Természetesen! Íme egy egyedi szöveg a "fej nélkül" témában: --- A világ néha olyan, mint egy végtelen labirintus, ahol a gondolatok és álmok össze-vissza kavarognak. Olyan érzés, mintha fej nélkül próbálnánk navigálni benne, a logika és a tiszta látás
Ez már hetek óta így zajlik. Eleinte a politikai vezetők és különféle intézményvezetők megnyugtató ígéretekkel bombáznak minket, hogy semmi okunk az aggodalomra. Csak egy kis víz szivárog, mondják, a bánya nem fog megtelni. Aztán, hirtelen, a föld elnyeli az egész patakot. Katasztrófát kiáltanak, és nagy lendülettel intézkedéseket hirdetnek. Vagy legalábbis úgy tesznek, mintha tennének valamit. Szakértők jönnek és mennek, egyik ezt, másik azt tanácsolja; még az ország vezetői is megjelennek, először a frissen megválasztott román elnök, aki ígérget és intézkedik, majd a magyar elnök is körülnéz, és biztosítja a bajbajutottakat, hogy együttérző szavakkal támogatja őket. Ő legalább nem próbálja elbagatellizálni a helyzetet, hanem kijelenti, hogy bizony nagy a baj, de ne csüggedjetek, mert megtört szívvel állunk mellettetek. Ez jó, ha valóban így van, főleg ha nem csak a szavak szintjén mutatkozik meg az együttérzés. Mégis, a "megtört szív" kifejezés kicsit furcsán hangzik tőle, mintha a parajdiak és a környékbeliek érzéseihez tartozna. Ők valóban érezhetik ezt, de csendben szenvednek, nem mondanak semmit. Valamiért nem tudom értékelni a politikai vezetők "megtört szívét", és biztos vagyok benne, hogy nem vagyok ezzel egyedül.
A katasztrófa láncreakciója megállíthatatlan, ahogy az első dominó eldől, úgy követi a többi is. A felelősök egymásra mutogatása közepette továbbra is zavartalanul folytatják kijátszott, sőt, sokszor már kriminális praktikáikat. A huszonnegyedik órában sem képesek a helyes döntések meghozatalára, és a tisztességes munkavégzés is csak egy távoli álom marad, pedig a kormány állítólag jelentős anyagi forrást biztosít a helyreállítási munkákhoz. Mindez azonban hiábavalónak tűnik: már napok óta tart a helyi tragédia, és az ökológiai katasztrófa első jelei is megjelentek, mégsem történt meg a szükséges felelősségrevonás. Senki nem mondott le, senkit nem rúgtak ki a "felelős" pozíciójából, és eljárás sem indult senki ellen. Sőt, azok az urak, akiknek a mulasztásai ide vezettek, zavartalanul folytatják tevékenységüket. Hogy lehetséges ez? Persze, ígérgetik, hogy lesznek felelősségre vonások, ahogy a miniszterelnöki ellenőrző testület elkészíti jelentését. De mikor fog ez megtörténni?
Romániában egy ideiglenes kormány működik, amelynek mandátuma már csak néhány napig tart. A kormányalakítás sajnos elhúzódik, és addig bizonytalanság övezi a helyzetet. Közben a sós árhullám súlyos következményekkel jár: már tízezrek ivóvízszolgáltatását érintette, és a folyók felszínén ezrek lebegnek a döglött halak. A megnövekedett sókoncentráció súlyosan károsítja az élővilágot. Ahogy a probléma terjed, és egyre több embert érint, várhatóan a felháborodás is fokozódik. Nem lenne meglepő, ha a felelősök hirtelen eltűnnének, egzotikus országokba menekülve, ahol Románia nem tudná őket kiadatni. Miért várakoznak még a hatóságok? A válasz kérdéses.
Ez a történet valóban olyan, mint a népmesei patkószög meséje: egy apró, ámde lényeges hiba, egy hanyagul bevert patkószög, és hirtelen az egész csata kimenetele megváltozik. Kiszámíthatatlan események láncolata indul el, és még a legnagyobb szakértők is képtelenek előre jelezni, milyen hosszú távú ökológiai hatásokkal járhatnak ezek az események. Mi történik például a folyók medencéiben található mezőgazdasági talajokkal? Csak egyetlen példa, ami felveti a kérdést. De sajnos, az ilyen mélyreható kérdések nem igazán foglalkoztatják a politikai döntéshozókat, akik már rég nem lesznek hatalmon, amikor a gazdák továbbra is a károk következményeivel küzdenek.
Az elhangzott ígéretek mennyisége olyan hatalmas, hogy akár a Korond-patakot is meg lehetne rekeszteni, nemhogy a Dunát. Az ígéretek között szerepelt, hogy sürgősen és szakszerűen eltérítik a Korond-patakot, ám ehelyett egy teljesen ismeretlen kisvállalkozás pepecsel már napok óta a feladattal. Az ember azt gondolná, hogy ekkora válsághelyzetben, és a hirtelen felszabadult pénzeszközök tükrében a legjobb szakembereket hívják meg a munkálatokhoz, de sajnos ez nem így alakult. Ráadásul a néhány patakban dolgozó munkás éppoly "szakszerűen" bontotta meg a vízlassító küszöböt és gátat, mint ahogyan a városi gimnázium bentlakásának fala melletti árkot ásták ki.
Egy emléket nem tudok, és semmiképpen sem szeretnék elfelejteni: az elöntött és lezárt parajdi bánya előtt álló bányászt, aki a könnyeit törölgette. Ő volt az egyetlen igaz, hiteles figura, akivel valaha találkoztam...
