A közép-európai vándor útjára indult – emlékül Kiss Gy. Csabának.


Isten veled, drága Csaba Bátyánk! Kovács Orsolya Zsuzsanna, a korábbi varsói magyar nagykövet, szívhez szóló írása.

"Most, ahogy a drága táj, amely második hazám volt, s melynek neve Európa, a sötétségbe burkolózik, behunyom a szemem, hogy egy pillanatra mélyebben érzékelhessem. Nem tudom elfogadni, hogy ez a búcsú pillanata."

Márai Sándor művészetének különleges varázsa van, amely az emberi lélek mélységeit és a kapcsolatok bonyolultságát ragadja meg. Szövegei tele vannak bölcsességgel, melankóliával és egyfajta nosztalgiával, amely a múlt értékeire és az idő múlására reflektál. Márai nemcsak a szavak mestere, hanem a gondolatoké is, amelyek képesek megérinteni a legrejtettebb érzéseinket. Az író stílusa egyedi, letisztult, ugyanakkor tele van érzelmekkel. Műveiben gyakran felfedezhetjük a magány, a barátság és a szerelem komplexitását, mindezt egy olyan narratívával, amely egyszerre intellektuális és érzékeny. Márai Sándor képes arra, hogy a mindennapi élet apró részleteiből olyan univerzális igazságokat vonjon le, amelyek mindenki számára ismerősek lehetnek. A szavai mögött ott rejlik a mély emberi tapasztalat, amely időtlen és örök érvényű. Ahogyan Márai kifejezi gondolatait, az nem csupán írásmű, hanem egyfajta életfilozófia is, amely arra ösztönöz bennünket, hogy mélyebben átgondoljuk saját életünket és kapcsolatainkat.

Kiss Gy. Csaba, a Széchenyi-díjas irodalomtörténész és művelődéstörténész, sajnos már nem sétálhatja végig Közép-Európa városainak utcáit, egyetemeit és kávéházait. Az én generációm számára ő volt a közép-európai szellemiség megtestesítője, amely az itt élő népek kölcsönös függésének alapelvét hirdette. Minden könyvében, cikkében, előadásában és megszólalásában ezt az eszmét közvetítette.

Magabiztosan beszélte a lengyel, szlovák, horvát, német és francia nyelveket, és elhivatottan járta be Közép-Európa rejtett zugait. Krakkótól Fiuméig, Varsótól Nyitrán át egészen Dunapatajig felfedezte és megértette e sokszínű térséget. Közép-európai egyetemeken diákok ezreinek a gondolkodását formálta, köztük olyan fiatalokét is, akik később meghatározó szereplőivé váltak közös közép-európai történelmünknek. Hitte, hogy minden magyar középiskolában elengedhetetlen lenne az egyik szomszédos nyelv tanítása, hiszen ezáltal valóban megérthetjük egymás kultúráját és értékeit.

Fájlalta, hogy a Balti-, a Fekete- és az Adriai-tenger között méltatlanul kevéssé ismerjük egymás kultúráját, történelmét és irodalmát.

Néhány hét múlva kezdődik Lakitelken a közép-európai nyelvekkel foglalkozó fiataloknak évente szervezett műfordítói tábor. Idén már Kiss Gy. Csaba nélkül. Hiányozni fog, hogy nem lehet már vele véletlenszerűen találkozni a Báthory Expressz étkezőkocsijában Varsó és Budapest között, vagy épp Fiume, esetleg Pozsony utcáin, egyetemi campusain sétálva. Hiányozni fognak a Közép-Európát féltő gondolatai.

Isten Veled, Csaba Bátyánk!

Related posts