"Anya, szeretnél egy fagyit? Hmm... esetleg hitelre is kérnél?"
Most komolyan, valaki csak mondja meg a bankszektornak, hogy ideje lenne bevezetni egy fagyihitelt! Mert amikor látom, hogy egy gombóc fagyi ára 500 forint, akkor elgondolkodom, hogy talán inkább egy fél doboz vajat kéne elmajszolnom. Még az is olcsóbb lenne! A fagyik költségei már-már absurdak, és néha úgy érzem, hogy a nyári élvezet helyett inkább a konyhában kellene bolyonganom.
Most aztán ne jöjjön senki azzal, hogy de legalább van benne pisztácia, mák, boróka, sós karamell és kecskesajt levendulával! Én vagyok az az egyén, akinek a csokifagyi (és a nosztalgikus citromfagyi) örökre a legjobb ízélmény marad.
Tudod miért? Mert amikor én gyerek voltam, egy forintért cserébe egy gombóc fagyit kaptam. Egy darab, kerek, csillogó forintért egy illatos, hűs, tejszínes csodát nyelhettem le. Volt, hogy a fagyis néni még jókora tejszínhabot is nyomott a tetejére, csak mert olyan kedves volt, és azt mondta: "milyen szép kislány vagy". Persze, lehet, hogy a környék összes kislányát szépnek látta, így talán csak egy ügyes marketingfogás volt, de így is elvarázsolt.
...az az 1 forintos gombóc valahogy megidézte a gyerekkorom egyszerű örömeit. Nincs benne semmi különleges, sem tengeri só, sem vegán hajdina, sem pirított mogyoró, csupán egy egyszerű csokifagyi, ami talán egy kicsit vizes is, és néha már-már olvadni kezdett a kezem alatt. Mégis, az íze, az a régi, megunhatatlan íz, boldogsággal töltött el. Mert a legkisebb dolgok képesek a legnagyobb örömöket adni, és ebben a gombócban ott volt minden, ami miatt a világot szépnek láttam.
A biciklizés élvezete, a térdemen éktelenkedő horzsolás, és anyukám figyelmeztetése, hogy "csak a ruhádra ne csöpögjön", vagy hogy "meg ne tudjam, hogy megint abban a szökőkútban hűsöltetek" mind-mind egy vidám, ifjúkori kaland részei.
Most képzeld el ezt a jelenetet: A lányom odalép hozzám és azt mondja: "Anya, fagyizzunk!" Én pedig rögtön elkezdek számolni: ott van két gyerek, mindkettőnek legalább két gombóc, plusz a férjemnek is minimum kettő, és persze nekem is jár egy kis kényeztetés... Szóval máris nyolc gombóc, ami körülbelül négyezer forint! És akkor még nem is gondoltam a lányok barátaira, akik szintén csatlakozhatnak. Hát, ez egy igazi fagyis kaland lesz!
Hát igen, most is fagyizunk, és nem is akárhogyan! Élvezzük minden falatját. De néha, amikor megkóstolom azt a divatos narancsos-csokis csodát, eszembe jut az a 1 forintos gombóc, a rajta ülő, féloldalas tejszínhabkupac... és bevallom, egy kis nosztalgiával gondolok arra is. Azokra a régi, boldog időkre.
Mert lehet, hogy az ízek azóta gazdagabbá váltak, de a boldogság régen valahogyan elérhetőbbnek tűnt. Talán még édesebb is volt, mert nem terheltek minket annyi stresszes gondolatok, mint manapság.
