A Karmelita épületét lyukas cipőkkel célozták meg a szociális munkások és köztisztviselők, akik ezzel próbálták felhívni a figyelmet a munkájukat érintő nehézségekre.

Október 6-án az MKKSZ újabb demonstrációt szervezett a Karmelita kolostor előtt, ahol szociális és közszolgáltatási munkások gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a béremelések elmaradása ellen. A résztvevők lyukas cipőket viseltek, ezzel szimbolizálva, hogy az ígéretek önmagukban nem elegendőek a megélhetéshez. A szakszervezeti vezetők hangsúlyozták, hogy a dolgozók bére jelentősen elmarad a megélhetési költségektől, miközben a kormány továbbra is húzza az időt. A demonstrálók követelése egyértelmű: tisztességes bérfejlesztést és valódi párbeszédet sürgetnek.

Tavasszal a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) országos sztrájkba lépett, hogy a közalkalmazottak bérfejlesztését szorgalmazza. Ezzel szemben a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium "nyílt politikai akciónak" minősítette Boros Péterné, a szakszervezet elnökének fellépését. A bíróság pedig jogellenesnek nyilvánította a szakszervezeti akciót.

Az MKKSZ nem hátrál meg, és október 6-án újabb demonstrációt szervezett a Karmelita kolostor előtt. A rendezvényen Boros Péterné emelte fel szavát, majd a résztvevők lyukas cipőkkel dobálták meg az épületet, ezzel is kifejezve elégedetlenségüket. A tömeg hangosan hangoztatta: "Elég volt! Az ígéretek már nem elegendőek! Míg a miniszterek és államtitkárok jövedelme folyamatosan nő, a szociális dolgozók csak üres szavakat kapnak, és azok sem valósulnak meg. A 2026-os költségvetés pedig nem tartalmazza a szociális szektor béremelését."

A demonstráción pár száz közszolgálati és szociális szférában dolgozó gyűlt össze a hideg idő ellenére, majd Boros Péterné bejelentette, hogy nemcsak ő, hanem Nagy Erzsébet, a Pedagógus Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője, és Farkas Andrea, az MKKSZ egyik elnökségi tagja is felszólal majd. Ezek után nem is vártak sokáig, egyből kiöntötték a több zsáknyi lyukas, elhasznált cipőt a Karmelita előtte füves területre, hogy kinyilvánítsák: nem lehet megélni abból a pénzből, amennyit jelenleg keresnek, csak ilyen cipőre futja belőle.

Később az MKKSZ elnöke kifejtette, hogy eredetileg egy nappal később, október 7-én, a Tisztes Munka világnapján szerettek volna demonstrálni, de addigra diplomáciai rendezvény miatt nem kaptak engedélyt, ezért hozták előbbre egy nappal a rendezvényt. De ha már így alakult, akkor egy perces néma csenddel adóztak az aradi vértanúk és gróf Batthyány Lajos áldozata előtt.

Azért gyűltünk itt össze Orbán Viktor rezidenciája előtt, hogy a szociális dolgozók és a közszolgáltatásban tevékenykedők nehézségeit közvetlenül eléjük tárjuk. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a problémáikra, és megteremtsük a lehetőséget a párbeszédre.

- Kezdte meg szónoklatát a szakszervezeti vezető. Kiemelte, hogy ezzel a lépéssel a kormányfő nem hivatkozhat arra, hogy nem volt tudomása a problémáról. "Itt vagyunk, miniszterelnök úr, és hangot adunk elégedetlenségünknek a munkáltató irányába, hiszen nem elegendő, hogy a nyolcórás, vagy akár annál hosszabb munkavégzésünk után ne legyen lehetőségünk egy tisztességes megélhetésre" - mondta Boros Péterné.

Kiemelte, hogy nem az a lényeges probléma, hogy valakinek "nincs pénze Birkin táskára, helikopterezésre, gyémánt ékszerekre, luxusjachton való szórakozásra vagy hatalmas földterületek megvásárlására", hanem sokkal inkább az, hogy rengetegen küzdenek azzal, hogy egyáltalán hitelképesek legyenek. Sokan még az önerő összegyűjtésével is meggyűlik a bajuk, amikor lakást szeretnének vásárolni, még akkor is, ha több helyen is dolgoznak a megélhetésért. A pihenés és a feltöltődés luxusnak számít számukra, így könnyen kiégnek, és a nagyobb értékű vásárlások egyszerűen nem jöhetnek szóba. A gyerekek nevelése vagy az idős szülők gondozása pedig egyáltalán nem is említhető, annyira elnyomja őket a mindennapi küzdelem.

Sokan nem vágytok luxizásra, csak tisztességes bérfejlesztésre, az infláció ellentételezésére az államtól, mint munkáltatótól

- fűzte tovább. Kifejtette, hogy nemcsak minimálbér és garantált bérminimum-emelést szeretnének, hanem a szociális ágazati pótlék emelését is, s mindezt nem négyévente, hanem évente, "mint a miniszterek és államtitkárok." S mindezt a szintre hozás után.

A részletekre fókuszálva elmondta, hogy a diplomával rendelkező szociális munkások jogosan elvárják a diplomás bérüket, továbbá hangsúlyozta, hogy a szociális munkások körében nem áll fenn az az 1 millió forintos átlagkereset, amelyet sokan emlegetnek. A miniszterek és államtitkárok részéről folyamatosan csak elhárító válaszokat és üres ígéreteket kapnak, ezért úgy döntöttek, hogy közvetlenül Orbán Viktorhoz fordulnak, hogy kifejezzék aggodalmaikat és elérjék a szükséges változásokat.

Szakszervezetként mi a párbeszédet és az együttműködést szorgalmazzuk, nem csupán egyoldalú bejelentéseket. Valós, megbízható adatok alapján szeretnénk tárgyalni. Elutasítjuk az olyan közléseket, mint például a jövő évi, átlagosan 297 ezer forintos nettó bér vagy a 232 ezer forintos fizetés emelésének ígérete. A célunk, hogy valódi, kölcsönösen előnyös megoldásokat találjunk.

- Hangsúlyozva emelte ki, hogy bár a szociális ágazat bérei 168 százalékkal növekedtek, az árak közben 300 százalékos emelkedést mutattak. A közalkalmazotti bértábla szerint 2008 óta nem történt érdemi változás, ami szükségessé tette különböző ágazati pótlékok bevezetését. Ezek ugyan segítenek a problémák enyhítésében, de nem nyújtanak tartós megoldást, és jelentős feszültségeket okoznak a rendszerben.

Nem azzal van bajuk, hogy egy bölcsődei dajka magasabb fizetést visz haza, mint egy egyetemi diplomával rendelkező szociális dolgozó, "nem az ő bére sok, a miénk kevés." 2025-ben 505 ezer forint átlagkereset pedig egy torz adat, hiszen a szociális dolgozók sokszor havi 230-250 ezer forintból élnek, ami az átlagnak még felét sem éri el. "Ezek az átlagadatok semmilyen érdemi képet nem mutatnak az ágazat helyzetéről" - fogalmazott.

Elmondása szerint minden évben készítenek béremelési tervet, majd később minden évben meghallgatják a vigasztalást és a hangzatos mondatokat, melyek szerint "lépésről lépésre történik a bérfejlesztés és a felzárkóztatás", ám a valóság az, hogy "az előrelépések eredménye egy folyamatos lecsúszás." A munkakörülmények elviselhetetlenek, az emberhiány pedig megnehezíti a dolgozók mindennapjait, ráadásul az sem ritka, hogy "takarítónőt helyeznek át gondozónak", hogy enyhítsék az emberhiányt. Ám a takarítónőnek nincs szakirányú végzettsége, így nagy kérdés például, hogy

A politikai döntéshozók valóban meggondolnák, hogy a saját családtagjaikra rábízzák-e egy ilyen szolgáltatás nyújtóját?

Végül kifejtette, hogy mostantól politikai céljaik között fontos szerepet kellene kapnia a haszonszerzésnek is. Javaslatuk szerint bármely kormány esetén kötelezővé kellene tenni, hogy létezzen egy munkavállalói szószóló a parlamentben, aki képviseli a munkavállalók érdekeit és tolmácsolja a szakszervezetek véleményét a döntéshozók felé. Emellett a kormányt arra köteleznék, hogy "legalább tűzzék napirendre ezeket a javaslatokat," ezzel is garantálva, hogy a munkavállalói problémák a politikai diskurzus részévé váljanak.

Nagy Erzsébet hangsúlyozta, hogy a PDSZ és az MKKSZ évek óta egy szoros együttműködésben dolgozik, hiszen ha az egyik szektorban problémák merülnek fel, az hamarosan a másikra is hatással lesz. Azt vallják, hogy a tisztességes munkáért tisztességes bér jár, nem csupán üres ígéretek. "Ez a kormány csak akkor reagál, ha megmozdul a tömeg, ha csend van, az üzeneteink nem jutnak el hozzájuk" - fogalmazott.

Ha nincs összefogás, nincs eredmény sem. Ezért állunk itt most veletek, hogy ne legyen többé csend

- mondta, hozzátéve, hogy elég volt abból, hogy a köz szolgái mindig az utolsók a sorban, hogy "a gondoskodás ára a szegénység, a hivatás jutalma a kiszolgáltatottság." Nem könyöradományt szeretnének, hanem elismerést és megbecsülést, ami minden dolgozónak járna.

Hangsúlyozta, hogy mindez nem csupán luxus vagy követelőzés, hanem a mindennapi élet alapvető pillére, amely a méltányosságot, igazságosságot és a társadalom fennmaradását szolgálja. Kiemelte, mennyire lényeges, hogy minden munkavállaló merjen kiállni magáért, hiszen aki hallgat, az könnyen a háttérbe szorul – "aki nem szól, annak az életéről mások fognak dönteni." Továbbá, azok, akik nem tanúsítanak tiszteletet, nem értékelik az emberi szót és a becsületet a legnagyobb szükségben lévőkkel foglalkozók iránt, elveszítik az empátia és a közösség erejét.

A kormány számos döntést hozhat, de a munkánk valódi értékét mi magunk teremtjük meg minden egyes nappal.

- fejtette ki. Úgy véli, hogy nem lehet mindenkit csupán digitális formába önteni és statisztikai adatokra redukálni.

Farkas Andrea arról beszélt, hogy a szociális szakemberek egy csoportja kérte, hogy monda el az álláspontjukat, ugyanis ők úgy érzik, hogy nem tudják a döntéshozók, hogy kikről van szó és mit csinálnak pontosan. A szociális munkások ugyanis a "bölcsőtől a sírig" törődnek az emberekkel minden nap, erre pedig a társadalomnak szüksége van, hogy segítséget nyújtsanak a családoknak, a gyermekeknek, a betegeknek, a hajléktalanoknak, a bántalmazottaknak, az elhanyagoltaknak, az időseknek és a fogyatékkal élőknek.

Segítünk a traumák és veszteségek feldolgozásában, hogy ügyfeleink újra megtalálhassák az élet örömeit. A prevenció a legfontosabb számunkra, hiszen a megelőzés kulcsfontosságú a boldog és teljes élethez. Azonban az utóbbi 15 évben sokszor úgy érezzük, mintha a kormány figyelmen kívül hagyna minket, mintha nem lennénk fontosak. Pedig a közösségünk közel 90 ezer embert számlál!

- sorolta végtelenségig. Mégis, a legtöbben nem keresnek 300 ezer nettót, „ez a valóság, miniszterelnök úr, nem csupán a statisztikai adatok.” A többség azért vállalja ezt a hivatást, mert szociális érzékenységgel bírnak, hivatástudatból cselekszenek, de „köszönettel nem lehet a boltban fizetni, ezért sokan másod- és harmadállást vállalnak.” Szakemberhiány sújtja a területet, így a munkavállalók kénytelenek ellátni a megmaradt feladatokat, „éhbérért. És sokszor az egészség, a család és a szociális szakemberek is rámegy az áldozatokra.”

Szerinte ez a helyzet tarthatatlan, hiszen a munka világában a bérezés kérdése legalább olyan lényeges, mint maga a munka. Ha így folytatódik, hamarosan olyan társadalmi űr keletkezik, amely komoly problémákhoz vezethet. "A béremelésre sürgősen szükség lenne, mielőtt az utolsó szakember is elhagyja a terepet" - tette hozzá végül.