Az alkotó, aki még mindig keresi a választ a világ titkaira, és akinek a szívében egy befejezetlen műszületik, folyamatosan feszültségben él. Minden ecsetvonása, minden szó, amit leír, egy újabb lépés a megértés felé, de a végső kép mindig távolabbra húzó
Becsületes riporterhez méltóan tizenöt perccel a kezdési időpont előtt érkeztem meg a Rózsa utcai stúdióba. A korai órában csupán néhányan tartózkodtak a teremben, így azonnal nekiállhattam felfedezni a kiállított műveket. Bár Darvay Tünde alkotásait már korábban is láttam, minden egyes alkalommal újra és újra lenyűgöznek; a különleges, szinte álomszerű képek mindig képesek jóleső izgalmat kelteni bennem. A negyvenegy műből álló tárlat varázslatos világában könnyen elveszik az ember, hiszen a vibráló színek és a mesebeli formák egy szempillantás alatt elrabolják a figyelmet. Mire végigjártam a képeket, a kezdetben szinte üres stúdióban már egyre többen gyűltek össze; ismerősök üdvözölték egymást, és hamarosan annyian lettünk, hogy pótszékekre is szükség volt a kényelmes elhelyezkedéshez.
A tárlat megnyitóján Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója köszöntötte elsőként a résztvevőket. Elmondta: a Bánffy Miklós Operastúdió műemléképületét nem egészen két éve újították fel, romos épületből Kolozsvár központjának egyik szépsége lett. Az opera társulata főként próbára használja a helyiséget, de más rendezvényeknek is otthont adhat, például a Kolozsvári Zsidó Napok eseményei közül többre is itt került sor november elején. Rövid köszönetnyilvánítás után Szép Gyula átadta a szót László Noémi költőnek, aki a kiállítást méltatta. A költő mosoly kíséretében igen vaskos noteszt lapozott fel, amelyből A nagy mű címmel ellátott szöveget olvasta fel. - Hallottak már önök az alkotói válságról? Darvay Tünde nem hallott - indította a kiállításról szóló sorait László Noémi. Szerinte ugyanis, a művésznek befejezetlen dolga van a világgal, ezt mutatja a termékenysége is. László Noémi, a továbbiakban csak Nonó, felhívta az érdeklődők figyelmét: vizsgálják meg a művek sarkában a szignót és a keltezést, hogy láthassák, milyen ütemben dolgozik a művész. Nonó a tárlat kontrasztjaira, téma és forma viszonyára is kitért. Mint mondta, még ha ezüstös fehérek és mosolygó sárgák is jönnek hajlongva elénk, művészünk akkor is mázsás súlyokat emelget az orrunk alatt.
A méltatás során László Noémi kiemelte, hogy itt nem csupán művészről van szó, hanem egy igazi teremtőről, aki saját univerzális világot formált meg. A kiállított művek alapos szemügyrevétele során egyértelművé válik, hogy ezek mindegyike egy közös galaxis részei, egyfajta színpompás kaleidoszkóp, amely Darvay Tünde egyedi elképzeléseit tükrözi. Az alkotónő különböző régi bútordarabokat, léceket és nyugalmazott hegedűket választott alapanyagul, hogy életre keltse ezeket a csodás részleteket. A méltatás után a figyelem középpontjába lánya, Nóra került, aki két zongoradarabot adott elő édesanyja kiállításának megnyitóján. A terem légkörét meghatottság lengte körül, ahogy Nóra ujjai könnyedén siklottak a zongora billentyűin, míg Darvay Tünde, mintha elfelejtette volna, hogy ez az ő különleges estéje, büszkén rögzítette a pillanatot telefonjával. A zene varázslatosan betöltötte a teret, és a közönség szívébe hatolt. A koncert után Darvay Tünde kifejezte köszönetét a jelenlévőknek, László Noéminak a méltatásért, Szép Gyulának a teremért és a támogatásért. Szavaiban a tömörségre törekedett, hiszen, mint mondta, minden mondanivalóját már a képeivel kifejezte.
