A magyar paralimpiai bajnok szívfájdalmát osztotta meg, amikor elmondta: "Egyszerűen figyelmen kívül hagytak."

Minden szempontból tökéletes Pálos Péter, a kétszeres paralimpiai bajnok asztaliteniszező életének alakulása. Miután már mindent elért, amit csak vágyott, 39 évesen belevágott a negyedik paralimpiájába, ahol ismét sikerrel zárta a megmérettetést, és egy ragyogó bronzérmet hozott haza! Közben feleségével egy boldog és harmonikus életet élnek, nemrég pedig világra jött kisfiuk, Bence, aki most minden figyelmüket magára vonja.

"Hihetetlen érzés a karomban tartani őt! Az esti fürdetést olykor magamra vállalom, de a jövőben szeretnék majd a jelenleginél többet segíteni az itthoni teendőkben" - mesélte a kisfiáról.

Párizs előtt nehéz időszakot élt át. Miután Tokióban másodszor is megkoronázta magát a bajnokok között, szembesülnie kellett azzal a kellemetlen valósággal, hogy a BVSC, amelynél addig játszott, nem mutatott hajlandóságot a jövőbeni együttműködésről való tárgyalásra.

- mondta a klubváltás méltatlan körülményeiről az enyhén értelmi fogyatékosok speciális kategóriájában versenyző sportoló.

Jelenleg rejtélyes köd övezi, hogy vajon folytatja-e még a pingpongozást.

"A jelenlegi helyzet még eléggé bizonytalan, így nem szeretnék semmilyen végső döntést hozni. Annyit viszont elmondhatok, hogy a klubommal közösen megállapodtunk bizonyos dolgokban. Jelenleg úgy érzem, hogy parkolópályán vagyok; bár edzésekre ritkábban járok, azért rendszeresen bejárok. Az év elején tervezünk egy megbeszélést, amikor átbeszéljük a további lépéseket. A párizsi paralimpia és az azt megelőző időszak rendkívül megterhelő volt számomra, így mindenképpen szükségem van egy kis pihenésre" – osztotta meg gondolatait Pálos.

A kétszeres aranyérmes pingpongos nem csupán a sport világában, hanem a filmek univerzumában is otthonosan mozog. Igazi filmfanatikus, aki Hollywood varázsába teljesen beleszeretett. Képes órákon át elmerülni a filmek világában, beszélgetni vagy akár heves vitákat folytatni kedvenc alkotásaival kapcsolatban. A 1994-es „A remény rabjai” című dráma különösen közel áll a szívéhez. Sportos érdeklődése nem merül ki a pingpongban: a kosárlabda és a tenisz különösen foglalkoztatja, de bármilyen labdajáték, sőt még a sznúker is felkelti az érdeklődését – lényegében minden, ami gömbölyű, izgalmas számára.

A tenisz világában Rafael Nadal, míg a pingpong terén Jan-Ove Waldner a példaképei, de a nagy sztárok helyett inkább a kisebb, kevésbé ismert játékosok teljesítményére figyel. Őket figyeli, hogy milyen forrásokból merítenek inspirációt és erőt. Célja, hogy ő maga is túllépjen ellenfelein, hiszen nem tartja magát sztárnak vagy zseniális tehetségnek. Szabadidejében a képzőművészetek, különösen a digitális alkotások iránt érdeklődik, és a jövőben szeretne komolyabban is foglalkozni számítógépes animációk készítésével. Elképzelhető, hogy egyszer a saját, Forrest Gump-hoz hasonló kalandos pályafutását is megörökíti egy filmben. Biztosan nagy siker lenne, ha valóra válna!