A Magyar Tudományos Akadémia új, friss arcokat választott tagjai közé, gazdagítva ezzel a tudományos közösséget.

Május 7-én, szerdán az Akadémikusok Gyűlése döntött a közös akadémiai jelöltlistán szereplő kutatók közül, és megválasztotta az MTA új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait. Az újonnan megválasztott akadémikusokat a Magyar Tudományos Akadémia 199. közgyűlésén is ünnepélyesen bemutatták. Az esemény különösen jelentős, hiszen három tudós is csatlakozik az MTA romániai külső tagjainak kiválóságaihoz.

László Attila Zoltán 1940-ben látta meg a napvilágot Sepsiszentgyörgyön. Kolozsváron végezte egyetemi tanulmányait, majd az Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetemen Jászvásáron vált régész-történész oktatóvá, ahol ma már professor emeritusként tevékenykedik. Szakterülete a neolitikum, valamint a réz-, bronz- és korai vaskor, különös figyelmet fordítva Közép-, Kelet- és Délkelet-Európára. Munkásságának egyik legfontosabb eredménye a késő neolitikus-rézkori Erősd-Cucuteni kultúra és a Kárpátoktól keletre terülő Hallstatt A-B időszak (Kr. e. 12-8. sz.) alaposabb megismerése. Emellett jelentős erőfeszítéseket tett az őskori távolsági és interregionális kapcsolatok feltárásában, valamint az interdiszciplináris kutatási módszerek alkalmazásában. Publikációs tevékenysége kiemelkedő, és a fiatal erdélyi régésznemzedék képzésében, pályára állításában is fontos szerepet játszott, valamint a tudománytörténeti kutatások terén is maradandó nyomot hagyott.

Kristály Alexandru (Sándor) 1975-ben látta meg a napvilágot Csíkszentdomokoson. Jelenleg a Babeş-Bolyai Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem matematikaprofesszoraként dolgozik. Kutatási területei közé tartozik a variációszámítás, a geometriai analízis, valamint ezen tudományágak alkalmazásai a modern matematikában. Eredményei között kiemelkedőek az alábbiak: sikeresen bizonyította az éles geometriai egyenlőtlenségeket szub-riemanni tereken; továbbá éles Sobolev- és Faber-Krahn-egyenlőtlenségeket igazolt nem-negatív Ricci-görbületű Riemann-sokaságokon. Nevéhez fűződik John W. Strutt (Lord Rayleigh) 1877-ből származó híres sejtésének igazolása a görbült tereken történő merev lemezek rezgéseinek spektrumáról. Kutatásai a játékelméleti Nash-féle egyensúlyelmélet geometriai vonatkozásaira is kiterjedtek, amelyek új alkalmazásokat nyújtanak ezen a területen. Emellett részletesen foglalkozott H. Busemann 1952-ből származó, Finsler-geometriai problémájának tisztázásával. Nemzetközi szinten elismert szakmai pályafutását számos rangos meghívás és szerkesztőbizottsági tagság is tükrözi, például a Journal of Optimization Theory and Applications folyóiratban.

Tánczos Vilmos 1959-ben látta meg a napvilágot Csíkszentimrén. 2014-ben habilitált a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, ahol 2016 óta egyetemi tanárként tevékenykedik a BTK Magyar Néprajz és Antropológia Intézetében, valamint a Hungarológia Doktori Iskolában. Kutatási területe rendkívül sokrétű: a szövegfolklór, különösen az archaikus népi imádságok, vallásetnológia, dialektológia, szociolingvisztika és nyelvpolitika mind fontos pillérei munkásságának. 2019 végéig 16 könyvet, több mint 200 tudományos publikációt és 70 esszét jegyzett, mindezt magyar, román és angol nyelven. Ezen kívül több mint 20 gyűjteményes kötet és folyóiratszám szerkesztésében is részt vett. Kutatásai során alapos demográfiai és szociológiai elemzést nyújtott a moldvai magyar települések 20. század végi nyelvállapotáról, így maradandó nyomot hagyott a területen. Tánczos Vilmos olyan kutató és tanár, akinek eredményei nemcsak helyi, hanem nemzetközi szinten is elismerésre méltók.