknek pedig újabb kihívásokkal kellett szembenézniük, hiszen a kommunisták is megkezdték a leszámolást azzal, ami a háború után maradt.
A magyar XX. század máig ható, egyik legnagyobb rákfenéje, hogy az egymást követő rendszerek következetesen elődjükkel szemben, annak ellenében határozták meg önmagukat. Feketére és fehérre festették a múltat, a mából visszatekintve mintha sakktáblát látnánk aszerint, épp melyik narratívát fogadjuk el. Történészeink hosszú évtizedek óta dolgoznak a színek árnyalásán, és számos témában sikerült is szakmai konszenzust elérni, a köztudatba azonban ebből nagyon kevés csordogált át.
Gondoljunk csak bele, vajon képesek lennénk-e felsorolni az 1944-45-ös időszak hőseit, amikor a náci megszállás és a nyilas rémuralom uralkodott hazánkban? Valószínűleg nem, hiszen több évtizedes pártpropaganda öntötte belénk azt a hamis narratívát, miszerint csupán egy szűk csoportnyi tisztességes kommunista küzdött a szabadságért, az emberségért és a haza védelméért. Az ő cselekedeteik pedig a háború utáni időszakban végleg elhomályosították a történelmi méltóságukat.
A valóság azonban az, hogy a vészkorszak során számtalan hős született, akik bátran szembeszálltak a rendszerrel. A vezető politikai személyiségektől kezdve a hétköznapi emberekig sokan vállaltak aktív szerepet a harcban. Kommunisták, egyházi személyek, tanárok, diákok és még renegát szélsőjobbosok is, kortól és nemtől függetlenül, mind hozzájárultak a változásokhoz.
Kockára tették saját életüket, hogy másokat megmentsenek, és megvédjék hazájuk függetlenségét és tisztességét.
Egy titkos ellenállási mozgalom alakult meg Magyar Front néven, amely fegyveres felkelést tervezett Budapest szívében. Tagjai, akik rejtőzködve éltek, a rendszer üldözöttjeit bújtatták és támogatták. Ezek az ismeretlen hősök, ha elfogták őket, nem csupán a halálra vártak, hanem gyakran a Duna mélyére vetették őket, vagy koncentrációs táborok sötétjébe zárták őket. Amikor úgy tűnt, végre elérkezett a szabadság pillanata, a szovjet hatalom és az ő irányításuk alatt működő magyar titkosszolgálat indított el vadászatot a mozgalom tagjai ellen. A Moszkvából hazatérő magyar kommunisták pedig mindent megtettek, hogy eltüntessék őket az útból. Hiszen azok, akik bátran felléptek a nácik ellen, egy újabb diktatúra szemében is ugyanolyan fenyegetést jelentettek.
Róluk szól a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) Ellenállók 1944-45 című kiadványa, amely 104 életúton keresztül mutatja be a magyar ellenállás résztvevőit és tevékenységüket. A lista közel sem teljes, a téma bőven igényel még további kutatásokat, a cél csupán képet adni az elfeledett magyar ellenállásról. A könyvet szerkesztő történészekkel, dr. Bartha Álkossal, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársával, dr. Kiss Rékával, a NEB elnökével és dr. Szekér Nórával, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatójával, osztályvezetőjével beszélgettünk.
