"Az együttműködés és a közös erőfeszítések számomra a leglényegesebbek."

A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya május 17-én Ipolyvarbón tartotta tisztújító területi konferenciáját. Ezen a fontos eseményen a küldöttek titkos szavazással, 92%-os támogatottsággal választották meg a megbízott járási elnököt, Kliment Évát az elnöki posztra. Ezzel a döntéssel a területi választmány történetében először került női vezető a csúcsra. Az alábbiakban Kliment Évával készült interjút olvashatják.

Kedves Éva! Ha jól tudom, Ipolyszécsénykén már gyermekkorodban, a szülői házban "megfertőződtél" a Csemadokkal. Miért is?

Igen, lényegében beleszülettem a Csemadokba. A szüleim nemcsak aktív tagjai voltak a helyi alapszervezetnek, de apum hosszú ideig elnöke is volt. Akkoriban - a 60-as években - nagyon jól működött nálunk a Csemadok. Sokszor a színdarabpróbák is nálunk voltak, de többször megfordult nálunk Rados Pali bácsi, Bányai Géza, Koncz Béla, hogy csak néhány nevet említsek az akkori járási vezetőségből.

Az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban oszlopos tagja voltál a József Attila Irodalmi Színpadnak, de rendszeresen és sikeresen szerepeltél a versmondó versenyeken is. Hogyan emlékszel vissza ezekre a szép időkre?

Már kiskoromban is felfedeztem, hogy a szavalás számomra nem csupán hobbi, hanem igazi szenvedély. Szinte minden iskolai és falusi rendezvény színpadán feltűntem, és ezek az élmények mély nyomot hagytak bennem. Emlékszem, hogy a volt polgármesterünk, aki néhány évvel fölöttem járt az iskolában, még ma is emlegeti azt a szavalatomat, amit egy pioníravatáskor adtam elő. Egy másik emlékezetes pillanat volt, amikor Zsélyi Nagy Lajos, a neves zsűri elnöke, a szavalóversenyen kérte tőlem a második verset is. Akkoriban ez nem volt mindennapi eset, így nem készültem rá különösebben. A szünet előtt azonban bejelentették, hogy el kell mondanom a második verset is, és mivel nem volt nálam a szöveg, csak bíztam a szerencsémben. Szerencsére Heltai Jenő "Vén pad" című verse annyira megfogott, hogy a zsűri a hosszas hallgatásomat csupán hatásszünetnek vélte, így végül én nyertem a versenyt. Amikor a gimnáziumba kezdtem járni, izgatottan jelentkeztem a József Attila Irodalmi Színpadra, ahol külön felvételit kellett teljesítenem. Bár minden pénteken, míg mások a hétvégét várták, mi próbákra jártunk, mégis csodás emlékekkel gazdagodtam. A Komáromi Jókai Napokon való fellépések is felejthetetlenek voltak, és ez csak a jéghegy csúcsa. Hálás vagyok Vass Ottónak, az iskolai magyartanáromnak, és Trevalec Lászlónak, aki az alapiskolában támogatta az előadói készségeimet. Emlékszem, nyolcadikos voltam, amikor egy interjú során megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e színésznő lenni. Bár mindig is élveztem a szereplést, valahogy sosem merült fel bennem a gondolat, hogy ezt a pályát válasszam.

Érettségi után a Pannonhalmi Szent Gellért Hittudományi Főiskolára léptél be, ahol mélyebb bepillantást nyertél a hit és vallás világába. Hitoktatói pályafutásod a főiskola befejezése után kezdődött, és az évek során számos diák életére hatottál, miközben a hit tanításával foglalkoztál. Milyen tapasztalatokat és élményeket gyűjtöttél ezen az úton?

Dobos Péter atya ösztönzésére kezdtem el az iskolát. Ha visszatekintek a kezdetekre, kicsit furcsa, hogy ez az út hogyan indult el. A válásom után a legfájóbb dolog az volt számomra, hogy nem vehettem részt a szentségekben, ezért egy kérvényt nyújtottam be a püspökséghez. Akkoriban Dobos atya volt a plébánosunk, aki felfigyeltem a fogalmazási stílusomra, és arra kért, hogy tudósítsak az egyházi eseményekről a Remény folyóirat számára. Később ő bátorított, hogy jelentkezzek a hitoktatói főiskolára. Bár nem volt könnyű a munka mellett tanulni, a gyerekeimnek öröm volt, hogy együtt tanulhatunk. 2001-ben a Pannonhalmi Bencés Főapátságban vehettem át a diplomámat Várszegi Asztrik főapát kezei között. Nem mondhatom, hogy mindig is hitoktató szerettem volna lenni, de a tantárgyak rendkívül izgalmasnak bizonyultak, és a téma mélyen érdekelt. Az egészségügyi problémák miatt kénytelen voltam otthagyni a korábbi munkahelyemet, így néhány évig az ipolyhídvégi Szent Rita Egyházi Iskolában tanítottam hitet, rövid időre pedig Inámban és Ipolynyéken is helyettesítettem. Hosszú évekig szerkesztettem a Dobos atya által indított Éltető Fény című ipolyhídvégi egyházi folyóiratot, amely szívügyemmé vált.

Mivel a szép szó és a magyar kultúra iránti szenvedélyed mélyen gyökerezik benned, talán meglepő, hogy egy időre egy viszonylag "prózai" feladatot választottál: Ipolyszécsénykén a Jednota üzlet vezetőjeként tevékenykedtél. Valószínű, hogy ezt a kihívást inkább a körülmények hozták, mintsem a vágyad vezérelt volna, hiszen ez a feladat komoly felelősséggel járt.

1987 óta Ipolyszécsénykén, egy nevelőotthonban dolgoztam éjszakás nevelőnőként. Meg kell mondanom, hogy ez nem volt éppen egy idilli időszak az életemben. Amikor értesültem arról, hogy a Jednota üzlet vezetője nyugdíjba készül, úgy döntöttem, hogy elvégzem a vezetőképző tanfolyamot, és sikerült elnyernem ezt a pozíciót. Közel egy évtized elteltével azonban az egészségem miatt kénytelen voltam váltani, mivel a fizikai munkát – mint például a kartonok és ládák cipelését – már nem bírtam. Ebben az időszakban fejeztem be a főiskolát, így lehetőségem nyílt hitoktatóként elhelyezkedni, ahogy azt korábban is említettem. Az orvosom javaslata alapján kerestem egy olyan munkahelyet, amely nem igényelt folyamatos állást vagy ülést, ezért egy rövid időre a Lilium Aurum Könyvkiadónál dolgoztam. Ekkor már a Kürtös tördelőszerkesztője voltam, ami bátorságot adott ahhoz, hogy ide jelentkezzek. Mégis, a szívem mindig is a hazámban húzott, mert a városi élet nem volt nekem való. 2005-ben, amikor felajánlották a helyet a Hont-Ipoly Művelődési Központban, azonnal igent mondtam, örömmel tértem haza, hiszen Dunaszerdahelyen csak próbaidős voltam, így ez nem okozott gondot. Annak ellenére, hogy Nagykürtösön egyedüli magyarként dolgoztam, és a kollégáim közül senki sem beszélt magyarul, én mégis úgy éreztem, hogy hazaérkeztem. Ez a munkakör volt az, amire vágytam. Egészen a közelmúltig, a nyugdíjba vonulásomig itt dolgoztam, és mindig is a kisebbségi kultúra volt az, amihez tartozni éreztem magam.

Mikor és hogyan csatlakoztam a Csemadok területi választmányához, az egy érdekes és emlékezetes időszak volt az életemben. Az események egy véletlen találkozóval kezdődtek, ahol több helyi közéleti szereplővel ismerkedtem meg. Az ottani beszélgetések során felmerült a közösségünk fejlesztésének fontossága, és ez inspirált arra, hogy aktívan részt vegyek a helyi ügyekben. Néhány hónappal később, egy nyilvános fórumon, ahol a Csemadok terveit és céljait vitatták meg, éreztem, hogy a szívügyemhez közel áll a szervezet munkája. Ekkor döntöttem el, hogy ringbe szállok a választmányi tagságért. A választások során a közösség támogatásával végül sikerült elnyernem a tisztséget. Azóta is elkötelezetten dolgozom a helyi kultúra és hagyományok megőrzéséért és népszerűsítéséért.

1995-ben megszűnt a Csemadok állami pénzügyi támogatása, és Bányai Géza, a fizetett titkár, nyugdíjba vonult. Ekkor, 1996-ban, én, Bodzsár Gyula, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának titkára lettem. Javaslatom alapján a járási konferencián megválasztottak a területi választmány tagjává, és a következő konferencián, 1999-ben, alelnökké választottak. Ezt a tisztséget több választási cikluson át betöltöttem, miközben hosszú évekig a titkári feladatokat is elláttam. 2019-től pedig hivatalosan is én lettem a titkár. Aztán 2023 októberében, amikor Balogh Gábor, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának elnöke, váratlanul elhunyt, az elnökség és a területi választmány egyhangúlag úgy döntött, hogy a következő járási konferenciáig én képviseljem a szervezetet.

A területi választmányban betöltött tisztségeid során szerzett tapasztalataidat hatékonyan hasznosítottad megbízott elnökként is. Járási elnökként milyen kulcsfontosságú feladatokat tartasz a legprioritásosabbnak?

Az összefogás és a közös munka számomra a legfontosabb alapkövek. Balogh Gábor magasra tette a mércét, és én elkötelezetten szeretném folytatni ezt a munkát. Az együttműködés nemcsak az alapszervezetekkel, hanem az iskolákkal, önkormányzatokkal és mindazokkal is fontos, akik számára lényeges a magyar identitás megőrzése és kultúránk fennmaradása. Mivel kevesen vagyunk, elengedhetetlen, hogy elkerüljük a széthúzást. Célom, hogy az elnökség minden tagja aktívan részt vegyen a feladatokban, így mélyebben megismerhetik a rendszeres munkát, és új ötletekkel járulhatnak hozzá a közös célokhoz. Az elnökségben fiatalítottunk, és hiszem, hogy ez friss perspektívákat hozhat. Az előttünk álló négy év során arra fogok törekedni, hogy megtaláljuk azt a vezetőt, aki a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának élén tovább tudja vinni a fáklyát.

Mi az, amit esetleg nem említettem, de úgy gondolod, hogy lényeges lenne megosztani?

Az élet útjai kifürkészhetetlenek, minden mindennel összefügg. Ha nem válok el, akkor nem írom meg a kérvényt, ha nem írom meg a kérvényt, nem lesz belőlem sem tudósító, sem hitoktató. Sokakat megvisel a válás, nekem erőt adott az újrakezdéshez, a közéletben való aktívabb részvételhez. Így lett belőlem előimádkozó, ünnepi alkalmakkor templomdíszítő. Amikor egyesültek a magyar pártok, a faluban engem kértek fel, hogy vállaljam el az MKP elnöki tisztségét, újjászerveztem a Csemadok alapszervezetét. Elnökként, megfelelő emberekkel körülvéve, újra fellendítettük a helyi kultúrát, kultúrműsorokat szerveztem, a járási vezetőségben elég sok feladatot elvállaltam, nyári egyetemre mentem, hogy elindíthassuk a Kürtös havilapot, amelynek azóta is én vagyok a tördelőszerkesztője, grafikusa, nyomdásza, terjesztője. Akkor vagyok elememben, ha sok az elfoglaltságom, csak hát felettem is elszáll az idő, én sem leszek fiatalabb. Viszont amíg az egészségem engedi, és bírom erővel, teszem a dolgom, mert ez éltet és kitölti a mindennapjaimat.