A mécsesek fénye lassan elhalványul, ahogy a viasz csonkig ég. Az utolsó lángok tánca egyfajta búcsú, amely a pillanat szépségét és mulandóságát hirdeti. A Demokrata hasábjain megjelenő gondolatok pedig új értelmet nyernek, ahogy a fény és árnyék játéka t
A cikk megosztásához, kérjük, kattintson erre a linkre, vagy másolja ki és küldje el ezt az URL-t: https://demokrata.hu/magyarorszag/a-mecsesek-csonkig-egnek-1010273/.
1940 augusztusa örömteli fordulópont volt a magyar történelemben: a második bécsi döntés értelmében hazatért a trianoni békediktátummal hazánktól elszakított Észak-Erdély, a Partium egy része és Székelyföld is. A magyarság örömmámorban úszott, csakhogy néhány hónappal később maga a természet zúdította rá haragját a felszabadított vidékre. November 10-én, vasárnap hajnalban hatalmas, a Vráncsa-hegység kialudt vulkánjai közül induló földrengés rázta meg Romániát. Ez volt az ország történelmének második legnagyobb földmozgása, a Kecskeméti Földrengési Obszervatórium vezetője azt mondta, műszereik ilyen nagy kitérést még soha addig nem jeleztek. Hogy pontosan hány ember hunyt el a tragédia során, az máig nem tisztázott. Egyes források szerint a halálos áldozatok száma az ezret is meghaladta.
A Richter-skála szerinti 7,4-es erősségű, 3-4 percig tartó rengés Varsótól Isztambulig érezhető volt, de a legnagyobb pusztítást a román főváros, Bukarest sűrűn lakott belvárosában végezte. A Carlton-palota - egy modern, vasbeton szerkezetű, 12 emeletes toronyház - összeomlott, maga alá temetve több száz embert. A bent tartózkodók közül állítólag egyetlen ember élte túl a tragédiát: az épület őre, aki a legenda szerint az esemény hatására néhány perc alatt megőszült. A városban alig maradt sértetlen épület, a villamos- és vízvezetékek, valamint a telefonvonalak felmondták a szolgálatot, tűzfalak, kémények omlottak össze, az ablaküvegek mindenhol betörtek. A szemtanúk szerint Bukarest úgy nézett ki, mintha bombatámadás érte volna.
A földrengés nem csupán a fővárost sújtotta, hanem a vidéki településeket is megviselte. A Kárpátok vonulatán jelentkező eltolódások és a hegyekben tapasztalt földcsuszamlások súlyos következményekkel jártak. Erdély területén a legnagyobb pusztítást Sepsiszentgyörgy szenvedte el, de különösen fájdalmas nyomokat hagyott Székelyföld szívében is. Csíksomlyón, a ferencesek ősi kegytemplomának falai súlyosan megrongálódtak. Az épület egyik tornya a földmozgás következtében körülbelül 20-25 centimétert elmozdult, ami miatt a két torony közötti falon méteres repedés jelent meg, és a mennyezetről hatalmas vakolatdarabok hullottak le. Az újonnan, milliós költséggel felépített orgona is veszélybe került. Az emberek rettegtek attól, hogy egy újabb földrengés esetén a templom egésze megsemmisülhet.
"Éjfél után éreztük az első földmorajt. Én már tudtam, hogy mi következik, hiszen ugyanilyen földmoraj előzte meg a kecskeméti földrengést is. Azonnal felkeltettem társaimat és kimentünk a szabad ég alá. Csodálatosan tiszta volt a levegő, a szeredai havasok orma fehér felhőben fürdött. Egy másodperc múlva akkorát lökött alattunk a föld, hogy könnyű nádszálként dülöngéltünk. A házak tetőzete nyikorgott, ropogott. A templom felől irtózatos robajt hallottunk. Társaimmal rögtön odaszaladtunk, de már akkor a templom elülső homlokzata beszakadt. A porfelhő behatolt a templom hajójába, a szentélyben az örökmécses fényében sértetlenül ott mosolygott és tárta ki áldásra kezét a csodatevő Szűz Mária"
- olvasható a Kecskemét és Vidéke című újság korabeli hasábjain Huber Antal fodrászmester, csíksomlyói csendőr visszaemlékezése. Mint ahogy azt a tudósításban is írták, még három földlökést észleltek a helyszínen, de ezek már nem bizonyultak veszélyeseknek. A lakosság azonban nem tudott álomra térni, ott imádkozott a megrongálódott templom előtt.
Az épület felújítása rendkívül sürgős feladattá vált, különösen azért, mert mindössze fél év maradt hátra a híres csíksomlyói búcsúig. A ferences rend tagjai országos adománygyűjtést indítottak, mivel az egyházközség saját forrásaiból nem tudta biztosítani a szükséges anyagiakat a restaurálási munkálatokhoz.
"A monumentális feladat végrehajtásához minimum 100 ezer pengőre van szükségünk. Nehéz helyzetben vagyunk. Az elmúlt 22 év mindenünkből kiforgatott bennünket. Templomunkat saját erőnkből nem tudjuk megóvni. Az ősi székely kegytemplom, a székely lelkiség szentélyének megmentése érdekében országos mozgalmat indítottunk. Az egész magyar közösséghez fordulunk segítségért."
- fogalmazott P. Szőcs Dénes páter, a trianoni időkben elűzött, de a magyar honvédséggel visszatérő szerzetes.
A magyar társadalom egyedülálló példát szolgáltatott az összefogás erejéről. A kormány 30 ezer pengő értékű állami támogatást biztosított, míg a fennmaradó összeget adományokból próbálták előteremteni. A mentőakció fővédnökévé Purgly Magdolna, Horthy Miklósné vált, aki nyílt levélben fordult az ország egyházi vezetőihez és a keresztény közösséghez. Hajdú Leander ferencrendi szerzetes gyűjtőalbumába a főméltóságú asszony az alábbi szavakat írta:
"Kérem az ország vallási vezetőit és a magyar közösséget, hogy járuljanak hozzá a földrengés által megrongált ősi magyar szenthely, a csíksomlyói kegytemplom helyreállításához."
A helyreállítási munkálatok már a következő évben megkezdődtek. A Csíkszeredai Államépítészeti Hivatal szakértő mérnökei irányításával a templomot megerősítették vaskötésekkel, így az a 60 ezer fős pünkösdi ünnepségre teljesen biztonságossá vált. A későbbiek során az épület külső részét is körbevakolták, méghozzá egy különösen kiváló minőségű, úgynevezett nemesvakolattal, amelybe muszkovitot – közismert nevén máriaüveget vagy csillámkövet – kevertek, éppen a remek szigetelő- és hőálló tulajdonságai miatt.
A csíksomlyói bazilika helyén már az 1400-as évek közepén egy templom állt, amelyet a ferences rend tagjai emeltek. Az építkezéshez Hunyadi János kormányzó is hozzájárult, hálából az 1442-es marosszentimrei csatában aratott diadaláért. Bár az első templom nem állt ellen a török-tatár támadásoknak, 1876-ban felszentelt utódja ellenállt a XX. századi politikai viharoknak és a természet viszontagságainak is. 1940-ben a föld remegése megpróbáltatás elé állította, de a magyarok hite megmaradt. A romok között mécsesek gyúltak, és imák szálltak az ég felé. A nemzeti összefogás eredményeként sikerült megerősíteni a kegytemplomot, ezzel együtt pedig a székelyek és az anyaországiak lelkét is. Csíksomlyó ma is a ferencesek szellemi központjaként és a magyarság lelki otthonaként működik, hirdetve a székely nép kitartását és összetartozását.
Romániában a földmozgások viszonylag gyakoriak, és a XX. század során több mint száz olyan rengés történt, amely a Richter-skála 5-ös szintjénél erősebb volt. Kiemelkedő események közé tartozik az 1802-es vráncsai földrengés, amelynek erőssége 7,9-es volt, és amelyet az 1940-es, valamint az 1977-es földrengések is megelőztek. Bukarestben a katasztrófa sok templomot, középületet és lakóházat súlyosan megrongált, vagy akár teljesen összedőlt. A romok között található a város legmagasabb épülete, a 54 méter magas Colțea torony is, amelyet a svédek építettek 1709 és 1714 között. Érdekes módon a tragédia mindössze négy halálos áldozattal járt, amit azzal magyaráznak, hogy az épületek távolságra épültek egymástól, nagy udvarokkal és kertekkel elválasztva, továbbá az építőanyagok – főként a zsindely és a fa – rugalmasak és ellenállóak voltak. Továbbá figyelemre méltó, hogy a földrengést megelőzte egy napfogyatkozás, amely miatt sokan a természeti katasztrófát a bűneikért kiszabott isteni büntetésként értelmezték, összekötve az égi jelenséget a földmozgással.
