A parajdi sóbányát elöntő Korond-patakot csőbe terelték. | Krónika Online

A Soltuz által az Agerpres hírügynökségnek adott tájékoztatás szerint a patak csőrendszerbe integrálása után a kivitelező cégnek további betonozási feladatokat kell elvégeznie a vezetékrendszer befogadó szakaszán. Ezen kívül a domboldal stabilizálása érdekében fémsodronyokkal és fémvázzal kell megerősíteniük a csőrendszert.
Ovidiu Ianculescu, a Maros vízügyi igazgatóság vezetője beszámolt arról, hogy a patak vizét hajnali 4:30 körül sikerült bevezetni a csőrendszerbe, miután a vízhozam másodpercenként 0,8 köbméterre emelkedett. Kiemelte, hogy azóta ez a mennyiség 0,2 köbméterre csökkent. Továbbá tájékoztatott arról is, hogy a patak elvezetését követően eltávolítják a területről a nagy teljesítményű szivattyúkat, és a patak vizének sótartalmát folyamatosan monitorozzák, viszont az utóbbi időben nem tapasztaltak növekedést ezen a téren.
Paul Bejan, a kivitelező cég ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a Korond-patak elvezetésének célja az volt, hogy megakadályozzák az édesvíz és a só kapcsolatát. Júniusban ugyanis a patak mentén áthaladó magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe szivárgott, ezzel súlyos ökológiai problémákat okozva. Bejan az elvégzett feladatot egyedinek és rendkívül nehéznek minősítette, hiszen a munkálatok során nap mint nap új kihívásokkal kellett szembenézniük. A folyamatos omlásveszély is hozzájárult a nehézségekhez - tette hozzá az MTI. Azt is megjegyezte, hogy a hátralévő feladatok néhány napot vesznek igénybe, ám a jövőben újabb beavatkozásokra lehet szükség a megnövekedett vízhozam esetén, amelyet a jelenlegi csőrendszer már nem tudna kezelni.
A Korond elvezetése után továbbra is kérdéses, mi vár ránk, és hogy a hatóságok nekilátnak-e a sóbányát elárasztó víz kiszivattyúzásának. Radu Miruță gazdasági miniszter nemrégiben aggasztó információkkal szolgált: nyilatkozata szerint a sóbánya födémje a lejtőkről beszivárgó víz következtében folyamatosan vékonyodik, és heves esőzések esetén fennáll a veszély, hogy a szerkezet összeomlik. A tárcavezető szakértőkkel való konzultációt követően a múlt héten kijelentette, hogy a bányát már nem lehet megmenteni; a kérdés már nem az, hogy beomlik-e a födém, hanem az, hogy mikor és milyen körülmények között fog ez megtörténni. Miruță úgy véli, hogy a bánya helyén egy tó alakulhat ki, ami nem csupán szerkezeti problémákat jelent, hanem ökológiai és természeti katasztrófákhoz is vezethet.