Kafka autizmusának megléte különleges fényt vet műveinek egyedi világára. E különálló nézőpont lehetővé tette számára, hogy egy olyan belső univerzumból merítsen ihletet, amely tele van abszurditással és mély pszichológiai rétegekkel. Műveiben a valóság é

Franz Kafka művei híresek abszurditásukról és groteszkségükről. Könnyen elképzelhető azonban, hogy a cseh író novelláiban és regényeiben a számára felfoghatatlan valóság megértéséért vívott harcáról írt.

A 20. századi irodalom egyik legjelentősebb írójának tartják Franz Kafkát. Műveit az idők során rengetegféleképpen igyekeztek értelmezni, magyarázni és megérteni. Ez nem könnyű feladat: abszurditásuk és groteszkségük miatt nincs egyértelmű értelmezési keretük, különféle művészeti irányzatok felől egészen máshogy lehet őket magyarázni.

Sokan az egzisztencializmus kiemelkedő alakjának tekintik a cseh író műveit, amelyek egyfajta reménytelenséget és abszurditást sugallnak; mások pedig az expresszionizmus vagy a kísérleti modernizmus hatásait emlegetik munkáiban. William Burroughs, az amerikai író és esszéista, úgy véli, hogy Kafka írásainak középpontjában a küzdelem, a fájdalom, a magány, valamint az emberi kapcsolatok szükségessége áll. Néhány marxista kritikusa még elismeréssel is beszél róla, mivel műveiben éles kritikát fogalmaz meg a kapitalista társadalomról. Ugyanakkor Jerry Stuger tanulmányában, amely a "Kafka és az autizmus - Kafka munkássága mögött rejlő titkos logika" címet viseli, arra mutat rá, hogy Kafka életművének megértésére egy sokkal eltérőbb nézőpontból is nyílik lehetőség.

A kutató szerint Franz Kafka autizmussal élt. Ez lehet a titka az író műveiben megjelenő sajátos világok értelmezésének, magyarázatot szolgáltathat abszurditásukra, amely valójában nem is abszurditás, hanem Kafka neurodivergens valóság-látásának sajátos jele. Stuger szerint az írónak folyamatos problémái voltak mindennapi tevékenységekkel, olyanokkal, amelyek a neurotipikus emberek számára teljesen természetesnek számítanak. Ernst Verbeek holland pszichiáter-professzor szerint Kafka "számára nehezen kezelhető volt kapcsolata apjával, nem tudott megbirkózni mindennapi munkájával, az élettel szülővárosában.

Túl gyenge volt a szerelemhez, magához az élethez. Csak írni volt képes, és műveit is nehezen tudta rendesen befejezni."

A mindennapi élet sokszor tehát megoldhatatlannak tűnő kihívások elé állította. Jól mutatja ezt a Kafkával gyakran dolgozó, és műveit németről elsőként csehre fordító Milena Jesenskának az egyik levele (Kafka ugyanis németül írt), amelyet Max Brodnak, az író barátjának írt. "A világ legegyszerűbb dolgait sem érti. Voltál vele valaha postahivatalban? Miután összeállít egy táviratot, és kiválasztja azt a pultot, amelyik a legjobban tetszik neki, meggondolja magát, a fejét rázza, majd egyik pulttól a másikhoz vándorol, látszólag teljesen céltalanul, míg végül rábukkan a megfelelőre. Fizet és megkapja a visszajárót, megszámolja és felfedezi, hogy egy koronával többet kapott, ezért visszaad egyet a pult mögött álló lánynak. Aztán lassan elsétál, ám közben még egyszer megszámolja a visszajárót, és a lépcsőházban rájön, hogy a postáskisasszony mégiscsak jól adott vissza. Így hát megáll tanácstalanul, egyhelyben topogva, és azon töpreng, mit tegyen. Visszamenni nehéz: az emeleten emberek tömege tolong és lökdösődik.

„Akkor most engedd el” – súgom neki, miközben a szemeiben a döbbenet tükröződik. Hogyan is engedhetné el? Nem mintha bánkódna a korona elvesztése miatt. De ez a helyzet egyszerűen elképzelhetetlen. Valami hiányzik, egy korona, ami a múlt része. Hogyan lehet ilyen fájdalmas dolgot csak úgy elengedni?

Később többször is említette, és mély csalódottságot érzett emiatt. Ez a helyzet szinte minden boltban, étteremben és koldus előtt megismétlődött, különböző árnyalatokban. Stuger véleménye szerint ez a narratíva nem csupán azt jelzi, hogy Kafkának nehezen ment az ilyen helyzetek kezelése, hanem azt is, hogy hajlamos volt elmerülni a részletek tengerében - nem látta a teljes képet, és nem tudott túllépni a számára zavaró apróságokon.

Kafka levelei és feljegyzései alapján, barátai és ismerősei tanúsága szerint az író nem csupán képtelen volt hazudni, de a hazugság fogalmát sem tudta igazán feldolgozni vagy megérteni. Számára a valóság és az őszinteség volt az alapvető érték, és ez a hozzáállás különösen kiéleződött, amikor megtudta, hogy élete egyik legfontosabb szerelme, Felice Bauer, eltitkolta előle, miért nem írt neki hét héten át. Stuger megjegyzi, hogy az autizmussal élők számára a bűntudat gyakran meghatározó élmény. Amikor a dolgok nem az elvárt módon alakulnak, vagy amikor mások nem az autista személy logikai keretei szerint viselkednek, ez a bűntudat felmerülhet, függetlenül attól, hogy az autista személy maga okozta-e a zűrzavart.

Kafka - noha ez rendkívül nehezére esett - megpróbált megfelelni az irányába támasztott elvárásoknak - legyen szó társadalmi vagy családi természetűekről. Ezért jegyezte el Felice Bauert:

Úgy érezte, hogy a család és a gyerekek iránti vágy elkerülhetetlen – ez volt az elvárás, ami körülölelte életét.

A családi azbeszt-üzem körüli helyzetben is hasonlóképpen járt el: próbálta maximálisan ellátni a feladatait, megfelelni az elvárásoknak, egészen addig, amíg a terhek már elviselhetetlenné nem váltak számára. Végül a stressz olyan mértékben halmozódott fel, hogy idegösszeomlást szenvedett, és a szakadék szélére került, ahol az öngyilkosság gondolata is megfogalmazódott benne.

Stuger Kafka számos jellemzőt emel ki, amelyek véleménye szerint az író autizmusának jelei lehetnek. Például kiemeli Kafka kivételes memóriáját, amely fiatalkorában annyira fejlett volt, hogy szinte alig tanult, mégis elfogadható eredményeket ért el az iskolában. Továbbá, Kafka erős ellenérzése a csevegéssel szemben, valamint aszketikus hajlama, amely a saját teste feletti tökéletességre törekvést tükrözi, szintén arra utal, hogy egyedi világban élhetett, ahol a szociális interakciók és a fizikai korlátok különös jelentőséggel bírtak.

A jelek tehát egyértelműen arra utalnak, hogy Kafka autista vonásokkal élt. De hogyan érintették mindezek a műveit? Mennyiben világítják meg regényei és novellái abszurditását, groteszk jellegét? Stuger véleménye szerint az író hőseinek sorsa révén saját belső konfliktusait és küzdelmeit jelenítette meg. Amikor Kafka szereplői megfoghatatlan, érthetetlen kihívásokkal és helyzetekkel találkoznak, valamint amikor megoldhatatlan akadályok tornyosulnak előttük, bepillantást nyerünk abba, ahogyan Kafka saját perspektívájából értelmezte a világot.

A per folyamata végigkísér bennünket a tudáshiány labirintusán, amely a neurotipikus olvasó számára szinte abszurd helyzetet teremt. Thomas Kavanagh tanulmányában hangsúlyozza, hogy a főszereplő legnagyobb nehézsége abban rejlik, hogy képtelen megfejteni a felé irányuló üzenetek valódi jelentését, és nem érti azt a nyelvet, amely a környezete kommunikációjának alapját képezi. Valójában, a világ egészének nyelvét nem képes felfogni - ezt a zűrzavart testesíti meg a regény legnagyobb vitát kiváltó eleme, amelynek értelmezése még mindig megosztja a szakértőket: a börtönkáplán különös elbeszélése a Törvény kapujában álló őrről és egy távoli földről érkező férfiról, aki bebocsátást kér. Itt a Törvény elveszíti leglényegesebb attribútumát: a közérthetőséget és a tiszta értelmet, amelynek elsődlegesnek kellene lennie.

Kafka perspektívájából A per című regényben a Törvény a neurotipikus emberek érthetetlen világának, szemléletmódjának és szociális kapcsolataik, kommunikációik bonyolult és kusza hálózatának metaforájaként jelenik meg. Az őr, aki a bejutás kapujában áll, és a bebocsátást kérő, aki nem más, mint az író önmaga, mindketten egy szürreális játék szereplői, ahol a hatalom és az érthetetlenség határvonalán egyensúlyoznak. A konfrontációjukban a társadalom abszurditása és a megértésre való törekvés feszültsége bontakozik ki, miközben a narratíva mélyebb rétegeit kutatja az identitás és a jogosság kérdéseinek labirintusában.

Az őr különféle ellenvetésekkel és magyarázatokkal áll elő, amelyek talán magyarázatot adhatnak arra, miért van tilalom a belépésre. Josef K. és Kafka világértelmezési kísérleteinek kilátástalanságát az is jól illusztrálja, hogy az A per fejezetei – a regény kezdetét és végét kivéve – lényegében felcserélhetőek. E művek folyamatosan visszatérnek ugyanahhoz a reménytelenséghez, komorsághoz és haszontalansághoz, mintha egy zárt körben forognának, ahol a válaszok sosem érkeznek meg.

Kafka életének és írásainak kilátástalanságát talán Burkhard Müller irodalomkritikus ragadta meg a legpontosabban, amikor a művészetét egy darázshoz hasonlította. Ez a darázs, az állandó szabadulásvágytól hajtva, folyamatosan nekiröpül az ablaküvegnek, miközben zümmögése és koppanása egyfajta ritmust teremt a folyamatban. Noha a darázs sosem képes áthatolni az üvegen – ez a próbálkozás lehetetlen, és a rovar számára felfoghatatlan is, hiszen az üveg láthatatlanul elválasztja őt a kék égtől –, a kívülálló számára mégis nyilvánvalóvá válik, hogy a túloldalon milyen gyönyörű világ várja.