A természet mint jogalany: vajon elérhető-e a paradigmaváltás? A természeti környezet jogi státuszának megváltoztatása egyre inkább napirendre kerül a globális diskurzusban. De vajon elképzelhető-e, hogy a természetet önálló jogalanyként kezeljük, vagy e
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a [email protected] címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Antropocén korban élünk, ami azt jelenti, hogy az ember által előidézett természeti változások immár visszafordíthatatlanok. E változások máig globális ökológiai válságot idéztek elő. A reménybeli kilábalás előfeltétele annak elismerése, hogy a természetet ne eszközként tartsuk számon, hanem önértéknek tekintsük. Egyszerűbben fogalmazva: a természet nem arra való, hogy kizsákmányoljuk.
Örvendetes, hogy a Portfolio hasábjain megjelenhetett Vargha Márk vitairata, amelyben a szerző a természet tiszteletének egészen új útjairól tudósít. Nem arról van szó, hogy új ideológia jelent volna meg, a természet jogait követelendő. Inkább arról, hogy az ökológiai - pl. klimatikus - válságjelek sűrűsödése közepette az ökológiai szemléletmód ma már helyet követel magának a mindennapi életben, és így a jogi gondolkodásban is.
A szerző aggasztónak tartja, hogy a természetről való gondolkodásmód új és eredeti jelei egyre inkább megjelennek, ám ezek nem tűnnek összeegyeztethetőnek a nyugati társadalom és jogi felfogás racionalista, individuum-központú megközelítésével. Kétségeit fejezi ki a természet személyiségként való felfogásának lehetőségével kapcsolatban. Egyrészt arra hívja fel a figyelmet, hogy csak az ember képes tudatos reflexióra, míg a nem-emberi lények és a természeti objektumok nem rendelkeznek ezzel a képességgel. Másrészt alaposabban foglalkozik a jogi megszemélyesítés kérdésével. Mégis, kár lenne lemondanunk a reményről, hogy a természet jogait érvényesíteni tudjuk, hiszen ez elengedhetetlen a túlélésünket elősegítő hatékony lépések megtételéhez.
Első ránézésre úgy tűnhet, hogy az őshonos közösségek holisztikus világlátása és a nyugati jogi megközelítés között szakadék tátong. Tāmati Kruger antropológus tapasztalatai alapján a teljes önrendelkezésért küzdő māori közösségek számára a tulajdon fogalma nem csupán mellékes, hanem olyan mélyen gyökerezik a társadalmi struktúrájukban, hogy magát a kérdést egyáltalán nem is vetik fel. Ez a felfogás éles ellentétben áll a nyugati társadalmak általános szemléletével, amelyeknek évszázadok küzdelme kellett ahhoz, hogy a magántulajdon és a piacgazdaság alapjait megteremtsék.
A kapitalizmuson kívül a tulajdonjognak nincs jelentősége, amint az a következőkből is kitűnik: "Rájöttem, hogy John Key (Új-Zéland akkori miniszterelnöke) félreértette, miről is van szó. A tulajdonjog az ő rögeszméje volt, nem a miénk. Így aztán nem használtuk tovább ezt a szót. Az érzésem az, hogy a föld már előbb itt volt, tehát senkinek nem áll tulajdonában. Már ha bármi állhat is itt az önök tulajdonában. A víz a víz tulajdona, a föld a földé. Tehát a mi javaslatunk a kormánynak a következő volt: "Egyezzünk meg abban, hogy a Te Urewera (Egy erdős nemzeti park Új-Zélandon - D. D.) önmaga tulajdonában áll."
Bár a fent említett és hasonló nézeteltérések léteznek, a konstruktív párbeszéd révén a véleménykülönbségek sikeresen áthidalhatók. Például Új-Zélandon az elmúlt évtized során kiváló példát láthattunk erre. Ennek egyik legjelentősebb eredménye a 2017-ben elfogadott Te Awa Tupua törvény, amely elismeri a Whanganui folyó völgyében élő māori közösség önkormányzati jogait, miközben az éltető folyó jogi személyiséget nyer.
A két kultúra harmonikus összeolvadását nagyban segítette, hogy Új-Zélandon a common law rendszer uralkodik, amely kellően rugalmas ahhoz, hogy különböző jogi elemeket integráljon és honosítson. Az ország jogi keretei az igazságosság elérésére fókuszálnak, amely a jogesetek alapos összehasonlításán alapul, még ha léteznek is olyan törvények, amelyek fontosabb ügyekben születnek. Ez a jogrendszer annyira alkalmazkodóképes, hogy a természetes jogi hagyományt a folyamatosan változó társadalmi környezethez tudja igazítani, amely részben annak köszönhető, hogy a rendszer önszabályozó jelleggel bír. A természetes jog ebben a kontextusban olyan elveket takar, amelyeket már Cicero is felismerhetett és értelmezett:
természetes az, ami az ész szabályainak megfelel.
A jog lényegét a normákban találjuk, amelyek a külvilágban megjelenő cselekvési irányelvek kidolgozásában alapvető szerepet játszik a reflexió, vagyis a tudatos gondolkodás. A jog, mint tevékenység eredménye, elengedhetetlenül a külső világban nyilvánul meg – Aquinói Tamás szerint ez a tevékenység exterior operatio. A külső működés a különböző elemek közötti alkalmazkodás eredményeként jön létre.
A nyugati civilizációban a jog felfogása mélyen gyökerezik, ami megnehezíti a jog, az affekció, az empátia és a szolidaritás közötti kapcsolatok feltárását. E kultúrkörben a jogok alapvetően a dolgok és a személyek közötti viszonyokra épülnek, ami nemcsak az értelem dominálását hangsúlyozza, hanem azt is sugallja, hogy a jogok értelme kizárólag az egyéni identitás alapján érthető meg. Ez a megközelítés nem zárja ki, hogy kollektívák is jogalanyként létezzenek, de ez a folyamat korántsem automatikus, hanem számos tényezőtől függ.
A természet és a jog viszonya napjaink kultúrájában különös és eddig nem tapasztalt kapcsolatokat teremt. A természet jogai körüli diskurzus forradalmi lépésnek számít, hiszen a jog fogalmát nem csupán az emberi lényekre, hanem a nem-emberi élőlényekre, valamint az élettelen világra is kiterjeszti. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy ez a megközelítés némileg félrevezető, hiszen valójában a közösségek jogait helyezi a középpontba, nem pedig a természet jogait mint olyanokat. A doktrína tartalma lehet a megszemélyesített és individualizált természet, de fókuszálhatunk a biotikus közösségekre is, amely elvezet minket a biotikus vagy ökológiai állampolgárság fogalmához. Ez a megközelítés új perspektívákat nyithat a természet és a jog kapcsolatának megértésében, és kihívások elé állíthatja a hagyományos jogi kereteket.
Az élőhely, más néven biotóp, a természet varázslatos egysége, amely magában hordozza a különböző növényzetet és az azt alkotó élőlényeket. Az ökológiai értelemben vett élettér, vagyis a habitat, egy olyan természetes környezetet jelöl, amelyben állatok, növények és más organizmusok harmonikus együttélésben léteznek. Az életközösség, tudományos nevén biocönózis, az adott élőhelyen fellelhető élőlények sokszínű társulását takarja, amely a különböző populációk interakcióiból és kapcsolataiból áll össze. Aldo Leopold nyomán ezt a komplex rendszert biotikus közösségnek is nevezhetjük, hangsúlyozva az élőlények közötti szoros kölcsönhatásokat és a természetben betöltött szerepüket.
Egy ilyen közösség kulturálisnak vagy társadalminak tekinthető, ha figyelembe vesszük azt, hogy az élőhelyen nemcsak növényi és állati populációk élnek együtt, de velük élnek emberek csoportjai is.
A biotikus közösségek szoros kapcsolatban állnak az emberi közösségekkel, és ezekhez az élő rendszerekhez jogi és etikai kötelezettségek is kapcsolódnak. Azok az emberek, akik e közösségek részei, felelősséggel tartoznak a biotikus közösségek életkörülményeinek megőrzéséért. A cselekedeteink akkor tekinthetők pozitívnak, ha hozzájárulnak a biotikus közösségek fennmaradásához, míg negatívnak számítanak, ha az életet veszélyeztetik vagy csökkentik.
A jogi elismerés folyamata lehetőséget teremt arra, hogy valaki hivatalosan jogalannyá váljon.
Ennek eredményeként a jogok elengedhetetlenül az egyénekhez kötődnek.
A természet, konkrétan egy biotikus közösség jogai is csak akkor ismerhetők el, ha
Baruch Spinoza etikájában a túlélés iránti ösztön a legfőbb hajtóerő, amely nem csupán az emberek sajátja, hanem minden élőlényre jellemző. Ez a túlélési vágy a tudatos szinten megjelenő vágyakozás formájában nyilvánul meg. Az erkölcs jó és rossz kategóriái pedig szorosan összefonódnak ezzel a vággyal: ami elősegíti az élet fenntartását, az vonzó az élőlény számára, míg ami ezt veszélyezteti, az szenvedést okoz. E megközelítés lehetővé teszi egy nem antropocentrikus nézőpont kialakítását, amely szerint más élőlények is rendelkezhetnek morális státusszal, és így nem csupán az emberi lények érdemelnek figyelmet és tiszteletet.
Az ökológiai problémák iránt érzéketlen gazdasági és jogi gyakorlat a természet tárgyaira mint elsajátítható tulajdonra tekint:
Ennek következtében e tárgyak nem rendelkezhetnek jogalanyisággal.
A világegyetem valójában olyan alanyok összessége, akiknek – különösen az ember természetbe való beavatkozásának tükrében – elengedhetetlen, hogy jogokkal rendelkezzenek. A tételes joggal szemben álló természetes jog, amely a nyugati gondolkodásban már legalább kétezer éve jelen van, független a jogi normák kereteitől. Ezért nem csupán emberi lények, hanem természeti elemek és ökológiai rendszerek is jogalanyként ismerhetők el az élet védelme és fenntartása érdekében.
A neoliberális környezetvédelmi megközelítéssel ellentétben a természet jogalanyiságának elismerése egy merész fordulatot képvisel, amely túllép a gazdasági rendszer középpontjában álló fenntartható növekedés paradigmáján. A természet jogainak (Rights of Nature - "RoN") koncepciója nem csupán jogi keretet ad, hanem a jog természethez való viszonyának újragondolását is magában foglalja, miközben kritikát fogalmaz meg a nyugati fejlődés eddigi modelljeivel szemben. Ez a nézőpont éles ellentétben áll a nyugati gondolkodás klasszikus ember-természet megosztottságával, és új lehetőségeket nyit meg a környezet védelme érdekében.
A RoN metaforája kiváló eszköznek bizonyul a gazdaság és társadalom ökológiai értékek iránti nyitottságának vizsgálatára. A fejlődés kulcseleme a holisztikus szemlélet, amely hangsúlyozza a jogi személyiség univerzális elismerését, valamint az őshonos népek jogainak védelmét. Az a megfigyelés is kirajzolódik, hogy a kommodifikáció, vagyis minden érték áruként való kezelése, valamint az állam és a tőke közötti viszony merevvé válása gátolja a jogok egyetemessé tételét minden élőlény számára.
A természet nem csupán egy eszköz, amit az ember kiaknázásra használhat, hanem egy olyan érték, amelyet meg kell becsülnünk. Nem lehet csupán a vágyaink kielégítésének forrása; ennél sokkal több. A természeti környezet nem csupán a mi döntéseink játszótere, hanem élő, lélegző közeg, ahol minden élőlény fontos szerepet játszik. A biotikus közösség tagjai kölcsönösen támogatják egymást, és együtt alkotják a természet csodálatos egyensúlyát.
Otthonunk olyan hely, amelyet mi választottunk ki, és amelyet fizikai határok öveznek. Az ökológiai értelemben vett otthon nem csupán egy földrajzi pont, hanem egy biotikus közösség által éltetett élőhely, ahol különböző populációk harmonikusan élnek együtt a természet adta környezetben. Jelenleg ez a hely jogi értelemben még csak részben és közvetve ismert, például a telekkönyvi nyilvántartás segítségével. Azonban a környezettudatos szemléletmód elterjedésével elkerülhetetlen, hogy az ökológiai otthon fogalma jogi szempontból is egyre gazdagabbá váljon, és teljesebb jelentéssel bírjon a jövőben.
A jogi elismerés eredménye a jogalanyiság, vagyis a jogiasítás hordozója a jogi elismerést nyert személy. Az élő ember általános, egyenlő és feltétlen jogalanyiságának elismerésére a polgári társadalmakban kerülhet sor, ahol alkotmányos demokrácia jön létre. A jogalanyiság jogi személyekre - pl. gazdasági társaságokra vagy alapítványokra - való általános kiterjesztése ugyancsak a polgári társadalom fejleménye.
Ennek technikája az, hogy bevezetésre kerül a jogi személy fogalma.
Egy szervezet akkor ruházható fel jogi személyiséggel, ha elkülönült szervezete, képviselete és vagyona van, és a szervezetet önálló felelősség terheli, továbbá közhiteles nyilvántartásba veszik. Nem lehetetlen biotikus közösségekre kiterjeszteni a jogi személyiség fogalmát. Ehhez arra van szükség, hogy számba vegyük az ember mint a biotikus közösség tagja sokárnyú kapcsolatait, amelyek élete során az emberi lényt a nem-emberi élőlényekhez és a belakott helyhez kapcsolják.
Érdemes felidézni azt, hogy az állam mint jogalany elismerése korántsem magától értetődő, jóllehet az államnak vannak szervei (pl. bíróságok) vagy vannak állami tulajdonban lévő dolgok (vagy akár állami vállalatok), amelyek jogi elismerése kézenfekvő. Nagyobb ugrás egy magasabb fogalmi egységre következtetni. Hasonlóképpen kihívás a természet jogait és biotikus közösségeket számba venni.
A kapitalizmus viszonylag késői terméke az a jelenség, hogy a tárgyi jog (lex) mellett képesek vagyunk megkülönböztetni a jogosultságokat, azaz azt, hogy az egyének jogokkal (ius) rendelkeznek. Bár elméletileg nem lehetetlen ez a megkülönböztetés, a hosszú évszázadok során kialakult közösségi kötelékekből való felszabadulás, valamint az egyén státuszának elismerése a szubjektív jogok megjelenéséhez vezetett, amely egy jelentős társadalmi fejlődés eredménye. A szubjektív jogok valóban csak a XIX. században tűnnek fel a nyugati civilizációban, különösen a jogtudomány fejlődésével párhuzamosan. Fontos azonban megjegyezni, hogy az egyén felszabadulásának folyamata már a reneszánsz idején megkezdődött, és a felvilágosodás korára elérte tetőpontját.
A természet, különösen a biotikus közösségek jogai, még a legjobb szándék mellett is sajátos megközelítést igényelnek, hiszen ezek a jogok humán nézőpontból fogalmazódnak meg. E megközelítés szerint az ember az, aki képes megbontani a természeti egyensúlyt. A probléma lényege abban rejlik, hogy a természet és annak biotikus közösségei csupán jogokkal rendelkeznek, amelyeket az emberi kötelezettségek tükrében lehet értelmezni. Ez az egyoldalú szemlélet figyelmen kívül hagyja a természet önálló értékét és a kölcsönös kapcsolatok fontosságát.
A polgári társadalomban a jogok tipikusan azok számára állnak rendelkezésre, akik képesek olyan egyéni igényeket megfogalmazni, amelyek pénzben kifejezhetők, és amelyeket jogi úton érvényesíthetnek, akár peres eljárás keretében is. Bár a hagyományos jogi megközelítések az egyéni jogokat individualista nézőpontból értelmezik, elképzelhető egy olyan átfogóbb definíció kidolgozása, amely lehetővé teszi kollektív jogok érvényesítését is, valamint integrálja a természeti elemek jogi védelmét a szubjektív jogok fogalmába. Joseph Raz, a jogok érdekelméletének követője, ezt a megközelítést tovább árnyalja, hangsúlyozva, hogy a jogok nem csupán az egyén érdekeinek védelmét szolgálják, hanem szélesebb társadalmi és környezeti szempontokat is figyelembe kell venniük.
A jogok elismerése akkor válik lehetségessé, amikor egy adott egyén érdeke vagy jóléte olyan jelentőséggel bír, hogy mások számára kötelezővé válik e jogok elfogadása és tiszteletben tartása.
Kiegészíthetjük azzal, hogy az ökológiai tér és a biotikus közösségek jogainak védelme szoros kapcsolatban áll azzal az érdekérvényesítéssel, amely a természet önértékét hangsúlyozza. Raz nézetei szerint egyén jogai csak akkor valósulhatnak meg, ha az adott személy rendelkezik önértékkel, és ezek a jogok nem csupán mások jogainak érvényesítésére szolgálnak. E megközelítést figyelembe véve, ökológiai szempontból egyértelműen érvelhetünk a természet önértékének elismerése mellett, amely így lehetőséget ad a biotikus közösségek jogainak védelmére is.
A biotikus közösségekre vonatkozó jogok kiterjesztése nem csupán érdekek mentén valósulhat meg, hanem az akaratelmélet és a szabad választás keretein belül is. Ez a megközelítés azon az elképzelésen nyugszik, hogy az általános akarat elérése révén a szabadság állapotába juthatunk. Ilyenkor a közakarat, vagyis egy olyan kollektív akarat kerül a középpontba, amely tágabban értelmezi az akarat érvényesítésének lehetőségeit, és figyelembe veszi az egyéni akaratokat is, amelyek potenciálisan hozzájárulhatnak az általános akarat kialakulásához. Míg az érdekelmélet a jogi pozitivizmushoz vezet, amely a jog zárt rendszerében gondolkodik, addig az akaratelmélet nyitottabbá válik a természetes jog irányába. Amennyiben a tárgyi jog elég rugalmas, lehetővé teszi, hogy a hagyományos jogban eddig figyelmen kívül hagyott jogalanyok, például a biotikus közösségek is integrálódjanak a jogrendszerbe.
