A kormány bejelentette, hogy egy milliárd forintos keretösszegű pályázatot indít az állatvédő szervezetek támogatására. Ezzel a kezdeményezéssel célja, hogy elősegítse az állatvédelem népszerűsítését és a rászoruló állatok segítését.


Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy május 27-én, kedden 12.00 órakor megjelenik az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat kiírása - írja közleményében az Igazságügyi Minisztérium. A kormánybiztos elmondta, hogy az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek eddig soha nem tapasztalt anyagi forrásban részesültek 2021- től kezdődően.

"Az állatvédelem területén tevékenykedő civil szervezetek munkája elengedhetetlen a társadalom számára. Ezt az elmúlt évek tapasztalatai is bizonyítják, hiszen 2022-ben és 2024-ben is félmilliárd forintos támogatással segítettük őket. Most azonban egy új, izgalmas fejezet kezdődik: a támogatás mértékét megduplázzuk, és 1 milliárd forintos pályázatot hirdetünk meg számukra" - hangsúlyozta Ovádi Péter. Hozzátette, hogy ez a döntés nem csupán anyagi értelemben jelent fontos előrelépést, hanem egyértelmű üzenetet is közvetít: az állatvédelem közös felelősség, és a Kormány számít azokra, akik nap mint nap fáradhatatlanul dolgoznak az állatok jólétéért.

A kormánybiztos a pályázat részleteivel kapcsolatban elmondta, hogy az idei pályázati kiírásban is cél volt az adminisztrációs terhek csökkentése, a pályázás továbbra is elektronikus ügyintézésen keresztül zajlik és igyekeztek a felületet minél egyszerűbbre alakítani, hogy mindenki számára egyértelmű legyen.

Ovádi Péter hangsúlyozta, hogy Szentkirályi Alexandra frakcióvezető asszonnyal folytatott előzetes egyeztetések nyomán a támogatás keretösszegét a kezdeti elképzelésekhez képest növelték. Ennek célja, hogy a fővárosi civil szervezetek is megfelelő figyelmet és támogatást kapjanak. Az elnyert támogatás széles spektrumon használható fel: fedezheti a működési és programköltségeket, ivartalanítást, állategészségügyi szolgáltatásokat, gépjármű beszerzését, valamint a saját vagy bérelt ingatlanok fejlesztését, amelyek állatmenhelyként vagy természetvédelmi mentőközpontként funkcionálnak (például férőhelybővítés, kennelsor vagy kifutók építése).

Ovádi Péter hangsúlyozta, hogy kiemelt figyelmet kívánnak szentelni az ivartalanítás támogatásának. A társállatokkal foglalkozó szervezetek számára elnyert támogatási összeg legalább 20%-ának ivartalanítási költségekre kell fordítania. Ezzel szemben a vadállatokkal, haszonállatokkal, illetve mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó szervezetek esetében a támogatás minimum 20%-át kötelezően állategészségügyi szolgáltatásokra kell felhasználniuk.

A pályázat lebonyolításáért a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. felel. A pályázattal összefüggő kérdéseket a jelzett e-mail címen vagy a +36 1 896 0620-as telefonszámon tehetik fel a lebonyolító csapatnak.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: EPA/Robert Ghement)

Related posts