Az ÚjDudvák és a kerttisztítás egy különleges együttállás, amely friss színt és rendezettséget hozhat a zöld területeinkre. Az új dudvák, ezek az életerős növények, nemcsak szépséget adnak a kertnek, hanem élőhelyet is biztosítanak a helyi ökoszisztémának

Elindultam a kertészetbe, hogy beszerezzek egy kis marhatrágyát, és mint mindig, most sem tudtam ellenállni a csábításnak. Persze, hogy nem üres kézzel tértem haza, de már megfogadtam, hogy legközelebb nem csinálok ilyen ígéreteket.

Hoztam még egy oszlopos tiszafát és egy valamilyen varjúhájat, ami éppen virágozni készül. Olyan októberkés kinézete van, de nem csüng, valami fajtája lehet. Nem volt ráírva.

Valójában nem a kertészet felelős a helyzetért, hanem inkább a termelők. Megfigyeltem, hogy bizonyos növények, például a harmadik, amit hoztam, egy hunyor, jól látható címkével rendelkeznek, amelyen a neve szerepel.

Szóval, ez a hunyor is velem tartott hazafelé. Annyiféle változata létezik, hogy legszívesebben mindegyikből elhoztam volna egyet!

Ma nekiugrottam a kertnek. Az elsődleges célom az volt, hogy eltávolítsam az összes folyondárt, hogy ne nőjenek vissza az esőzések után. Ám végül ott ragadtam azon a területen, ahol előző nap már megküzdöttem a gyomok többségével. Elvégeztem a maradék gyomirtást is, és a gyönyörű íriszeket is jelentős részben visszavágtam.

Majdnem teljesen kipusztult egy kis kövinövényem (nem tudom a nevét most hirtelen), nem is a helyén, hanem onnan kinőve találtam egy kő tövében a fű között egy pindurka maradékot belőle, szerintem a fű mentette meg. Azt kivettem és visszaültettem az eredeti helyére.

Nem messze tőle található egy Velencei kutyatejem, amelyet magról neveltem fel. Tavasszal ültettem el, és akkor még csupán 2 centiméteres volt. Emlékszem, hogy készítettem róla egy képet, de sajnos nem tudom előkeríteni, pedig meg esküdnék rá, hogy létezik! De hát mindegy, ilyen szép nagyra nőtt azóta.

Egy impozáns bokor bontakozik ki, amely a téli hónapokban is megőrzi zöld színét. Csak a legzordabb fagyok képesek megfékezni, amikor a hőmérséklet rendkívüli mélységekbe süllyed.

Azt hallottam, hogy fagyérzékeny, de nálam a teleket sokkal jobban átvészelte, mint például az 'Ascot rainbow', amiről azt mondták, hogy teljesen télálló. Ezért választottam először azt. Sajnos nem volt olyan ellenálló, mint gondoltam: az első télen takarás alatt is óvni kellett, és bár a viszonylag enyhe időjárást kibírta, a következő télen végleg elpusztult, még védelem mellett is. Ezzel szemben a Velencei kutyatej köszöni, remekül érzi magát.

Kiástam egy őszi krókuszt a kertemben, amely eddig még sosem mutatta meg báját. A kertem sajnos nem éppen a legkedvezőbb helyzetben van: mire elérkezik az ősz, a napsütéses területek száma drasztikusan megfogyatkozik. Egyrészt a telek észak felé hajlik, másrészt szemben áll velem egy hegy, amelyet sűrű erdő borít. A magas fák és a nap alacsonyabb íve miatt a fény már alig jut el hozzám. Jelenleg még besüt a nap, de télen, amikor a nap még inkább alacsonyan jár, szinte sosem köszönhet be a fák fölött.

Ezért nyílik nálam tavasszal sokkal később minden, mert csak akkor jönnek elő a virágok, amikor már elég magasan jár a nap, hogy picit felmelegítse a földet.

Szóval kiszedtem a krókuszt és még nem is ültettem vissza, majd keresek neki helyet.

Kiástam egy másik telep krókuszait is, és az egyik felét már elültettem egy új helyre. A másik felének még keresem a megfelelő helyet, és szeretném még egy telepet is kiemelni, mert az is árnyékos helyen található tavasszal, ami nem ideális számára.

Valójában a krókuszok teljes eltávolítása szinte lehetetlen feladat, hiszen mindig marad néhány a földben, és 2-3 év elteltével újra olyan sűrű növényzet fog megjelenni azon a helyen, mint amilyet most kiástam.

Volt egy másik ilyen telepem is, gondoltam áttelepítem, így lett belőle két nagy csomó. :))) Tök jó egyébként, szeretem, hogy ilyen kis szaporák. Csodásak tavasszal, amikor nyílnak, ők az elsők, még a hóvirág előtt. Imádom azt az időszakot, amikor kora tavasszal kidugják magukat a talajból és minden reggel azzal kezdek, hogy krókuszt kajtatok a kertben és már rengeteg van belőle és persze minden ősszel veszek is, mert a hagymásokból sose elég. :))))

Másokból nem, de a hagymásokból különösen! Hehe!

Az árnyékprobléma miatt kiásottam néhány holland írisz hagymát is, amelyeket később ültetek el egy új helyre, mivel hajlamosak gyorsan kihajtani. Az üresen maradt helyet pedig hunyorral töltöttem ki.

Áthelyeztem egy völgycsillagot is a szomszédságába, mert az Árnyas kertben nem találta meg a megfelelő helyét.

Visszavágtam egy csomó növényt, az elnyílt erdei borkórót, kasvirágot, levagdostam az alsó leveleket a törzses yuccákról is.

Tavasszal elültettem kövirózsákat az ösvény szélén, a kövek társaságában. A füvet is eltávolítottam onnan, mert teljesen elborította a szebbnél szebb kövirózsákat. Mégis, a fű jótékony árnyéka megvédte őket, és így szépen megmaradtak a helyükön.

Kiástam egy törpe íriszt is, mert már nagyon körbevette a bugás lángvirág, bár annak is a java kipusztult az idén, vissza is vágtam az elszáradt szárakat.

Így, hogy kivettem az íriszt és átültettem, így majd tavasszal, amikor meglátom mi hajt ki a phlox-ból, akkor könnyebben fogom megmozdítani azt is. Valószínűleg ki kell majd venni, mert foghíjas lesz és majd össze fogom ültetni egy helyre.

Itt már teljesen átformálódott a tér. Az a boltív, ami egykor itt állt, végül elbontásra került, és úgy érzem, hogy így sokkal szabadabb lett a hely. Talán jobb is, hogy már nem zárja le ezt a részt.

A jobb oldali ösvényt, ami lefelé kanyarog, szeretném még az idei ősz folyamán befejezni. Tavasz óta itt pihennek a járdalapok, de az egész nyár folyamán nem volt lehetőségem kint dolgozni. Ilyen munkát legalábbis én nyáron nem tudok elvégezni.

Sok mindent elvégeztem már, de még mindig vissza kell térnem ahhoz a területhez, mert szeretném kiemelni onnan a gyönyörű magas íriszeket is. Azonban amíg nincs számukra megfelelő hely előkészítve, addig nem fogom őket kiásni. Emellett még a harangláb szaporulatokat is szeretném onnan kiemelni.

Átültettem egy másik (lila) magas phloxot is, ami majdnem kipusztult, nem is tudom, hogy képes lesz-e életben maradni.

Ezután átsétáltam még két másik ágyásra, ahol szintén nekiláttam a folyondár és egyéb gyomok eltávolításának. Az elnyílt Írország harangjait is kiszedtem, és gondosan összegyűjtöttem őket egy vödörbe, hogy a magjaikat később felhasználhassam.

Ez a rész most üresen áll, de az elképzelésem az volt, hogy a kertben az egynyári növények, mint a titónia, hamarosan nagyra nőnek, míg a Kleopátra tűje is impozáns méretet ölt. Előttük pedig egy színpompás játékosságot ígértem, tele citrom- és narancsfákkal, valamint alacsony, piros Cosmos virágokkal. De ahogy az lenni szokott, az ember tervez, a természet pedig cselekszik... Az utóbbiaknak csupán az elszáradt szárait tudtam eltávolítani, míg a titóniát és a Kleopátra tűjét megmetszettem, bízva benne, hogy talán még életre kelnek.

Felfedeztem egy különleges léggömbvirág magoncot is, és most elgondolkodom, honnan került ide, hiszen soha nem engedtem, hogy magot érjen a léggömbvirágom. Tavaly is volt egy hasonló példány, ami még mindig itt van, de szegénykém az idén nem igazán tudott fejlődni.

Igen, tényleg, gyűjtöttem csörgőfa magokat is. Elég vegyes a felhozatal, van közöttük érett és éretlen is. De annyira gyorsan kihull a tokjából, hogy ha később megyek vissza, lehet, hogy már nem találok bennük magot.

Azt olvastam, hogy kell nekik a hideghatás, ezért el fogom egy részét vetni kinn és meglátom, hogy tavaszra lesz-e belőle valami.

Tavaly egy oregoni hamisciprust próbáltam elültetni, de sajnos nem hozott eredményt. Valószínű, hogy a mag minősége nem volt a legjobb. Most azonban újra nekifogok, és elvetem az új magokat. Egy hét múlva újra ellenőrzöm a csörgőfákat, és ha szerencsém lesz, hozok még pár magot. Remélem, hogy végül összejön legalább 30 csörgőfa palánta! De inkább próbálkozzak, mint hogy lemondjak róluk.

Erre a szakaszra már rendelkezésre állnak a járdalapok az ösvényhez, csak annyira lenne szükség, hogy elhelyezzük őket.

Ebből az ágyásból már tavasszal szerettem volna kiszedni az egyik beteg íriszt, hiszen annyi bimbót hozott, hogy alig vártam, hogy virágba boruljon. Sajnos azonban egyik virág sem nyílt ki, és a nyári forróság, valamint a szárazság miatt a talaj olyan keménnyé vált, mint a beton. Most végre hozzáférhettem, de a helyzet szívszorító volt: szinte teljesen tönkrement, a gumói elrohadtak. Csak néhány apró darabot tudtam megmenteni, levágtam az egészségesnek tűnő részeket, bemártottam fahamuba, és elültettem egy másik helyre. De kétségeim vannak afelől, hogy lesz-e belőle bármi. Kicsi az esélye, és sajnos úgy gondolom, hogy fuzáriumos rothadás támadta meg. Most már csak az a feladatom, hogy a beteg maradékokat kidobjam a kukába.

Rengeteg növényjelölőmet kidöntögettek a macskák, imádják beletörölni az arcukat és amelyik korhadt, az ki is megy... és a beton talajba nem lehetett visszaszúrni őket. Tavasszal lesz sok meglepi, vagy majd vissza kell néznem a tavaszi képeket és berakni a jelölőket a helyükre.

Érik a szeder, és bár igaz, hogy kicsinyek, mint az erdei fajták, a száraz időjárás nem kedvezett a növekedésüknek. Ennek ellenére az ízük kárpótol mindenért.

Nem szedem le, mert nincs elég belőle. Jól esik a bokorhoz menni, és ott frissen, a helyszínen falatozni róla. :)