Gubányi Károly, a bakonyi vasút megálmodója, valódi polihisztor volt, aki nem csupán a vasúti infrastruktúra tervezésében tűnt ki, hanem széleskörű tudásával és sokoldalú tehetségével is lenyűgözte kortársait. Munkássága nemcsak a vonalak kijelölésében és
A londoni Metropolitan Railway forradalmasította a közlekedést, és milliók életét tette kényelmesebbé.
1867. szeptember 9-én született a Nógrád vármegyei Jobbágyiban egy földbirtokos fiaként. Budán érettségizett, majd beiratkozott a Királyi József Műegyetem kultúrmérnöki karára, ahol 1890-ben szerzett oklevelet.
Az Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatal munkatársaként kapott megbízást a Győrt Veszprémmel összekötő vasútvonal legszebb részén, a bakonyi Cuha-patak völgyén átvezető pályaszakasz megépítésére, a munkát barátjával, Szentgáli Antallal együtt vállalták el.
A Cuha-patak szűk, meredeken lejtő és kanyargós szurdokvölgye igazi kihívást jelentett a vasútépítők számára, akiknek kivételes műszaki tudásra volt szükségük a projekt megvalósításához. A vasúti pálya kialakításához gyakran a meredek hegyoldalak szikláinak leszakítására volt szükség, ami különösen bonyolult feladatnak számított. A munkálatok során három alagutat és egy impozáns viaduktot emeltek, amelyek nem csupán funkcionálisak, hanem látványos építészeti megoldások is. Az 1896-ban átadott, 73 km hosszú vasútvonal ma is lenyűgözi az arra látogatókat, akik a vadregényes táj szépségét és a gondosan megtervezett pálya vonalvezetését csodálhatják.
A bakonyi vasút építésekor találkozott újra egykori műegyetemi tanárával, a földrajztudós Lóczy Lajossal, akinek kelet-ázsiai élménybeszámolói felkeltették az ambiciózus fiatal mérnök érdeklődését, és elhatározta, hogy Kínába utazik.
Az Egyesült Államokban, Hawaiin és Japánban tett izgalmas kitérők után, 1897. augusztus 2-án megérkezett Sanghajba, hogy részt vegyen a kínai vasút építésében. A pályafutását Vlagyivosztokban indította, majd egy rendkívül gazdag kínai üzletemberrel együttműködve kezdett neki a mandzsúriai vasútvonal alagútjainak kiépítésének.
Kezdetben egy nemzetközi csapatot irányított, mely orosz, kínai és koreai munkásokból állt, akik a Tahejas folyó festői völgyében nyomvonalakat tűztek ki. Első önálló vállalkozásaként egy közel 30 méteres sziklabevágás megvalósítása várt rá a Van-lun-hoi-hágó keleti lejtőjén, amely komoly kihívás elé állította őt.
Ezt követően vállalta el a Cseng-lung-cse-hágó alatti 130 méter hosszú alagút megépítését, amellyel 1901-1903 között, két év alatt elkészült. Szakismeretével, jó munkaszervezésével, emberséges bánásmódjával munkaadói és munkásai tiszteletét egyaránt kivívta.
Gubányi 1903-ban tért haza, azonban a tartózkodása nem tartott sokáig. Hamarosan visszaindult Kínába, ahol 1904 elején, az orosz-japán háború kitörése után kialakult káosz közepette érkezett meg. Port Arthur-i otthona romokban hevert, munkalehetőség híján maradt, és végül 1906-ra Ausztráliába került.
Az Új-Dél-Wales állambeli Riverinában, Canberra szomszédságában ezer holdnyi földterületet szerzett, amelyet gondos munkával művelhetővé alakított. Állatokat kezdett tenyészteni, emellett egy kényelmes házat és gazdasági épületeket emelt. A modern életkörülmények megteremtése érdekében víz- és villanyhálózatot is kiépített.
A helyi lakosok folyamatosan idegenként bántak vele, így hét év elteltével, jó áron megválta földjeitől, és Amerika érintésével indult el hazafelé.
1913-ban ért haza, és a Monor közelében fekvő Pilis községben telepedett le. A Beleznay családtól megvette, majd helyrehozta a rossz állapotú kastélyt, amely köré különleges növényeket telepített, az épület előtti területet Kínában ellesett módon teraszos művelésűvé alakította, és levendulaültetvényt létesített.
Az épület északi lejtőjén Erzsébet királyné valaha szőlőültetvényt létesített, amely még az 1950-es évek elején is bőven termett. A hajdani mintagazdaság emlékét mára csupán néhány növény idézi fel, köztük az ikerfenyő, melyet ő ültetett el.
Gubányi nemcsak kiváló mérnök és ügyes üzletember volt, hanem írói tehetséggel is megáldotta a sors, amely lehetővé tette számára, hogy szavakban is kifejezze gondolatait és érzéseit.
A világ számos szegletét bejárva szerzett tapasztalatait egyedi szépirodalmi érzékenységgel és mérnöki precizitással öntötte szavakba. Az olvasók közvetlen betekintést nyerhettek a távoli tájak korabeli politikai és társadalmi viszonyainak rejtelmeibe, valamint a műszaki, gazdasági és gazdaságpolitikai kihívások sokszínűségébe, mindezt levelek, cikkek és könyvek formájában, első kézből.
Öt év Mandzsuországban címmel 1906-ban írta meg rendkívül olvasmányos, 87 saját készítésű fotóval illusztrált könyvét a vasútépítés idején gyűjtött tapasztalatairól.
Az ötödik kontinens csodáit és tapasztalatait 1915-ben osztotta meg a közönséggel Ausztrália címmel. E különleges elbeszélések a Mukdeni sírok (1915) és a Tengerentúli történetek (1915) gyűjteményekben kaptak helyet, bemutatva a távoli táj és kultúra varázsát.
A "Itthon és a nagyvilágban - Világutazásaim tanulságai" című tanulmánykötetét 1927-ben adták ki, amelyben saját tapasztalatait és élményeit osztotta meg. Ezen kívül az öntözéses gazdálkodásról szóló írását "Híres külföldi műöntözések gazdasági eredményei" címmel publikálták, bemutatva a különböző országokban alkalmazott módszerek és azok gazdasági hatásait.
Az első világháború forgatagában katonai szolgálatot teljesített. 1915 és 1918 között a neves tudósokat egyesítő Magyar Földrajzi Társaság választmányának aktív tagja volt, hozzájárulva ezzel a tudományos közélet fejlődéséhez.
A Tanácsköztársaság alatt feltörték a vagyonát kezelő bank széfjét, és mindenét elveszítette. Ezt követően visszahúzódva, csalódottan élt birtokán, gazdálkodott és írt.
Életének 67. évében, 1935. január 13-án, tragikus módon önkezével vetett véget életének Pilisen. A családi sírkertben helyezték végső nyugalomra, ahol barátja, Cholnoky Jenő földrajztudós búcsúzott tőle. Emlékét egy impozáns gránit obeliszk őrzi. 2008-ban a pilisi általános iskola az ő nevét vette fel, míg 2013 októberében a Cuha-völgyi vasúti viaduktot is róla nevezték el, így tovább él emléke a közösségben.
