Deák András úgy véli, hogy a háború befejezése komoly kihívások elé állíthatja az orosz gazdaságot. Az események következményei, amelyek a konfliktus lezárása után várhatóak, számos nehézséget okozhatnak, és a gazdasági stabilitás fenntartása érdekében sü
Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa, az InfoRádió Aréna című műsorában elemezte az orosz-ukrán háború három évvel ezelőtti, 2022. február 24-i kirobbanásának társadalmi, gazdasági és energetikai következményeit.
Az utóbbi napokban elhangzott nyilatkozatok alapján úgy tűnik, hogy a tűzszüneti megállapodás küszöbén állunk, és a hírek szerint a ritkaföldfémekhez való amerikai hozzáférés kulcsszerepet játszik ebben a folyamatban. De vajon a média fújja fel túlzottan ezt a témát, csupán azért, mert kézzelfoghatóbb, mint más kérdések? Miért is olyan lényeges a ritkaföldfémek bányászata a globális gazdaság és a technológiai fejlődés szempontjából?
Szerintem nem fontos annyira, mint amennyire a tárgyalások kapcsán előjött. A ritkaföldfémek közé 12 elemet szoktunk sorolni, nem azért ritkák, mert kevés található belőlük a Földön vagy kevés helyen, hanem nagyon kicsi a sűrűségük, emiatt nagyon nagy mennyiségű földtömeget meg kell ahhoz mozgatni, hogy kinyerjünk belőlük kellő mennyiségben. Ez a modern elektronikához kell leginkább. Nyilvánvalóan az elektromos autók terjednek, és az elektronikai eszközök fogyasztása bővül. Azért volt ez körülbelül egy évtizeddel ezelőtt központi téma, mert akkor még a ritkaföldfémeket 95 százalékban Kína termelte ki. Miután bizonyos dolgokat, chipeket nem lehetett legyártani ezek nélkül, Kínának majdhogynem monopóliuma volt. Az utóbbi 15 évben azért nagyon dinamikusan csökken a kínai részarány, viszonylag sok termelő belépett erre a piacra. Ausztráliában, Malajziában, Chilében, különböző helyeken nyitottak bányákat, és ha előretekintünk ebben a kérdésben, ez még bővülni fog. Ha jól tudom, az ukránok ajánlották a ritkaföldfémeket az amerikaiaknak, cserébe azért, hogy ott maradjanak és fönnmaradjon a támogatás, tehát nem arról volt szó, hogy az amerikaiak kinézték ezt, de lehet, hogy rosszak a híradások. Igazából ezt lehet elvinni Ukrajnából. Ez van még Ukrajnában. Ukrajna nem kínál érdemi perspektívákat, de nyilvánvalóan a nyersanyagkincs az egyik olyan dolog, ami hozzáférhető, és nemcsak ritkaföldfémek, hanem más típusú ásványok is találhatók Ukrajnában. Nagyon nehéz elképzelni azt, hogy legyen olyan vállalat, ha vállalati fejjel végiggondolom, amelyik nagy mennyiségű infrastruktúrát, betont, vasat, bányákat nyit egy olyan területen, ahol azokat az orosz hadsereg bármikor szétlőheti.
Putyin éppen ezt javasolta a Rosszija 1 televíziónak adott interjújában. Kicsit túllépett a határokon, hiszen azt állította, hogy Oroszországnak lényegesen több ritkaföldféme van, mint Ukrajnának. Sőt, arra bátorította az amerikaiakat, hogy látogassanak el Oroszországba, és alakítsanak közös vállalatokat. Emellett említést nyert egy 15 milliárd dolláros alumíniumbányászati projekt is, amely keretében kétmillió tonna alumíniumot kívánnak szállítani az Egyesült Államokba. Úgy tűnik, Putyin azt szeretné, hogy amerikai beton, cégek és kitermelők jöjjenek Oroszország területére.
Szerintem nem ezt szeretné. Ezt épeszű amerikai cég egy olyan országgal, amely gyakorlatilag kívül van a nyugati pénzügyi, gazdasági rendszeren, hasonló státuszban van, mint Észak-Korea és Irán, nem akarja. Főleg olyan helyzetben, amikor Amerikában nincs konszenzus arről, hogy mit csináljanak Oroszországgal. Akár két év múlva is gyökeresen megváltozhat az amerikai-orosz kapcsolat. Bárki reálisan azt gondolja, hogy amerikai vállalatok nagy mennyiségű tőkét fognak befektetni Oroszországba?
Tűzszünet és béke után sem? Ez a kérdés sokakban felmerül, hiszen a konfliktusok utáni helyreállítás nem csupán a harcok leállítását jelenti. A béke megteremtése sokkal mélyebb, komplexebb folyamat, amely során a sebek gyógyítása, a bizalom újjáépítése és a közösségek közötti kapcsolatok helyreállítása is alapvető fontosságú. A kérdés tehát nem csupán a harcok befejezéséről szól, hanem arról is, hogyan tudunk együtt élni a múlt árnyékaival, és miként alakíthatjuk a jövőt egy olyan alapra, amely valóban tartós békét hoz.
Szerintem akkor sem, hisz ott igazából nem lehet. A leggyengébb pontja jelen pillanatban az egész alkudozásnak, hogy Amerika kiszámíthatóságában lehet kételkedni. Nagyon komoly bizalmi deficit van, hiszen nincs a külpolitikára vonatkozó konszenzus, vagy nem kell, hogy konszenzus legyen, de legalábbis ne legyenek 180 fokos elképzelések arról, hogy kivel mit szeretnének tenni. Ez jelen pillanatban nincs meg. Hiába van 14 anyahajójuk, hiába adják, vásárlóerő-paritáson, a világ GDP-jének 14 százalékát, normál árfolyamon pedig huszonvalahányat, ha nem tudják megmondani, hogy mit akarnak hosszú távon, akkor nem lehet velük érdemben tárgyalni. Éppen ezért az az elképzelés, ami itt fölviláglik, hogy hogy bár több amerikai cégnek a tulajdonát nacionalizálták a háború elején, de erre fátylat dobunk, és mintha mi sem történt volna, folytatjuk, nem reális. Lehet, hogy egy politikus, akár Putyin, akár Trump, Trumpról inkább el tudom képzelni, mint Putyinról, azt gondolhatja, de hogy cégek milliárdokat öljenek ebbe, és aztán így járhatnak, én ezt nagyon kétlem. Szerintem az oroszoknak az a céljuk, hogy valamiképpen - és ebben egyetértenek Donald Trumppal - elintézzék azt, hogy Ukrajnából távozzon az amerikai támogatás. Nyilvánvalóan könnyes búcsút fognak inteni nekik a határ túloldaláról. Ebben a kérdésben Putyin és Trump gond nélkül meg tud egyezni. A problémát az okozza, hogy Trump ezt úgy képzeli el, hogy tűzszünet és béke lesz. Én orosz oldalról nem látom erre a készséget. Kicsit vágyvezérelt az a gondolkodás, hogy itt béke lesz. Putyinnak az a célja, hogy elérje azt, hogy az amerikaiak elmenjenek, de nem hiszem, hogy komolyan úgy gondolkodik, hogy béke lesz, és akkor az amerikai-orosz kapcsolatokban minden felvirágzik.
Oroszország és Amerika közötti üzletek széles spektrumot ölelnek fel, amelyek nemcsak gazdasági, hanem politikai és társadalmi dimenziókkal is bírnak. A két ország közötti kapcsolatokban a fegyverkereskedelem, az energiaexport, valamint a technológiai együttműködés kiemelkedő szerepet játszik. A béke és a tűzszünet kérdésén túl a tárgyalóasztalnál olyan témák is felmerülhetnek, mint a környezetvédelem, a kiberbiztonság, és a globális kereskedelmi megállapodások. Emellett fontos lehet a kulturális csereprogramok, amelyek elősegíthetik a két nép közötti megértést és együttműködést. A közös kihívások, mint például a globális felmelegedés vagy a terörizmus elleni harc, szintén relevánsak lehetnek a diskurzus során. Az üzleti kapcsolatok erősítése nemcsak a gazdasági növekedést segítheti elő, hanem hozzájárulhat a politikai feszültségek enyhítéséhez is, hiszen a kölcsönös érdekeltségek kialakítása gyakran új utakat nyithat a diplomáciai párbeszéd előtt.
Orosz szempontból egyértelmű, hogy a szankciós rendszer enyhítése kulcsfontosságú célkitűzés. Ez nem csupán a politikai játszmák része, hanem gazdasági szükségszerűség is, hiszen számos technológia elérhetősége korlátozott, míg a drágább alternatívákhoz való hozzáférés is komoly terhet ró rájuk. Ebben a játszmában az Egyesült Államok központi szerepet játszik. Az európai szankciós intézkedések önállóan nem képesek olyan hatékonyan működni, mint az amerikai és európai együttműködés. Az amerikaiak dominálják a színpadot. Ami az Egyesült Államok érdekeit illeti, nehéz megmondani, mi a valós céljuk. Az egyik legnagyobb nyereségük, ami talán nem is volt tudatos stratégia, a kontinens energiapiacának, különösen a gázszektornak a megszerzése. Nehezen elképzelhető, hogy az oroszok könnyedén visszakerülnének oda. Továbbá, van lehetőség érdemi párbeszédre a sarkvidéki területek felosztásáról is, ahol jelentős ásványkincsek rejtőznek. Ezek a természeti kincsek technológiai szempontból nem egyszerűen hozzáférhetők, de a jégolvadás következtében egyre inkább a felszínre kerülnek. Politikai szempontból pedig kérdéses, hogy mennyire hisznek a vezetők abban, hogy valóban képesek egymás országában befektetéseket eszközölni. A trumpi gondolkodásmód itt kulcsszerepet játszik, bár nem szeretnék mélyebben belemerülni ebbe, mivel nem vagyok szakértője. Azonban ha egy politikus úgy érzi, hogy komoly üzleteket köthet - mint ahogyan Trump gondolkodik - akkor könnyen elképzelhető, hogy más kérdések is terítékre kerülnek.
Mik lehetnek az orosz fél, különösen Putyin szemszögéből nézve, a legfontosabb érdekek? Milyen motivációk irányíthatják a döntéseit? Milyen lehetőségeket kínálhat Amerika számára? Felmerül a kérdés, hogy vajon a szankciók elkerülhetők lesznek-e a jövőben?
Egyértelműen tisztázni kell, hogy az Egyesült Államoknak nem volt jelentős befolyása az orosz gazdaságra a háború kitörése előtt. Az orosz gazdasági kapcsolatok inkább orosz-európai jellegűek voltak. Az Egyesült Államok részesedése az orosz exportban csupán néhány százalékot tett ki. A tőkepiacok területén is jelentős kivonulás történt az amerikai szereplők részéről 2014 után, nemzetbiztonsági megfontolások miatt. Az orosz fél bizonyos érdekeket tiszteletben tartott, még a konfliktus idején is; például a kazah olaj, amelyet amerikai konzorciumok termelnek ki, Oroszországon keresztül jut el a globális piacokra, és ezt az oroszok nem akadályozták meg. Ez részben Kazahsztán, részben pedig az Egyesült Államok érdekét szolgálta, ami egyfajta konszenzust tükrözött. Jelenleg azonban az oroszoknak nincsenek komoly lehetőségeik a visszatérésre az amerikai kapcsolatok terén. Nincs olyan érték, amit elvesztettek volna az Egyesült Államok oldaláról, és nincs mit helyreállítaniuk. Új megoldásokban kellene gondolkodniuk. A szankciós rendszer okozta fájdalom viszont valós, és ez nem automatikus. Még ha tűzszünet vagy egyfajta béke is kötésre kerül Ukrajnában, az nem jelenti azt, hogy a szankciók automatikusan megszűnnek. Ez külön tárgyalásokat igényel, és elképzelhető, hogy a szankciós rendszer kulcsfontosságú elemei továbbra is érvényben maradnak.
Vajon Putyin és Moszkva számára nem lenne-e fontos, hogy a tárgyalások során a 27 uniós tagállam képviselői is jelen legyenek? Vagy legalább néhány kulcsszereplő Európából?
Nemrégiben felmerült egy érdekes gondolat. Az orosz oldal szempontjából az elmúlt két hét eseményei meglepően kedvezően alakultak, sokkal inkább, mint ahogy azt ők előre várták. A tárgyalások során nem kockáztattak semmit, míg az amerikaiak aktívan beavatkoztak. Például a védelmi miniszter már a 2014 előtti ukrán határokról is lemondott, sőt, kijelentette, hogy Ukrajna nem fog NATO-taggá válni. Ezzel szemben az oroszok nem tettek hasonló lépéseket. Kezdetben úgy tűnt, hogy az oroszok azt érzékelték, az amerikaiak csökkenteni kívánják az ukrajnai elkötelezettségüket, ezért úgy döntöttek, hogy „vörös szőnyeget” borítanak az amerikaiak lába elé, hangsúlyozva békevágyukat és a megegyezés iránti hajlandóságukat, abban bízva, hogy az amerikaiak távoznak, és a konfliktus folytatódik a megszokott mederben. Ezzel szemben a helyzet radikálisan megváltozott, és láthatóan zavar támadt a nyugati oldalon, mivel az amerikaiak erőteljesen felléptek az ukránok ellen, miközben az európaiak háttérbe szorultak. Lehetséges, hogy az európai támogatás is ingadozik ebben a kaotikussá vált helyzetben. Az oroszok számára a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az amerikaiak békét várnak el tőlük. Putyin eddig mindig hangsúlyozta, hogy a béke még messze van, míg az amerikaiak azt állítják, hogy néhány héten belül meg kellene állapodni. Ebben a kérdésben azonban nyilvánvalóan nincs egyetértés. Az orosz stratégia valószínűleg az, hogy minél kevesebb nyugati támogatást kapjanak, és Ukrajna minél inkább elszigetelődjön, hogy a háború folytatódhasson a saját ütemükben. Ha viszont az amerikai oldal részéről felmerül a béke iránti elvárás, az komoly kockázatot jelent az orosz tárgyaló fél számára. Az oroszok valószínűleg úgy fognak reagálni, hogy ők is hangoztatják béke iránti vágyukat, de olyan feltételeket szabnak, amelyek mellett a béke megvalósítása gyakorlatilag lehetetlen.
Azt már említette, hogy ha tűzszünet lesz, majd pedig békemegállapodás születne, akkor Oroszországban nem lenne érezhető az, hogy az amerikai vállalatok aktivitása miként nőhet meg, mert nem hiányzik, nem mentek el, nem volt akkora befektetett amerikai tőke. De ugyanebben a helyzetben a tűzszünet, majd pedig békemegállapodás után Európa számára mi lenne a szükséges, mi az ideális, illetve mire számíthat? Gáz- és olajfronton szinte semmire?
Ha a vállalatok perspektíváját vizsgáljuk, érdemes észben tartani, hogy nem minden problémát lehet a politikai színtérre hárítani. Képzeljük el, hogy megszületik egy békemegállapodás, és a szankciókat is eltörlik – ez már egy elég optimista forgatókönyv. Azok a cégvezetők, akik okosan terveznek, alaposan mérlegelni fogják a helyzetet, hiszen senki sem tudja, mi vár ránk a jövőben. Személy szerint nem hiszek abban, hogy az orosz piacra való jelentős európai visszatérés, vagy az oroszok európai piacra való újbóli belépése bekövetkezne, mivel a felek valószínűleg attól tartanak, hogy a konfliktus bármikor újra kirobbanhat.
De ott sorakoznak a gázvezetékek, és az olajvezeték sem marad ki a képből. Az Északi Áramlat már üzemképes, így nem lenne szükség túlzott energia- és pénzbeli befektetésre ahhoz, hogy elinduljanak a földgázszállítmányok. Valójában hatalmas mennyiségeket lenne képes leszállítani.
Olajban érintetlen az infrastruktúra, azt inkább el tudom képzelni, hogy olajban legyen valami visszarendeződés. Azért nem lesz teljes körű, mert történtek befektetések most már az európai olajfinomítókban, és azt nem fogják parlagon hagyni, ha ott van lehetőségként. Vagy nagyon nagy árengedményt kell adniuk az oroszoknak, de orosz oldalon is történtek befektetések, az ázsiai piacokra irányították át a kapacitásokat. Nem lesz teljes körű visszatérés, de valóban, technológiailag, infrastruktúrában el tudom képzelni. Egy más üzleti modellel, vagyis nem lesznek annyira hosszú távúak a szerződések, és annyira kötöttek a szerződéses keretek, de valamennyire vissza lehet jönni. Ami a gázt illeti, annak, hogy visszatérjen a háború előtti állapot, és a valamennyivel olcsóbb földgáz Európába, két feltétele van. Az egyik, hogy nagy volumenben jöjjön az orosz gáz újra, ehhez főleg az Északi Áramlatra lenne szükség. Ez egy szankciós kérdés, mert azt az oroszok nem fogják tudni könnyen helyreállítani. Technológiailag lehet, hogy meg tudják csinálni, csak sok ideig fog tartani, és nem is tudom, hogy a dánok és az illetékes egyéb hatóságok ezt megengedik-e nekik. Ezek nemzeti hatáskörök. Az, hogy a lengyel vezeték elveszett, biztos, a lengyelek nem fogják újranyitni a gázvezetéket, az egy nemzeti hatáskör, nem fognak allokálni kapacitást a határon, az ukránokat még nem tudjuk, de végül is az Északi Áramlat már erre lenne képes, és az is kéne, hogy flexibilitást adjanak. Márpedig a flexibilitást az oroszok tudják biztosítani, azt kell ezen érteni, hogy télen többet raknak bele, nyáron meg kevesebbet. Ezt hosszú távú szerződések mentén szokás adni, márpedig abban nagyon kételkedem, hogy Európában bárki merne kötni hosszú távú szerződéseket az oroszokkal 15-20 évre, ami már a dekarbonizációnak jócskán a vége. Annyira megégették magukat a cégek, annyi per van a különböző arbitrázsbíróságokon, több tízmilliárdos, már megnyert perek vannak a Gazprom kárára, tehát a Gazpromnak fizetnie kéne, kevéssé valószínű, hogy ebbe még egyszer belemenjenek európai cégek, főleg közműcégek. Ebben nagyon kételkedem. Ebben a tekintetben a magyar helyzet kivételes. Legutóbb az osztrákok perelték be a Gazpromot, és bontották fel a hosszú távú szerződésüket. Nagyon nehéz elképzelni, hogy ezeket újrakössék. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a gázban visszajöhet valamennyi piaci részesedés, az némileg csökkentheti a gázárakat, de arra, hogy visszatér a nagy volumen és az a piacformáló erő, amikor Oroszország volt az alapellátó, és ezért nagyon alacsonyak voltak a földgázárak, nem számítok.
Három évvel a háború kirobbanása után az orosz gazdaság jelentős átalakulásokon ment keresztül. Az elsődleges hatások között szerepel a nemzetközi szankciók által okozott kihívások, amelyek rávilágítottak az orosz gazdaság sebezhetőségére. A nyersanyagok, különösen az olaj és a gáz exportja, továbbra is kulcsszerepet játszik, de a globális kereslet csökkenése, valamint a piaci bizonytalanságok miatt az árak ingadoznak. A belső gazdasági helyzet is változó, a fogyasztói kereslet csökkent, és a beruházások mértéke is visszaesett. A rubel árfolyama instabil, ami inflációhoz vezetett, és a lakosság vásárlóerejét csökkentette. Mindeközben az orosz kormány próbálta stabilizálni a gazdaságot különböző intézkedésekkel, például a támogatások és a gazdasági ösztönzők bevezetésével. Összességében az orosz gazdaság állapota továbbra is rendkívül összetett, a geopolitikai feszültségek és a belső gazdasági reformok szükségessége folyamatos kihívásokat jelentenek.
Jelenlegi helyzete az orosz gazdaságnak meglepően kedvezőnek tűnik, a várakozásokkal ellentétben. Amikor a háború kitörését követően a Nemzetközi Valutaalap 8%-os visszaesést prognoztizált, az orosz pénzügyminisztérium ennél is pesszimistábban 12%-ot jósolt. Emlékezetem szerint az orosz jegybank 2022-re 8-10%-os csökkenést várt, míg a valóságban mindössze 1,2%-os mínusszal zárták az évet. Ezt követően azonban a következő két évben 3%-os és 4%-os növekedést tapasztaltak. Az orosz gazdaság látszólag virágzik, a bérkiáramlás jelentős, ami az infláció emelkedéséhez is vezetett. A háború előtti időszakban Oroszország konzervatív fiskális politikát folytatott, amely az olajárak magas szintjén felhalmozott bevételek megtartására épült, elkerülve a piaci túlkínálatot. A közgazdasági elméletek szerint ez a megközelítés a válságok idején kifizetődő. Amikor a gazdaság nehéz helyzetbe került, a felhalmozott tartalékokat gyorsan a piacra engedték, így segítve át a nehéz időszakokon. Ez a politika Putyin részéről széleskörű támogatást élvezett. Jelenleg azonban az olajbevételeket, sőt azoknál többet is, egyre inkább a gazdaságba pumpálják.
Vagyis volt tartalék.
Volt tartalék, és nem tesznek most már félre, de volt 2021-ben, 2022-ben, még 2023 elején is egy hihetetlenül magas, történelmileg páratlan bevételük. A külkeraktívumok duplája volt az átlagosnak 2022-ben, amennyi a 2010-es évek végén volt, az a duplájára nőtt. Ebből a három forrásból 300-400 milliárd dollárnyi többlet jött be az orosz gazdaságba. Ez a 2024-es orosz GDP-nek a 15-20 százaléka. Ezt rázúdították főleg a védelmi iparra, amiből fakad, a klasszikus tüneteket látjuk, az egyetlen a rubelárfolyam, ami nem erősödött, de erősödnie kellett volna egy ilyen helyzetben, amikor sok dollárt kiengedsz a rendszerből.
Most nagyjából olyan 10 százalékos az infláció?
Igen. Klasszikus tünet, amikor ezeket az olajpénzeket kiengedik, a nagyon magas bérkiáramlás, ilyenkor elvileg erősödő rubelnek kéne lennie. Azért nem erősödik a rubel, mert nem lehet semmit se rubelért venni a szankciók miatt a használhatatlan nemzetközi körforgásban, de hatott ez a mechanizmus, mert tulajdonképpen össze kellett volna omlania a rendszernek. Ehhez képest volt egy 40 százalékos leértékelődés úgy, hogy most már totális ketrecbe van rakva a fizetési rendszer szintjén az orosz gazdaság. Egyszerűen nem lehet ügyleteket normálisan kezelni velük. Ehhez képest az, hogy még mindig van vásárlóértéke, nagyon nagy siker. A probléma az, hogy ezek a tartalékok kimerültek. Már az idei költségvetésben is az látszik, hogy adókat kellett emelni, hozzányúltak a személyi jövedelemadóhoz, pedig ahhoz nem nyúltak 2000 óta érdemben. Hozzányúltak a különböző vállalati adókhoz is, elég nagy kiadási rés van a gazdaságban. A tartalékok jelentős mértékben megcsappantak, ám továbbra is növelik a katonai kiadásokat, 6,2 százalékon lenne idén a honvédelmi büdzsé a nemzeti össztermék arányában. Ez mintegy 2 százalékos növekedés tavalyhoz, tavalyelőtthöz képest. Ez egy olyan lyukat hagy a költségvetésben, amire nincs válasza most a gazdaságpolitikának. Arra se, hogy ezt miből fogják fedezni. Éppen ezért nem értek egyet azokkal a közgazdászokkal, akik azt mondják, hogy akkor itt a vége. Továbbra is lehet folytatni a háború finanszírozását, csak más feltételek és más finanszírozási megoldások mellett.
Meddig tartható fenn ez az állapot? Ha a tartalékok elfogytak, akkor 2025-ben, ha folytatódna a háború, miből finanszírozná azt Oroszország?
Körülbelül fél tucat lehetséges irányvonal létezik. A belföldi megtakarításokat már elkezdték megcsapolni, olykor egészen drasztikus módon, és most már olyan cégek is államosítást szenvednek el, amelyek nem álltak politikai reflektorfényben. A pénznyomtatás lehetősége nem újkeletű, eddig viszont nem nyúltak ehhez az eszközhöz. Talán a külföldi piacokon is megpróbálhatnak kölcsönöket felvenni, bár ez nem egyszerű egy ilyen szankcionált rendszerben; Kína lehet az egyik potenciális partner, vagy akár a családi vagyont is értékesíteni lehet. Ezek a lehetőségek bármilyen kombinációban megjelenhetnek, és mindegyik paradigmaváltó hatással bírhat. Vagy társadalmi feszültségeket generálnak, mint ahogy a magasabb infláció is, vagy olyan külpolitikai elköteleződéseket hoznak létre, amelyekre nem készültek fel. Mindezek ellenére Putyin számára ezek a lehetőségek ott állnak, ha a háború folytatása a célja. Így tehát, bár kedvezőtlenebb körülmények között, a pálya folytatása lehetséges. Az igazi veszély azonban nem csupán a háború folytatásában rejlik, hanem abban, hogy az orosz gazdaság sérülékenyebbé vált a romló külső körülmények miatt. Az olajárak csökkenése gyakran gazdasági válságot von maga után világszerte, és ez bármikor bekövetkezhet. Gondoljunk csak 1998-ra, amikor az orosz gazdaság összeomlott, vagy a kisebb mértékű válságokra 2009-ben és 2014-ben. Ha az olajárak visszaesnek, és nem marad meg az erős külkereskedelmi aktívumuk, az orosz állampolgárok gyorsan szembesülhetnek a valósággal. Hiányzik az a tartalék, amit korábban évek alatt felhalmoztak. A helyzet komolyságát jól tükrözi, hogy a fő kockázat Putyin számára abban rejlik, mennyire képes elviselni ezt a fenyegetést, és mennyire fontos számára az ukrán háború folytatása.
Gazdasági szempontból Putyin számára a jelenlegi helyzetben több stratégiai lehetőség is felmerül. Az egyik lehetséges lépés a háború intenzitásának csökkentése lenne, miközben a harci állapotot fenntartja. Ez lehetővé tenné számára, hogy véget vessen a konfliktus egy részének, anélkül, hogy teljesen elveszítené a befolyását a területeken, amelyeket eddig megszállt. Másik opcióként, ha Putyin heteken belül tűzszünetet kötne, azzal diplomáciai győzelmet arathatna, legalábbis a nemzetközi közvélemény előtt. Ezzel a lépéssel enyhülhetne a gazdasági nyomás, amelyet a szankciók és a háborús költségek gyakorolnak Oroszországra. A politikai környezet változása, mint például az elnökváltás egy másik országban, potenciálisan kedvező helyzetet teremthet Putyin számára. Ez lehetőséget adhat arra, hogy visszahúzódjon a konfliktusból, miközben próbálja stabilizálni a helyzetet, és újraépíteni Oroszország nemzetközi kapcsolatait. Viszont Putyin úgy is dönthet, hogy kitart a jelenlegi állapot mellett, hiszen a háború finanszírozása és a társadalom közönyének kihasználása révén akár évekig is elhúzható a konfliktus. Ha sikerül elérnie, hogy a társadalom számára is érthetővé váljon a háború célja, akkor a hosszú távú harc mellett is stabilizálhatja a hatalmát. Összességében Putyin előtt álló választások rendkívül összetettek, és a döntései nagyban függenek a belső és külső politikai környezettől is.
A jelenlegi orosz gazdasági helyzet rendkívül összetett, és nehézségek tükröződnek a modell működésében. Jelenleg a háborús kiadások révén a költségvetés viszonylag bőséges forrást biztosít a gazdasági tevékenységek számára, de ha a konfliktus véget ér, komoly kihívások várnak a rendszerre. Az új tartalékok felépítése elengedhetetlen lesz, hiszen a jövőben, amikor a globális olajárak csökkenése bekövetkezik, a gazdaság stabilitása érdekében feltétlenül szükség lesz a tartalékok újjáépítésére. Az orosz gazdaságban jelenleg is tapasztalható egyfajta befektetési hiány, hiszen az elmúlt három év számos lehetőséget kihagyott, ami az infrastruktúra állapotának romlásához vezetett. A háború vége egy új korszakot nyithat meg, de ez a változás nem ígérkezik zökkenőmentesnek. Az orosz pénzügyminisztérium már most is jelentős lassulást prognosztizál, a növekedési ütemet 0 és 2 százalék között várják, ami drámai visszaesést jelent a korábbi négyszázalékos ütemhez képest. Ez a tendencia valószínűleg még inkább érvényesülni fog, amikor a fegyverkezési költségek csökkennek. Putyin számára azonban a gazdasági kérdések nem tűnnek elsődlegesnek. A geopolitikai és politikai aspektusok sokkal inkább foglalkoztatják, és úgy tűnik, hogy az ukrán és nyugati kapcsolatokban keresi a maximális előnyöket, a gazdaság pedig csak akkor kerül a középpontba, amikor a problémák kényszerítően jelentkeznek. A jövő tehát nemcsak a gazdasági kihívásokról, hanem a politikai játszmák kimeneteléről is szól.
A felpörgetett hadigazdaság nem segíthet? Mondta, hogy esetleg ezt majd visszafogják. Nem lehet, hogy a hadigazdaságot, a hadiipart ugyanilyen szinten tartják, és majd akár külföldre eladják ezeket az eszközöket?
Nem tudom, hogy ki veszi meg ezek után, amit láttunk az ukrán fronton az orosz hadsereg részéről, tehát hogy hova lehet ezt eladni. Összességében persze, fönn lehet tartani ezt a magas fegyverkezési rátát, de ez már nem tehető meg a korábbi feltételek mellett. Egyre romló makrogazdasági feltételek mellett tehető csak ez meg, és így is a kockázatok egyre nőnek. Ez a klasszikus öngyilkosság. A Szovjetunió 2, mondhatnám azt.
Mennyire pörgött fel a hadigazdaság?
Pontos számokat nem tudok mondani, mert ennél hozzáférhetőbb adatokat is titkosított az orosz gazdaság. De azért azt látjuk, hogy a gyártás nagy mértékben felpörgött Oroszországban, de még mindig nem elég ahhoz, hogy érdemben ellássa az orosz csapatokat. Azokat az igényeket, amelyek tankban, lőszerben hirtelen jelentkeztek, Oroszország egyedül nem képes jelenleg fedezni. Éppen ezért a nehéztechnika viszonylag szűkösen áll rendelkezésre, ezt nem képes az orosz gazdaság pótolni. E tekintetben roncsderbi van kialakulóban az ukrán és az orosz fél között, minden hadsereg profin felszerelt hadseregekként kezdi, és aztán tömeghadseregek fejezik be. Ez az orosz-ukrán háborúra is igaz. De jelenleg ez adja az orosz gazdaság növekedésének az ütemét. Lehet látni, hogy például kultúrára, egészségügyre, oktatásra a költségvetési tételeket teljes egészében kifacsarták. Még nőnek, de az inflációhoz képest sokkal kisebb mértékben. A költségvetést nagyon jelentős mértékben átrendezték, és majdnem minden a honvédelemre megy, ott majdnem két és félszeres növekedés következett be négy év alatt.
Ukrajna gazdasági helyzete jelenleg rendkívül nehéz és bonyolult. Az orosz agresszió következtében az ország infrastruktúrája jelentős károkat szenvedett el, ami az ipari termelést és a mezőgazdaságot is érinti. Az alapvető szolgáltatások, mint az energiaellátás és a közlekedés, komoly kihívásokkal néznek szembe, ami tovább rontja a gazdasági helyzetet. A háború következményeként sok vállalkozás kénytelen volt bezárni, míg mások a működésüket jelentősen csökkentették. A munkaerőpiac is súlyosan érintett, hiszen sok ember kényszerült elhagyni az országot, míg mások a frontvonal közelében maradtak. A nemzetközi támogatások és segélyek kulcsfontosságúak a gazdaság stabilizálása érdekében, de a helyzet rendkívül bizonytalan, és a jövőbeli kilátások is homályosak. A mezőgazdaság, amely Ukrajna egyik fő gazdasági pillére, szintén komoly nehézségekkel küzd, hiszen a termőföldek és a termények biztonsága is kérdéseket vet fel. Az ország gazdasági helyzete tehát a háború alakulásától függ, ami miatt a helyzet minden nap változhat.
Mit lehet mondani egy olyan gazdaságról, amely elvesztette területének 15-16 százalékát, gyakorlatilag majdnem ötödét, és folyamatosan bombázások, lövések kereszttüzében áll? A lakosság jelentős része elmenekült, ami az első évben katasztrofális következményekkel járt. A nemzeti össztermék körülbelül 30 százalékkal csökkent, ami rendkívül súlyos csapást jelentett. Bár a statisztikákban lehet találni pozitív számokat, az alaphelyzet mégis aggasztó. A nemzeti össztermékének fele külföldi támogatásokból és hitelekből származik, amelyek jelentős része fegyverkezésre fordítódik. Ez a külső támogatás nélkül nem lenne fenntartható, hiszen a nyugati országok segítik az ukrán gazdaságot, amely így életben maradhat. A piac is hajlandó volt finanszírozni ezt a helyzetet, mivel látható volt, hogy a nyugati garanciák révén Ukrajna nem süllyed teljesen a káoszba. Azonban ha a helyzetet békeidőszak szempontjából vizsgáljuk, a kép rendkívül aggasztó.
Amennyiben beköszönt a tűzszünet, vagy akár a tartós béke, Ukrajna helyzete valószínűleg kedvezőbb lehet, mint Oroszországé. A gazdaság helyreállítása könnyebbé válhat, hiszen a háború utáni újjáépítés jelentős lehetőségeket kínál a GDP növelésére. Az újjáépítési projektek révén fellendíthető a konjunktúra, ami hozzájárulhat az ipari szektor fejlődéséhez és a gazdasági erősödéshez. Ukrajna tehát, ha sikerül stabilizálnia a helyzetét, jelentős előnyökhöz juthat a jövőbeli gazdasági növekedés szempontjából.
Pozitív számokat, főleg az elején, nyilvánvalóan egészen magasakat lehet teremteni, pusztán azáltal, hogy nem lesz naponta szétlőve, mondjuk, az elektromos hálózat. Ha arra gondolunk, hogy egy ilyen hatalmas visszaesés után, ha a béke beköszönt, talán pár millióan visszamennek dolgozni, újra normálisan meg lehet művelni a földeket, lesz áram, lesz gáz, és működik az ország. Abban, hogy a 2021-es szintre vissza tudják emelni az ukrán gazdaságot, elég erős kételyeim vannak. Hiába lesz nagyon olcsó az ukrán munkaerő, meg az ukrán energia, továbbra is egy háború által fenyegetett ország marad Ukrajna. Ezen nem fogunk tudni érdemben változtatni. Évek kellenek ahhoz, hogy bebizonyosodjon, hogy ez béke és nem tűzszünet. Hiába tesz az az Európai Unió valamiféle kereskedelmi könnyítéseket, nagy befektetési hullámra nem számítok.
Ukrajna tőkevonzó képessége, akár az Egyesült Államok, akár Európa irányába, valószínűleg nem fogja meghaladni Oroszországét. Felmerül a kérdés, hogy az ország iránti bizalom és a befektetési kedv milyen mértékben befolyásolja a potenciális befektetőket, és vajon a hasonló félelmek, amelyek Oroszország esetében is megjelentek, Ukrajna esetében is érvényesülnek-e. A politikai instabilitás, a korrupció és a gazdasági kihívások mind olyan tényezők, amelyek árnyékot vethetnek Ukrajna befektetési kilátásaira.
Nem hiszem, hogy az első években a piaci alapú befektetések jelentős mértékben növekednének. Amennyiben azonban lépésről lépésre kiderül, hogy a helyzet tartósnak bizonyul, és a rendezés nem csupán átmeneti megoldás, akkor lehetséges, hogy elindul valami fejlődés. Viszont fontos hangsúlyozni, hogy Ukrajna nem egy szétlőtt Nyugat-Németország. Az ország korábban korrupt, oligarchikus rendszerrel és bürokratikus nehézségekkel küzdött, ráadásul a külföldi befektetésekkel szembeni ellenállás is erős volt. Hogy ebben a tekintetben történt-e változás, azt nem tudom, de újabb, kedvezőtlen jelzőkkel tudnám csak illetni a helyzetet. Az adósságrendezés szinte elkerülhetetlen, mivel Ukrajna valószínűleg nem lesz képes visszafizetni azt a hatalmas összeget, amit eddig kapott.
Ötszáz milliárd dollárról beszélünk.
Már korábban sem voltak szépek ezek a számok. Az amerikaiak nagyobb részben adtak katonai segélyt, és az nem visszatérítendő. 18 milliárddal nőtt a hitelállomány, huszonvalahány milliárdot adtak vissza nem térítendő segélyként az európaiak, leginkább az európai intézmények, főleg hitel formájában. Nem gondolom, hogy ezt különben hitelnek gondolták, de ettől függetlenül ezeket majd valamikor le kell írni. Kell egy adósságrendezés, és élő pénzt kell belefektetni, ebben reménykedhetnek. Ha ez politikai kérdés lesz, lesz annyi donor, amelyik mennyiségű pénzt Ukrajnába öl, akkor igen, akkor nagyon szép számokat fognak tudni produkálni a helyreállítás során, egy nagyon alacsony bázisra.
Meg lehet azt most mondani, hogy a 2021-es szintet hány év alatt érheti el Ukrajna?
Nem tudjuk, hogy milyen területre vonatkozóan számolunk, és szerintem sokan nem fognak visszatérni az országba. Ahogy múlik az idő, úgy teremtik meg az egzisztenciákat Lengyelországban, Németországban, Ausztriában, ahova menekültek. Születtek mindenféle becslések, hogy hány százmilliárdot kéne rákölteni, a legutóbbi, azt hiszem, 500 milliárd dollár volt. Erősen kételkedem, hogy ha a háborúban nem adtunk ennyit, majd a békében fogunk adunk. De nem is kell, ennél sokkal kisebb számokkal is el lehet érni nagyon impozáns növekedést. Az ukrán GDP, még a háború előtt is, nagyságrendileg a magyarral egyezett, csak négyszer akkora lakosságszámra vetítve. Nem egy nagy gazdaságról van szó, most meg már végképp nem, viszonylag kis pénzekkel is érdemi javulást lehet elérni. Az kéne, hogy hosszabb távon ez ne politikai alapon történjen, hanem valóban üzleti lehetőséget lássanak az emberek Ukrajnában, de ez nem az első években lesz.
Ukrajna gazdasági potenciálja rendkívül sokrétű, hiszen az ország gazdag természeti és mezőgazdasági erőforrásokban. Az alábbiakban néhány kulcsfontosságú területet emelnék ki, amelyek hozzájárulhatnak a jövőbeli gazdasági növekedéshez: 1. **Mezőgazdasági erőforrások**: Ukrajna a "Gabona Kamrája" néven ismert, mivel hatalmas, termékeny földterületekkel rendelkezik. Az ország a világ egyik legnagyobb búza- és kukoricatermelője, és jelentős szereplő a napraforgóolaj piacán is. A mezőgazdaság modernizálása és a fenntartható módszerek bevezetése új lehetőségeket teremthet a növekedésre. 2. **Természeti erőforrások**: Ukrajna jelentős ásványi nyersanyagokkal rendelkezik, beleértve a szenet, vasércet, mangánt és kőolajat. A bányászati szektor fejlesztése és a nyersanyagok hatékonyabb kihasználása kulcsfontosságú lehet a gazdasági fellendülés szempontjából. 3. **Energiaforrások**: Az ország nagy potenciállal bír megújuló energiaforrások terén, mint például a szél- és napenergia. Ezen területek kiaknázása nemcsak a fenntartható fejlődést segítheti elő, hanem az energiafüggetlenség növelését is. 4. **Ipar és innováció**: Ukrajna ipari szektora, különösen a gépgyártás, az elektronika és az IT területén, szintén jelentős fejlődési lehetőségeket rejt magában. A technológiai innovációk és a startup-kultúra támogatása hozzájárulhat a gazdaság diverzifikálásához. 5. **Turizmus**: Az ország gazdag kulturális örökséggel és természeti szépségekkel rendelkezik, amelyek vonzó célpontokká tehetik Ukrajnát a turisták számára. A turizmus fejlesztése új bevételi forrást jelenthet. Ezek a tartalékok és lehetőségek együtt alkothatják Ukrajna jövőbeli gazdasági növekedésének alapját, ha a megfelelő politikai és gazdasági környezetet tudják megteremteni a fejlődéshez.
A mezőgazdaság mindig is egy stabil alapot jelentett. A háború előtt az ukrán export körülbelül egyharmadát, sőt, akár 40%-át is a mezőgazdasági termékek adták. Ez egy kritikus tényező, amely arra utal, hogy más opciók nem álltak rendelkezésre. Ukrajnában a kohászat hagyományosan erős iparág volt, de az 1990-es évek után, hosszú ideig, csak vegetált. Ennek az üzleti modellje az olcsó orosz energiaforrásokra és a viszonylag nyitott európai piacokra épült. Ráadásul egy oligarchikus struktúra is működött, amely nem fizetett jelentős adókat, ez pedig a kohászat, főleg a kis üzemméretek esetében, súlyos problémákat okozott. Azóta az ukrán gazdaság előtt nem igazán nyíltak meg új lehetőségek. A nagy nyugati multinacionális cégek nem léptek be az országba, és ami külföldről érkezett, az főként kisebb feldolgozóipari beruházások voltak, mint például a textilipar, mely az olcsó munkaerőre támaszkodott, vagy egyszerűbb termékek, mint a mosógépek összeszerelése. Az ukrán gazdaság vagy az olcsó munkaerőre, vagy az ország ásványkincseire támaszkodhat. A legnagyobb kihívást azonban a politikai megosztottság és a szélsőséges korrupció jelenti, különösen Janukovics idején, amikor egy kleptokrata rendszer uralta az országot. Személyesen szerveztem konferenciákat Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban, és Ukrajna messze a legproblémásabb helyszín volt. Egyszerű valutatranszferek végrehajtása szinte lehetetlen volt, a pénz átutalása helyett készpénzt kellett hozni. Magyar és kelet-közép-európai cégektől érkezett visszajelzések alapján Ukrajna a legnagyobb kihívásokkal küzdött. Ez a fő probléma, és ezen kellene változtatni. Azt hiszem, hogy jelenleg azonban Ukrajnában nem ezzel foglalkoznak.
Ha tűzszünet és béke jön, megkezdődik az újjáépítés, európai, amerikai, kínai pénzből, akármilyen pénzből, kik vehetnek abban részt? Elsősorban európai, amerikai, vagy akár orosz, kínai vállalatok is? Bár nem hangzik egy rommá lőtt ország esetében túl jól, de ki profitálhat ebből leginkább?
A fejlesztési és helyreállítási segélyek világában a pénz átadása ritka esemény. Ahelyett, hogy egyszerűen odaítélnék a forrást, gyakran inkább a keretösszeget határozzák meg, és az érintett országoknak kell megmondaniuk, mire van szükségük. Például az amerikai katonai támogatás esetében nem az ukránok kaptak készpénzt, hanem azt a megoldást választották, hogy a forrást felhasználva itthon vásárolnak fegyvereket, cserébe az ukrán hadsereg régi eszközeiért. Ez a gyakorlat jól illusztrálja a nyugati fejlesztési rendszert. Európának ebben a helyzetben fontos szerepe lehet, hiszen a kontinensnek ambíciója és felelőssége van a válság kezelésében. Azok az országok, amelyek szoros kapcsolatot ápolnak Ukrajnával, és a háború idején is aktívan támogatták Kijevet, valószínűleg kulcsszereplőkké válnak. Ebből a mintázatból egy olyan együttműködés bontakozhat ki, amelyben a segítségnyújtás nem csupán ajándék, hanem kölcsönös érdekeken alapuló megállapodás. Azonban Ukrajna számára ez nem egyszerű, hiszen a gazdasági helyzete miatt korlátozottak a lehetőségei. Az ország főbb erőforrásai a termőföld és ásványkincsek, de ezeken kívül más értékes ajánlattal nem tud szolgálni, ami megnehezíti a helyzetét a nemzetközi támogatások terén.
A mezőgazdasági lehetőségek vonzereje nem csupán Amerika vagy Európa számára elhanyagolható.
A témában valóban felmerült érdeklődés, különösen a kínai befektetők részéről, akik jelentős, európai és magyar szemmel nézve szokatlan mennyiségű földterület megvásárlására törekedtek. A földvásárlás és -birtoklás kérdése mindig is vitatott, főleg olyan nagy volumenű tranzakciók esetén, mint amilyenekről szó van. Politikai szempontból is izgalmas kérdés, hogy engedélyezik-e az eladásokat. Ugyanakkor, ha az ukrán fél biztonsági garanciákat keres, egy jelentős külföldi tőke jelenléte akár puha biztonsági garanciának is felfogható — nem feltétlenül kemény megoldás, de mégis egy alternatíva. Ezen érdemes lenne elgondolkodniuk. Azonban kétségeim vannak afelől, hogy ebből mi valósulhat meg. Jelenleg Ukrajnában a nemzeti identitás és a szuverenitás érzése a csúcspontján van, így rendkívül nehéz lenne bármilyen nemzeti vagyont külföldi kézbe adni. Ez a helyzet már a háború előtt is problémás volt, most pedig még inkább fokozódik.
