A kadétok a Ligeti temetőben hősi halottak sírjait ápolták, emlékezve azokra, akik életüket adták a hazáért.

A Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezredének vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalja ismételten csatlakozott az Országos Hadisír Karbantartó Programhoz. Hétfő délelőtt a tartalékos katonák és honvéd kadétok, a MATASZ tagjaival és más önkéntes civilekkel együtt, közösen végezték el a sírok gondozását a békéscsabai Ligeti katolikus temetőben. Az esemény célja a hősök emlékének megőrzése és tiszteletadás volt, amely során a résztvevők szívvel-lélekkel dolgoztak a sírok rendbetételén.
A hétfői munkálatokból a tartalékosok mellett a honvéd kadét program friss érkezői is kivették a részüket.
- Fontos számomra, hogy ápoljuk a hősi halottaink emlékét, a tiszteletem jeléül szerettem volna segíteni a sírok gondozásában - fogalmazott Kolozsvári Zsolt Balázs, a Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium 9. osztályos diákja.
Fotó: D. Nagy Bence / behr.hu
A délelőtt folyamán a tartalékosok szövetségének tagjai is segédkeztek.
A Magyar Tartalékosok Szövetsége megalakulása óta kiemelt feladatának tekinti a katonai hagyományok megőrzését, amely magában foglalja a hadisírok ápolását is. "Ezek az emlékhelyek a mi példaképeink, akik iránt az utókor így tudja kifejezni háláját" - hangsúlyozta Nagy Zoltán nyugalmazott ezredes, a szervezet Békés vármegyei elnöke.
Fotó: D. Nagy Bence / behr.hu
A honvédség már évek óta fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a civil társadalmat is bevonja a hadisírok ápolásának fontos feladatába.
- A honvédség évente három alkalommal hirdeti meg a programot az ország minden vármegyéjében. Ezen alkalmakkor katonák és civilek együtt tevékenykednek a temetőkertekben. A három alkalom március 15. előtt, május végén, a hősök napja előtt, illetve halottak napját megelőző napokban van rendszerint megtartva - mondta el Juhász László százados, a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalj beosztott tisztje.
A délelőtt folyamán a kadétok és a tartalékosok nemcsak a hősi halottként örök nyugalomra helyezett egykori katonák, hanem a három ismeretlen honvéd sírjának rendezettségéről is gondoskodtak.